Pénteken jelenik meg a Dead Cross első lemeze, és mint azt mára bizonyára mindenki megjegyezte, az agresszív hardcore/punkot toló zenekarban Dave Lombardo a főnök, a frontember pedig Mike Patton. Az album most teljes egészében végighallgatható.
Augusztus 4-én, Mike Patton Ipecac kiadójánál jelenik meg a Dead Cross első, a zenekar nevét viselő nagylemeze. A csapat két további tagja a nagyágyúk, azaz Patton és Dave Lombardo dobos mellett Justin Pearson basszusgitáros (The Locust, Retox, Head Wound City) és Michael Crain dobos (Retox, Festival Of Dead Deer). A Dead Cross eredetileg Gabe Serbian énekessel dolgozott, az ő helyére érkezett tavaly Patton, a lemez producere pedig Ross Robinson volt. Érdekesség ugyanakkor, hogy mivel a banda Serbiannel már felvette egyszer a dalokat, Patton éneksávjaihoz Robinsonnak már nem volt köze, Mike simán csak újból felénekelte a számokat a saját elképzelései mentén.
„Dave írt egy üzenetet, hogy csatlakozzak hozzájuk, én meg: mi, hogy én? Hmmm...", mondta belépéséről Mike a Rolling Stone-nak. „Nagyjából fél percet gondolkodtam a dolgon, aztán szarkasztikusan annyit válaszoltam: persze, meg tudom csinálni, de biztos, hogy engem akartok? Dave meg azt felelte, hogy én lennék az áloménekesük. Innentől kezdve már tényleg csak logisztika kérdése volt minden. Úgy döntöttem, hogy otthon, a pincestúdiómban veszem fel a témákat, ami passzol is a zenéhez, hiszen nem szabad, hogy túl polírozott legyen. Maga a lemez pedig számomra amolyan tradicionális hardcore-album. Nagyon lényegretörő, direkt és zsigeri. Itt nem játszom billentyűs hangszereken, nincsenek samplerek vagy nagyzenekari megoldások, csak annyi a lényeg, hogy mindent bele. Bizonyos tekintetben azokra a zenékre emlékeztet, amiken mindannyian felnőttünk annak idején: az Accüsedre, a Deep Woundra vagy a Siege-re, amik brutálisak, kompromisszum-mentesek és csak a lényegre szorítkoztak. Ismét nekiálltam hallgatni ezeket a zenekarokat, mielőtt ez az egész összejött, így ismét ott volt a vérkeringésemben ez a stílus, így végre lehetőségem nyílt felvenni egy albumot, ami olyan hatást kelt, mintha belevágnának egy ceruzát a szemedbe!"
„Maga a lemez mindössze 28 perces, és az ebben a vicces, hogy a Reign In Blood 29 perces volt", tette hozzá mindehhez Dave. „Ebben a lemezben is iszonyatos mennyiségű düh és frusztráció gyűlt össze, és ezt a dobolásomban is hallani. Egy hardcore-lemeznek így kell összeállnia. Ez az egyik legbrutálisabb anyag, amit valaha készítettem."
A Noisey jóvoltából alább a teljes anyag meghallgatható.
Hozzászólások
Kíváncsi lennék a Patton nélküli verzióra, de úgy gondolom az ő stílusa sokat hozzátett a végeredményhez.
Anselmo szólóalbumát nem tudnám egy lapon említeni ezzel a produktummal, mert ott az öncélú brutalitást éreztem ki leginkább, itt pedig abszolút érzem, hogy változatos dalokban gondolkodtak az alkotók. Patton magához hűen ezerféle hangon fejezi ki magát. Akár Donald kacsaként süvölt, majd hoz egy rá jellemző árnyalatnyi dallamot, aztán egyszer csak suttog, majd átvált egy keményebb hangnemre. Ez egy érdekes bemutatkozás úgymond old school módra, ami eléggé eklektikus, minden másodpercében érezni az egyéniségük lenyomatát.
Első hallásra nekem is, a kérdés az, hogy van-e benne annyi, hogy többször meghallgatva is adjon élményt, ne csak az első benyomás mellbevágósága maradjon