Elég komoly meglepetéssel kedveskedett a Firenze Rocks fesztivál közönségének a Foo Fighters tegnap este: a zenekarhoz a Guns N’ Roses három főembere is csatlakozott, hogy együtt játsszák el az It’s So Easyt.
Tegnap kezdődött meg a Firenze Rocks fesztivál, ahol a négy nap headlinerei a Foo Fighters, a Guns N’ Roses, az Iron Maiden és Ozzy Osbourne, de rajtuk kívül olyan neveket találunk még a fellépők sorában, mint a Judas Priest, az Avenged Sevenfold, a Volbeat, a Helloween, Jonathan Davis, a Tremonti, a Baroness vagy a Shinedown. A Foo Fighters műsora ráadásul egy elég exkluzív meglepetéssel is szolgált a közönség számára: a zenekar W. Axl Rose, Slash és Duff McKagan vendégeskedésével játszotta el az It’s So Easyt. A performansz felvétele alább megtekinthető.
Noha a Nirvana annak idején Kurt Cobain elvei miatt nem szívesen közösködött a Gunsszal, Dave Grohl ma már kiváló viszonyt ápol a másik csapat tagjaival. Axl két éve például a számára kifejlesztett „trónszékben” énekelt a koncerteken, amikor eltört a lábfejében egy csont.
Hozzászólások
Ja, csak az ún. "rock 'n' roll" szellemhez közelebb állt a Nirvana, mint a Winger vagy a Warrant.
Mintha a saját nagyanyámat hallanám, csak a zenekarneveket kell kicserélni Beatrice vs. Korda György és Balázs Klárira.
HI AXL!
A metal, ami szintén fejlődésen ment keresztül, nem a '90-es évek "katyvaszában" tűnt fel, még csak nem is a '80-as években, hanem 1970-ben, amikor a Black Sabbath kiadta az első albumát (igen, eredetileg a Sabbath is blues-rockot játszott. És mind a rock, mind a metal a bluesra vezethető vissza). A fejlődés nem állt meg a '90-es években sem, amikor a skandinávok elkövették a műfaj (szerintem) utolsó robbanását. Azt, hogy ezt te katyvasznak nevezed, elfogadom, mint véleményt, viszont azt továbbra is vitatom, hogy az egész "katyvasz" a Nirvánával és a '90-es évek "agresszív metal zenekarai"-val indult volna meg, illetve bármilyen bűnt követtek volna el.
Hogy erre miért nem volt válasza a rocknak, az jó kérdés. De szerintem a választ ne a "katyvaszban" és ne a Nirvana és a grunge feltűnésében keresd.
"de geci sokra megyek vele, ha azokat nem hallgatom" - de nemcsak te hallgatsz zenét, mások is, más ízléssel, mint a tied. (én mondjuk az extrém metalon kívül elég sok hard rock-ot, blues rockot hallgatok, mivel azzal kezdtem)
Danger Danger "Cockroach" lemeze igaz, hogy 1993-ban lett rögzítve, de úgy tudom, nem a "katyvasz" sodorta el, hanem az, hogy Ted Poley felénekelte a lemezt, majd kilépett a zenekarból. A többiek Paul Laine-vel 1994-ben újra rögzítették, erre Poley beperelte a volt bandáját és a kiadót, és az Epic döntött úgy, hogy nem adja ki az albumot. Egészen 2001-ig, amikor 2 CD-n jelent meg, mindkét verzióban.
de geci sokra megyek vele, ha azokat nem hallgatom
Persze, hogy nem ilyen egyszerű, ahogy azt sem lehet kimondani, hogy ez a Nirvana bűne.
An én undergroundom virágzott, te kagyvasznak nevezed. Az én underground zenekaraim megjelentették a lemezeiket, akkor is ha kicsit volt rá a kereslet, és nem kaszáltak vele, ugyanis nem az számított elsősorban.
ha valaki, akkor én vagyok az, aki az underground-ból él -már csak a nevemből fakadóan is-, ugyanis azok az előadók, bandák, akikért én rajongok (aor, melodic rock, hardrock) eltüntek a sűllyesztőbe. Utólag derült ki, hogy hány-és-hány melodikus lemezt nem adtak ki és a fiókban maradtak, mert nem találtak rá kiadót. A Danger Danger pl csak a kétezres évek közepén, végén tudta megjelentetni pl a Coacroach lemezét, amit még Ted Poley-val vett fel, de elsodorta a lemezt a katyvasz. A 90-es évek végén -leginkább itthon-, még underground-ban sem volt dallamos rockzene, a rádiók meg 1-2 balladát évente talán leadtak és kész. Nem ennyire egyszerű ez!
