Shock!

Bár messzire nem ment, Niklas Kvarforth fekete lyuka, a svéd Shining most egyértelmű visszatérést hirdetett meg. Szűk egyetlen évvel a nyolcas sorszámot (nem) viselő Redefining Darkness után az „új" lemez már címében is leteszi a garast a hátraarc mellett: a sorszámozás és a svéd nyelv újbóli használata erős ígéret minderre. A nyolc és feledik sorlemez azonban nem a jövőbe, hanem egyértelműen a múltba tekint. Szokás szerint hat tételt hallhatunk az albumon, ezúttal a korai érából, egészen pontosan a Livets Ändhållplats és a III - Angst - Självdestruktivitetens Emissarie korszakból, részben újra feljátszva, vendégénekesek számára felkínálva. Az apropót sokakkal együtt még csak sejteni sem vélem, korántsem akkora a csend a zenekar körül, hogy az efféle, vélt időhúzás értelmet nyerjen. A végeredmény számomra mégis egy nem várt, kellemes meglepetés.

Szóval a zenekar oda ás most vissza, ahol az egyszeri, a frontember vérrel dedikált könyvét már az első kiadásban beszerző Shining rajongó talán nem is járt soha. Ebből a szempontból is lehet tehát némi (erőltetett) létjogosultsága e kiadványnak, hiszen ahogy a Feberdrömmar... is tanúságot tesz róla, remek kis nóták ezek, még ha nem is a legeredetibb fajtából, de mélyen átitatva a black metal eredeti szellemiségével. Ne várja tehát senki a Redefining Darkness áramvonalas szépségének visszatérését, ez az eredeti koszos, zajos, régisulis feketefém, igazi morbid szépség. Az eredeti dalokból csupán a pre-produkciós szakaszban rögzített alapok maradtak fent, ezeket turbózta fel a műhely újonnan rögzített sávokkal. Különösen kiemelkedő Lars Fredrik Frøislie session billentyűs munkája, aki mellőzve minden hivalkodó és hatásvadász megoldást, zseniálisan erősíti hangszerével a kvarforthi atmoszférát.

A kutya persze a felkért vendégénekesek térfelén van elásva, akik szokatlan mértékű szabadságot élvezhettek a projekt során. Famine (Peste Noire), Maniac (Skitliv, Sehnsucht, ex-Mayhem), Gaahl (God Seed, Wardruna, ex-Gorgoroth), Pehr Larsson (Vinterland, Alfahanne) és kedvencünk, Csihar Attila (leginkább Mayhem) az eredeti dalszövegekkel és énekdallamokkal nagyjából szabadon garázdálkodhattak, így hallhatunk itt angol, francia és magyar(!) nyelvű átiratot is, az urak szállította egyedi fűszerezéssel. Ugyan egyiküktől sem itt kapjuk életük teljesítményét, a felhozatal változatos, izgalmas és kellően beteg is, vagyis a nem túl eredeti alapötlet remekül vizsgázik, az album maga pedig – főleg ezekben az ingerszegény időkben – kifejezetten hallgattatja magát. A végére Kvarforth (saját énekével) átment még egy tételt a Through Years Of Oppression bootlegről, megadva a minőségi kegyelemdöfést.

Legyen bármennyire rajongóetető ez a kiadvány, mindazoknak örömet szerezhet, akik a black metalt ma is a vikernesi értelmezésben vallják. A többiek számára pedig vélhetően a kilences sorszámú szózat szolgáltat majd igazságot.