Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Győzedelmeskedett a rák felett Bruce Dickinson

Jó hírekkel szolgálhatunk: úgy tűnik, teljesen egészséges Bruce Dickinson, akit az utóbbi hónapokban nyelvrák miatt kezeltek az orvosok. Az Iron Maiden idén már biztosan nem fog turnézni, hiszen az énekesnek meg kell erősödnie a kezelések után, ám az új album biztosan megjelenik 2015 folyamán.

0516bd

A friss vizsgálatok alapján a kemoterápiának és a sugárkezelésnek köszönhetően teljesen felszívódtak a daganatos sejtek Bruce Dickinson szervezetében, vagyis az orvosok hivatalosan is gyógyultnak nyilvánították az Iron Maiden frontemberét. „Köszönetet szeretnék mondani annak a fantasztikus orvosi csapatnak, akik az utóbbi hónapokban kezeltek, méghozzá ilyen csodás végeredménnyel", mondja az énekes, aki augusztusban ünnepli majd 57. születésnapját. „Nagyon kemény volt ez az egész a családomnak, sok szempontból keményebb, mint nekem. Szintén tiszta szívemből köszönöm a rajongóknak a kedves szavakat és az együttérzést. A pozitív hozzáállás megrögzött híveként rengeteget jelentett számomra a világméretű Maiden-család támogatása. Most kiugróan motiváltnak érzem magam, és alig várom, hogy visszatérjek a rendes kerékvágásba, amint lehet!"

Rod Smallwood, a Maiden menedzsere mindehhez azért persze hozzáteszi: noha mindenki megkönnyebbült a friss vizsgálatok eredményeinek láttán, még beletelik némi időbe, mire Bruce ismét visszanyeri a csúcsformáját. Emiatt a zenekar már biztosan nem fog idén koncertezni, ellenben jó hír, hogy így végre az utolsó simításokat is elvégezhetik új nagylemezükön, amelynek oroszlánrészét már tavaly rögzítették Párizsban Kevin Shirley producerrel, a lehető legnagyobb titoktartás mellett. És még egy jó hír: a lemez egészen biztosan 2015 folyamán jelenik majd meg.

 

Hozzászólások 

 
+4 #7 senti_ent 2015-05-17 09:20
Idézet - Attilaaa:
Idézet - Tulus:
Ez jó hír.

Viszont szegény Terry Jones-nak nem sikerült :-(

Miért, mi van Terry Jones-szal??


A Monty Pythonossal szerencsére semmi. A Pagan Altar vokalistája halt meg.
Idézet
 
 
+2 #6 Attilaaa 2015-05-17 05:44
Idézet - Tulus:
Ez jó hír.

Viszont szegény Terry Jones-nak nem sikerült :-(

Miért, mi van Terry Jones-szal??
Idézet
 
 
+9 #5 shmonsta 2015-05-16 17:12
Na akkor én leszek az, aki csak úgy szimplán örül ennek. Erőt és egészséget kívánok Bruce-nak.
Idézet
 
 
+11 #4 Sepumark 2015-05-16 12:57
Fasza hír, bár 7 évig dolgoztam onkológián... nem ilyen egyszerű a dolog.
Jelenleg tünet és daganatmentes Bruce, ami bizakodásra ad okod.
A daganatot időben elkapták és a szervezete is jól bírja, ráadásul pénz is van bőven... reméljük a legjobbakat ;)
Idézet
 
 
+7 #3 norbonc 2015-05-16 11:08
Nyugtával dicsérjük a napot....de persze örülök.
Idézet
 
 
+9 #2 Edu 2015-05-16 10:16
Na ez egy szuper hír ;D. Örülök, hogy Bruce túljutott ezen az egészen. Pihenjen csak sokat mert ha valaki, ő igazán kiérdemelte. A lemezt pedig már nem győzöm várni, annyira kíváncsi vagyok.
Idézet
 
 
+5 #1 Tulus 2015-05-16 08:19
Ez jó hír.

Viszont szegény Terry Jones-nak nem sikerült :-(
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.