Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

As I Lay Dying: élő visszatérés és félórás magyarázat-videó az újjáalakuláshoz

Teljes gőzzel ráfordult az utóbbi évek alighanem legvitatottabb visszatérésére az As I Lay Dying. A zenekar a hétvégén lejátszotta első koncertjét is az amerikai metalszíntéren jelenleg is óriási hullámokat vető újjáalakulás után.

0618aild

Június 16-án, egy Soma Stageside nevű kicsi, mindössze háromszáz férőhelyes San Diegó-i klubban ismét színpadra lépett az As I Lay Dying, akik utoljára 2013-ban játszottak élőben. A zenekar – mint azt korábban bejelentették – megint legklasszikusabb felállásában aktív, vagyis Tim Lambesis énekes, Jordan Mancino dobos, Phil Sgrosso gitáros, Nick Hipa gitáros és Josh Gilbert basszer/énekes egyaránt ott volt a színpadon. A koncertről pár felvétel máris megtekinthető.

Mindeközben az amerikai metalmédiában élénk vita folyik arról, miként is kellene most viszonyulni a csapathoz, hiszen a hangszeres szekció korábban többször is élesen elítélte Tim Lambesist, aki éveket töltött börtönben, miután bérgyilkost akart fogadni felesége meggyilkolására. A zenekar alighanem érezte, hogy a helyzet megmagyarázásához kevés lesz egy rövid „a legjobb barátok vagyunk”-sajtónyilatkozat, így inkább egy félórás videóbeszélgetést tettek közzé, amelyben mindannyian részletesen vallanak a visszatérés hátteréről. Alább ezt is meg lehet nézni.

 

Hozzászólások 

 
+1 #12 White Sunday 2018-06-20 00:06
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - White Sunday:
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - White Sunday:
Idézet - Codename333:
eleve nem értem miért kell magyarázkodni....nem tartoznak senkinek semmiféle magyarázattal....ráadásul ettől csak furább és kínosabb az egész...összeálltak újra ennyi kész.Ráadásul sztem olyan dolgok vannak benne amik inkább rájuk tartoznak.Dehát ez amerika.Ott szeretik a drámát


Miután minden interjúban elítélték, elhatárolódtak és esküdöztek, hogy soha-soha, már hogy ne tartoznának magyarázattal?

Nyilván érezték, hogy ez nem tudják simán lenyomni az emberek torkán. Bár nem hiszem, hogy bármivel tudnának javítani az esélyeiken.



Ez csak azokat érdekli, akik szerint a zenészek valamiféle orákulomok, akikre emberként is fel kell nézni. Nem kell. Zenéljenek. A barátaimat és a példaképeimet nem idegenek között keresem. Hajrá As I Lay Dying, nyomjátok csak.


Hahaha. Nem gondolom, hogy bárkire fel kéne nézni, főleg nem a zenészekre :) De a nincs miért felnézni valakire és a szétvegyszereze tt agyú bűnöző, aki meg akarta öletni a feleségét között azért elég szignifikáns a különbség :)


Továbbra is azt mondom, hogy bármiféle magyarázatra annak van szüksége, aki erkölcsi útmutatást vár a zenészektől. Én csak azt várom tőlük, hogy zenéljenek, és egyáltalán nem is vagyok kíváncsi a bulvárra mögötte. Mert ez pontosan az.


Attól, hogy valamit ismételgetsz, még nem lesz igaz :) Meg az is elég rossz, hogy nem tudod, hogy mit jelent a bulvár, cserébe magabiztosan használod valamire, ami definíció szerint és tényszerűen sem az :)
Idézet
 
 
+4 #11 GVM206 2018-06-19 18:40
Hogy a rajongók közömbösek, felnéznek rád vagy elítélnek, az nézetem szerint egyre megy. A zenész számára a közeli cimborákon és a rajongói klubok aktívabb tagjain kívül nem mások, mint arcok a közönségekben. Zenészként viszont én magam egy erősebb, indulatosabb vita után sem érzem magam jól akár hónapokig egy bandában, hát még ha olyannal kéne együtt zenélni. A bérgyilkos-bérelés azért túlmegy a "hát indulatból sok dolgot csinál az ember" meg az "eljárt a keze, no, előfordul" kategórián :D
Idézet
 
 
-1 #10 III. Rambó János 2018-06-18 23:10
Idézet - White Sunday:
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - White Sunday:
Idézet - Codename333:
eleve nem értem miért kell magyarázkodni....nem tartoznak senkinek semmiféle magyarázattal....ráadásul ettől csak furább és kínosabb az egész...összeálltak újra ennyi kész.Ráadásul sztem olyan dolgok vannak benne amik inkább rájuk tartoznak.Dehát ez amerika.Ott szeretik a drámát


Miután minden interjúban elítélték, elhatárolódtak és esküdöztek, hogy soha-soha, már hogy ne tartoznának magyarázattal?

