Shock!

A nagy pocsolyán túl sokak szerint az évezred első igazi nagy reunion turnéjának számított a 2005-ös Carnival Of Sins turné az igazi és hamisítatlan Mötley Crüe tálalásában – sokan nem hitték volna, hogy képes még öt percnél tovább értékelhető színpadi produkciót nyújtani egy öregedő alkohol- és zsírfüggő énekes, egy testileg teljesen szétesett gitáros-múmia vagy egy olyan dobos, aki az utóbbi időkben inkább volt bulvárpénisz, botrányférj, ipari hiphop énekes és minden, csak épp hősi halott nem.

Aztán látványos reality show keretében lehámozták Vince Neil zsírpárnáit, szép csendben újraélesztették a zombivá lassult Mick Mars-t, újra dob mögé ültették a rosszcsont Tommyt – Nikki Sixx meg hellyel-közzel egy ideje szimplán Nikki Sixx volt, szóval vele kellett a legkevesebbet pöcsölni. Aztán ezek a kipróbált partyállatok összepróbáltak laza két órányi anyagot, és nekiálltak megmutatni a világnak, mitől lett világsztár az egykori glam-sátánokból.

Egy 2005 áprilisában rögzített michigani bulival van dolgunk a két korongon, és ha csak a zenét hallgatod, azt kell mondanom, teljesen rendben van az egész. Tommy Lee ultralazán qrwafeszes dobolása még mindig iskolateremtő, és még mindig képes rendesen megtekerni a dupla lábgépet is. A gitársoundon nem hallatszik, mennyire van szétesve a hangszer tulajdonosa fizikailag – Mick „bácsi" nem is győzi hangsúlyozni, hogy ha nem jött volna ez a turné, már távozott volna az örök vadászmezőkre a heveny élninemakarás következtében. Vince hangja pedig olyan, mint a lemezeken – hogy ez mennyire az utómunkák eredménye, nem tudom, de legyünk idealisták, és mondjuk azt, hogy igenis ez egy fasza kis rock fiesta azokkal a dalokkal, amikre kölyökkorunkban tomboltunk (sikerült, szék-hegyeket vertünk szét dob gyanánt) és csajoztunk (kevéssé sikerült, mert ők moderntókingot hallgattak). A Shout At The Devillel indul a buli, és felvonultatja az összes nagy Crüe (mármint Vince Neil-es Crüe) slágert, bár az egyéni hangszeres szólókat jól lehagyták a lemezekről – Micknek ezen a turnén már nem is volt, Tommyé meg valamiért „nem jött át".

Sajnos a lemez DVD változatához nem volt szerencsém, de talán jobb is így – ami részinfó átjött innen-onnan, képileg már kissé túlnő a háttércirkusz a négy, kissé „öregecskedő" zenészen – így viszont csak hallgatom a királyabbnál királyabb nótákat, és visszaálmodom a zenekart (és magamat is) a nyolcvanasok végére, amikor ugyebár kolbászból volt a kerítés.