Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Fortus: a mostani Guns N’ Rosesban jobb a hangulat, mint 2002 óta bármikor

Noha Steven Adler legutóbb ennek épp az ellenkezőjét akarta sejtetni, a Guns N' Roses aktív tagsága kitart amellett, hogy óriási a hangulat a Not In This Lifetime turnén. Most éppen Richard Fortus gitáros zengett ódákat a jelenlegi felállásról egy interjúban, miközben az ex-tag Bumblefoot szavai alapján arra következtethetünk: előtte nem feltétlenül volt minden rendben a csapatban.

0709gnr

Kevesen gondolnak bele, de a Not In This Lifetime turnén a három főarc mellett gyakran csak epizodistaként emlegetett Richard Fortus valójában jóval több ideje gitározik a Guns N' Rosesban, mint amennyit Slash vagy akárki lehúzott a csapatban, hiszen 2002 óta tagja a folyamatosan változó felállásnak. Vagyis Richardnak van összehasonlítási alapja, ám a Honky Tonknak most azt mondta: sosem volt még olyan jó a hangulat a zenekarban, mint a tavalyi fél-reunion óta.

„Tizennégy-tizenöt éve játszom a bandában", fejtegette a gitáros. „Amikor a turnéra készültünk, mindenki tisztában volt vele, hogy történelmi léptékekben is mennyire fontos lesz ez az egész. Ez itt tényleg nagy szám, így annyira tökéletesre kellett csiszolnunk mindent, amennyire csak lehetett. Körüllengte az egész sztorit, hogy mennyire fontos, mi pedig tudtuk, hogy mindennek klappolnia kell, hiszen ránk figyel az egész világ. És eddig minden fantasztikusan ment, nagyszerűen, óriási az egész. A legmerészebb álmaimat is felülmúlja. Nem számítottam rá, hogy a rajongók ilyen őrülettel fogadják majd a zenekart, és óriási megtiszteltetés, hogy a részese lehetek ennek az egésznek. A zenekaron belüli hangulat is óriási, jobb, mint bármikor, mióta csak beléptem ide. Márpedig több olyan zenész is játszott itt, akik a legjobb barátaim közé tartoznak: Dizzy mellett Tommy Stinson vagy Robin Finck is nagyon közeli barát. De a hangulat még így is jobb most, mint valaha. Mindenki remekül kijön mindenkivel. Axl is nagyon lojális és nagylelkű. Neki is jó érzés, hogy olyanok állnak mögötte, akikre nyugodtan támaszkodhat."

Mindez egyébként nem is tűnik a szokásos púdernek, ugyanis eközben Ron Thal egy friss interjúban azt nyilatkozta: ő személy szerint a végén már nagyon rosszul érezte magát a csapatban. A gitáros a reunion előtti Guns N' Roses utolsó aktivitása, a 2014-es Las Vegas-i rezidenciakoncertek után hagyta ott a bandát, de távozását csak a következő évben tették hivatalossá. „Kiégtem, és tovább kellett lépnem, mert nekem és nekik sem volt már egészséges a jelenlétem", mondta Bumblefoot a Metal Waninak, amikor arról kérdezték, elvi szinten visszamenne-e valaha is Axl mellé. „Nem voltam boldog, és úgy éreztem, már többet ártok, mintsem használok a jelenlétemmel. Muszáj volt elmennem onnan. Dühösen, keserűen, megoldatlan problémákkal a hátam mögött távoztam, így nem ért véget szépen a kapcsolatunk."

A Guns N' Roses Not In This Lifetime turnéjának európai köre május 27-én startol Írországban.

Hozzászólások 

+5 #2 Matney 2017-04-03 13:56
Idézet - Remeteh Géza:
Gilby Clarke a következőket tette hozzá kebelbarátja szavaihoz: "Nincsen sok választás, azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Dubaiban ilyen böszmeséget még zenekar nem csinált, mint amit mi csinálhattunk volna együtt. Meg lehet magyarázni... Nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél, két évtizedet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. És közben egyébként nem csináltunk semmit. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős Guns-lemezt, amire büszkék lehetünk, azon túl hogy a szarból vissza hoztuk a bevételeket a végére. Ha be kell számolnunk Vader nagyúrnak, hogy mit csináltunk húsz év alatt, akkor mit mondunk? Lehet még itt egy darabig teszetoszáskodn i, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai – amiről nyilvánvalóan nekem nem kell tudni – segítette, hogy ezt túléljük. De nincsen tovább."

Whiskey Tango Foxtrot?
Idézet
 
-6 #1 Remeteh Géza 2017-04-03 13:09

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.