Shock!

A Methanolid azon kevés cd-k egyike, amelyik folyamatosan a kezem ügyében lebzsel, mióta megkaptam. Agyonhallgattatott. Sokszor érzem magam úgy, mikor egy-egy igazán igényes cd érkezik, mintha egy rakás süket embernek kellene elmagyaráznom szavakkal a hangok szépségét.

Most is így érzem magam. Nem azért, mintha szép zenét játszana a Wackor. Sokkal inkább azért, mert valahogy süket fülekre talált eddig a zenéjük. Változni fog ez? Remélem igen. Nos. A cd-n tíz gigantikus atomcsapás hallható, néhányat ismerhettünk régebbről is, de akadnak itt újdonságok azok számára, akik koncerten még esetleg nem látták a csapatot.

A Wackor valamikor az ősidőkben a Prong és a Helmet kereszteződéséből jött létre, a legfontosabb jellemzőjük a kegyetlenül feszes riffelés és dobolás, dalcentrikusság, és valamiféle jó értelemben vett popularitás (simán lehet táncolni is akár a legtöbb dalra, tényleg!). Az biztos, hogy embert mozgató zene.

Már az első dalban (Khemotox BloodPaint) megtalálható a Wackor szinte összes jellegzetessége, az agyament dalcím, fogós refrén (többszólamú vokállal), a dob és a bőgő pontos, jellegzetes nem kiegészítő, hanem egyenértékű játéka. Na és persze Miki okos kis dalszövege, meg ahogy előadja mindezt. Rendkívül ügyesen aknázza ki saját adottságait, rövid, de annál fülbemászóbb, karcos torkú énekdallamok, erőteljes üvöltés, és az a bizonyos gyári effektproci a hangszálain. A dalszerkezetek is sajátosak, az ember úgy érzi, hogy hű, de egyszerű ezt az egész, mert önkéntelenül ugrálhatnékja támad rá, de mikor az apróságokat kezdi figyelni, rájön, hogy iszonyatosan összeraktak mindent. A gitárszólókat is pl., már rég elmúlt az a korszakom, mikor imádtam a vég nélküli tekerést, manapság inkább azt szeretem, ha megmarad a fülemben egy-egy karakteres, érdekes (az ötösben slide van pl.), netán beteges szóló.

A lemez két nagy slágere a Jinxted Obscene Evolver és a Lobotomy meg persze a nyitó nóta. Két vendégénekes(nő) szerepel egy-egy dalban, az Agnes Vanilla által felturbózott Judgement In My Illusions (itt is mekkora feelinges gitárszóló van!) és az Isten Háta Mögöttből Palika vokálozik a Hurry And Join Abandoned Souls című tételben, mely kicsit szélesebb spektrumú zeneileg, mint az "átlag" Wackor dalok, ugyanis enyhén stoner-ízű, tisztára azt a jellegzetes texasi feelinget kapta az egész, és megint csak azt kell mondanom, hogy Palikának félelmetes érzéke van a refrénekhez. A lezárás is állat, Miki torokgyilkolásával. Olykor zseniális dolgok születnek különböző (zenei) világot képviselő emberek találkozásából, ez is egy ilyen dolog. Ami meglepett, az az instrumentális szám (Intermissio Balducciata), súlyos, hangulatos, ének nélkül is érzésekkel teli három perc. A záró dal szinte túl nyugis a lemez egészéhez képest, amolyan levezető-pihentető, a vége megint nagyon beteges, főleg azokkal a visszafelé lejátszott részekkel... A hangzásról megint csak ódákat zenghetnék, az idén többször megdicsért érdi Bakery Stúdióé az érdem, masszív, arányos a sound és egyedi.

Három karakteres arc, rendkívül karakteres zenével. Furcsa módon rendkívül nehezen szültem meg a kritikát a cd-ről, egyszerűen azért, mert hallgatni sokkal jobban szeretem, mint véleményt formálni róla. Legszívesebben csak annyit írtam volna: "Ez iszonyat jó, vegyétek meg." Közben áldom a Holosonic Musicot, hogy be merte vállalni a cd kiadását. Pár év múlva kultikus lemez lesz, ezt bármibe lefogadom. Remélem addig jóval kevesebb süket ember vallja magát rockzene-rajongónak.

Az év lemezei között már most előkelő helyen van nálam, kell még mondanom bármit is?