Ne haragudj, de ezek alapján úgy gondolom, semennyire nem vagy képben a Foo Fighters-zel kapcsolatban..
A mainstream legtetejéről beszélsz. Az underground a kilencvenes években pezsgett a kreativitástól és eredetiségtől a leginkább és még mindig ott kell keresni az izgalmas produkciókat és nem a rádióban. Persze lehet, hogy ez számodra csupán katyvasz és jellegtelen összevisszaság, ez viszont ízlés dolga, a legkevésébé sem a Nirvana bűne.
Mindkét állítás hatalmas tévedés.
egy szempontból nem értek továbbra sem egyet azzal, amit írtsz, mégpedig azért, mert a 90-es évekig egyértelmű volt a fejlődés a zenében. Tökéletesen nyomon lehetett követni, hogy honnan hova tartott, Beatles/Stones-Zeppelin-Aerosmith -Guns. Mind más korszakból voltak, de mindegyik banda vett -és nem lopott- az elődöktől, erre jött az új korszak és valami teljesn új katyvasz lett az egész, jellegtelen összevisszaság
A glam rock, vagy hard rock mellett párhuzamosan élt a 70'-es években a punk. Aztán a '80-as években a hajmetál mellett párhuzamosan megjelentek a death és a thrash műfaj úttörő csapatai. (már itt megbicsaklik Gellér érvelése a '80 vs. '90-as évek összehasonlítás ában)
Mellesleg a grunge-t ugyanaz a mainstream zeneipari gépezet nyírta ki, mint a hajmetalt. Mivel (a hajmetal bandákkal ellentétben) a grunge előadók baromira nem élvezték sem a sztárságot, sem a nagykiadós belepofázást, így a kiadók a rádióbarát grunge felé fordultak, amelyek bandái jóval kezelhetőbbek voltak.
A '90-es éveket a heavy metal színtér összes csapata megérezte, és ezt szerintem baromira nem fair egyetlen együttes bűneként felróni (amelyiknek az énekese az egyik áldozata volt az egésznek).
Hogy mi a pozitív üzenet? Az megintcsak lehet vita tárgya, mivel a grunge oké, hogy a mindennapi szarról énekelt, meg kábítószerről és az azzal való együttélésről, vagy elhagyásáról, de pl. ugyanez a téma a hajmetalban is visszatérő téma. Szerintem tök mindegy, hogy hajmetal, vagy grunge együttes énekel a kábszerről. Ha az egyik esetben problémának tartod, akkor a másik esetben is annak kéne lennie. (mellesleg a grunge "mindennapi szarságai" és a hajmetal szex, pia, kábszer szövegek között van egy nagy különbség, Az utóbbi menőnek tartja, a másik szenved tőle - természetesen nemcsak erről énekeltek, de visszatérő téma volt a szövegekben).
Az meg egyáltalán nem lehet történelmi tény, hogy az egész a Nirvanaval indult, mert akkor a '70-es években nem lehetett volna punk, a '80-asban meg nem lehetett volna death és thrash. A négyakkordos dolog felemlegetése meg elég érdekes. Egyrészt a Venom minimális hangszeres tudással legalább 3 műfajra gyakorolt felbecsülhetetl en hatást, másrészt a hajmetal zenekarok egy része sem a hangszeres tudásáról volt híres. Az meg, hogy mennyire hatásos, eredeti a zenéd, nem feltétlenül attól függ, hány akkord van benne.
(azt változatlanul vallom, hogy mindenki azt hallgat és szeret, amitől jól érzi magát és amiben megtalálja azt, amit keres, de egyetlen zenekarnak sem fair felróni bűnként, hogy létrejött és létrehozott valamit, amire - kiadók ide vagy oda - igenis volt kereslet)