Nyilván érezték, hogy ez nem tudják simán lenyomni az emberek torkán. Bár nem hiszem, hogy bármivel tudnának javítani az esélyeiken.



Ez csak azokat érdekli, akik szerint a zenészek valamiféle orákulomok, akikre emberként is fel kell nézni. Nem kell. Zenéljenek. A barátaimat és a példaképeimet nem idegenek között keresem. Hajrá As I Lay Dying, nyomjátok csak.


Hahaha. Nem gondolom, hogy bárkire fel kéne nézni, főleg nem a zenészekre :) De a nincs miért felnézni valakire és a szétvegyszereze tt agyú bűnöző, aki meg akarta öletni a feleségét között azért elég szignifikáns a különbség :)


Továbbra is azt mondom, hogy bármiféle magyarázatra annak van szüksége, aki erkölcsi útmutatást vár a zenészektől. Én csak azt várom tőlük, hogy zenéljenek, és egyáltalán nem is vagyok kíváncsi a bulvárra mögötte. Mert ez pontosan az.
Idézet
 
 
+2 #9 Codename333 2018-06-18 22:48
Idézet - White Sunday:
Idézet - Codename333:
eleve nem értem miért kell magyarázkodni....nem tartoznak senkinek semmiféle magyarázattal....ráadásul ettől csak furább és kínosabb az egész...összeálltak újra ennyi kész.Ráadásul sztem olyan dolgok vannak benne amik inkább rájuk tartoznak.Dehát ez amerika.Ott szeretik a drámát


Miután minden interjúban elítélték, elhatárolódtak és esküdöztek, hogy soha-soha, már hogy ne tartoznának magyarázattal?

Nyilván érezték, hogy ez nem tudják simán lenyomni az emberek torkán. Bár nem hiszem, hogy bármivel tudnának javítani az esélyeiken.


De ez meg egyértelmű h nélküle semmt sem ér az egész brigád....sajnos vagy nem sajnos...így nekem mind1.Csak csinálják.A mai tucat felhozatalban ez még jól si elsülhet mivel vane yg egyedi hangzásuk. Pont leszarom ki mit bánt meg...
Idézet
 
 
+2 #8 White Sunday 2018-06-18 21:23
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - White Sunday:
Idézet - Codename333:
eleve nem értem miért kell magyarázkodni....nem tartoznak senkinek semmiféle magyarázattal....ráadásul ettől csak furább és kínosabb az egész...összeálltak újra ennyi kész.Ráadásul sztem olyan dolgok vannak benne amik inkább rájuk tartoznak.Dehát ez amerika.Ott szeretik a drámát


Miután minden interjúban elítélték, elhatárolódtak és esküdöztek, hogy soha-soha, már hogy ne tartoznának magyarázattal?

Nyilván érezték, hogy ez nem tudják simán lenyomni az emberek torkán. Bár nem hiszem, hogy bármivel tudnának javítani az esélyeiken.



Ez csak azokat érdekli, akik szerint a zenészek valamiféle orákulomok, akikre emberként is fel kell nézni. Nem kell. Zenéljenek. A barátaimat és a példaképeimet nem idegenek között keresem. Hajrá As I Lay Dying, nyomjátok csak.


Hahaha. Nem gondolom, hogy bárkire fel kéne nézni, főleg nem a zenészekre :) De a nincs miért felnézni valakire és a szétvegyszereze tt agyú bűnöző, aki meg akarta öletni a feleségét között azért elég szignifikáns a különbség :)
Idézet
 
 
+2 #7 III. Rambó János 2018-06-18 20:07
Idézet - White Sunday:
Idézet - Codename333:
eleve nem értem miért kell magyarázkodni....nem tartoznak senkinek semmiféle magyarázattal....ráadásul ettől csak furább és kínosabb az egész...összeálltak újra ennyi kész.Ráadásul sztem olyan dolgok vannak benne amik inkább rájuk tartoznak.Dehát ez amerika.Ott szeretik a drámát


Miután minden interjúban elítélték, elhatárolódtak és esküdöztek, hogy soha-soha, már hogy ne tartoznának magyarázattal?

Nyilván érezték, hogy ez nem tudják simán lenyomni az emberek torkán. Bár nem hiszem, hogy bármivel tudnának javítani az esélyeiken.

Idézet - White Sunday:
Idézet - Codename333:
eleve nem értem miért kell magyarázkodni....nem tartoznak senkinek semmiféle magyarázattal....ráadásul ettől csak furább és kínosabb az egész...összeálltak újra ennyi kész.Ráadásul sztem olyan dolgok vannak benne amik inkább rájuk tartoznak.Dehát ez amerika.Ott szeretik a drámát


Miután minden interjúban elítélték, elhatárolódtak és esküdöztek, hogy soha-soha, már hogy ne tartoznának magyarázattal?

Nyilván érezték, hogy ez nem tudják simán lenyomni az emberek torkán. Bár nem hiszem, hogy bármivel tudnának javítani az esélyeiken.

Idézet - White Sunday:
Idézet - Codename333:
eleve nem értem miért kell magyarázkodni....nem tartoznak senkinek semmiféle magyarázattal....ráadásul ettől csak furább és kínosabb az egész...összeálltak újra ennyi kész.Ráadásul sztem olyan dolgok vannak benne amik inkább rájuk tartoznak.Dehát ez amerika.Ott szeretik a drámát


Miután minden interjúban elítélték, elhatárolódtak és esküdöztek, hogy soha-soha, már hogy ne tartoznának magyarázattal?

Nyilván érezték, hogy ez nem tudják simán lenyomni az emberek torkán. Bár nem hiszem, hogy bármivel tudnának javítani az esélyeiken.


Ez csak azokat érdekli, akik szerint a zenészek valamiféle orákulomok, akikre emberként is fel kell nézni. Nem kell. Zenéljenek. A barátaimat és a példaképeimet nem idegenek között keresem. Hajrá As I Lay Dying, nyomjátok csak.
Idézet
 
 
+3 #6 White Sunday 2018-06-18 17:16
Idézet - Codename333:
eleve nem értem miért kell magyarázkodni....nem tartoznak senkinek semmiféle magyarázattal....ráadásul ettől csak furább és kínosabb az egész...összeálltak újra ennyi kész.Ráadásul sztem olyan dolgok vannak benne amik inkább rájuk tartoznak.Dehát ez amerika.Ott szeretik a drámát


Miután minden interjúban elítélték, elhatárolódtak és esküdöztek, hogy soha-soha, már hogy ne tartoznának magyarázattal?

Nyilván érezték, hogy ez nem tudják simán lenyomni az emberek torkán. Bár nem hiszem, hogy bármivel tudnának javítani az esélyeiken.
Idézet
 
 
#5 metalati66 2018-06-18 16:23
Részemről üdvözlöm az újjáalakulást és kíváncsian várom az új nótákat. Tim 2.5 évet leült a büntetéséből, a történtek mellett nem lehet elmenni, de az sem jó ha ezzel vége lenne az As I Lay Dyingnak.
Idézet
 
 
+2 #4 Mr. Hyde 2018-06-18 13:00
Az új klippes dal elég ok a visszatérésre, ahhoz nem kell semmit hozzáfűzni.
Idézet
 
 
+5 #3 Codename333 2018-06-18 09:21
eleve nem értem miért kell magyarázkodni....nem tartoznak senkinek semmiféle magyarázattal....ráadásul ettől csak furább és kínosabb az egész...összeálltak újra ennyi kész.Ráadásul sztem olyan dolgok vannak benne amik inkább rájuk tartoznak.Dehát ez amerika.Ott szeretik a drámát
Idézet
 
 
+4 #2 lambertkoma 2018-06-18 09:03
Belenéztem, ennél kínosabb dolgot régen láttam
Idézet
 
 
+4 #1 lambertkoma 2018-06-18 09:00
Magyarázkodó videó? Nem tudnak benn olyat felhozni, amit elhinnék. Az, hogy szükségesnek ítélték, mindent elárul.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.