Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Huszonkét év után itt az első Liquid Tension Experiment-dal: „Mintha egy nap sem telt volna el azóta”

Tavasszal érkezik a Liquid Tension Experiment harmadik lemeze, amelyről most az első dal is meghallgatható. John Petrucci, Mike Portnoy, Jordan Rudess és Tony Levin instrumentális projektje tavaly jelentette be újjáalakulását.

0112lte

Március 26-án jelenik meg az InsideOutnál a Liquid Tension Experiment harmadik nagylemeze, amely simán csak az LTE3 címet viseli. „Több mint húsz évvel az utolsó felvételünk után bevonultunk a stúdióba, és mintha egy nap sem telt volna el azóta", mondja Petrucci. „Még mindig megvolt a mágia, amely olyannyira különlegessé tette az első két LTE-lemezt, és nagyon jól éreztük magunkat a munka során. Hihetetlenül büszke vagyok arra, amit közösen alkottunk, és alig várom, hogy mindenki hallja." „Ez az újjáalakulás volt a legjobb dolog 2020-ban", teszi hozzá Portnoy. „És garantáltan megérte ennyi évet várni rá, mert a varázslat, az összhang ma is megvan, ráadásul erősebb, mint valaha."

lte_cA dallista az alábbi lesz:

01. Hypersonic (8:22)
02. Beating The Odds (6:09)
03. Liquid Evolution (3:23)
04. The Passage Of Time (7:32)
05. Chris & Kevin's Amazing Odyssey (5:04)
06. Rhapsody In Blue (13:16)
07. Shades Of Hope (4:42)
08. Key To The Imagination (13:14)

A The Passage Of Time című dal máris meghallgatható. A bónuszlemezre majdnem egy óra improvizált jammelés kerül. A Liquid Tension Experiment a '90-es évek második felében két kiváló albumot jelentetett meg, amelyek a maguk idejében óriási visszhangot váltottak ki a színtéren, de a Dream Theater evolúciója szempontjából is nagy hatásuk volt, hiszen Jordan Rudess az itteni munka révén került be végül a csapatba.

Hozzászólások 

#9 Meszlényi Bálint 2021-01-25 11:06
Pöppet elbeszélünk egymás mellett, de nem fontos... :) Nekem tetszik a nóta egyébként. Sokkal természetesebb, organikusabb, mint a DT elmúlt 10 éve együttvéve. Kíváncsi vagyok a teljes anyagra.
Idézet
 
#8 kamikaze 2021-01-24 13:05
Idézet - Meszlényi Bálint:
Nem Te voltál, aki múltkor azon volt megütközve, hogy miért jön elő mindig a DT Sherinian kapcsán?:)

Könnyen lehet, ugyanis a mai napig a Fallingot tartom a leggyengébb DT albumnak. És bár abban Portnoyjal maximálisan egyetértek, hogy azt nem lehet egy az egyben Derek nyakába varrni, mégis inkább Petrucci álláspontját osztom, aki következetesen Rudi bá mellett teszi le a voksot.
Erről a dalról mi a véleményed?
Idézet
 
#7 Meszlényi Bálint 2021-01-24 09:20
Nem Te voltál, aki múltkor azon volt megütközve, hogy miért jön elő mindig a DT Sherinian kapcsán?:)
Idézet - kamikaze:
Mindenki nagyon jó a dalban (ami persze nem akkora meglepetés), de Rudess zeneiségét azért kiemelném. Azok a hangszínek és dallamos beszúrások amiket itt is használ - akár aláfestésnek -, sokkal szerethetőbbek, mint pl. Sherinian témái szinte bármelyik csapatban, ahol játszik. Szóval nem véletlenül van Jordan a DT-ben sem (ez se újdonság). Petrucci továbbra is nagyon jó és ihletett formában van, Porti meg végre itt maximálisan kiélheti magát, szerintem jobban, mint az SOA-ban. Levin pedig ,,csak" egyszerűen követi a 3 őrültet, gondolom azért ő is örömét leli a muzsikában. Erős kezdés, ha végig ilyen lenne a lemez, nem kérdés a rá adott pontszám. Örülök, hogy vannak még ilyen zenészek, akik mernek önmegvalósítani .
Idézet
 
#6 Barcs Bence 2021-01-23 19:48

Jordan elmúlt kb 15 éves tevékenysége a DT-ben számomra leginkább az idegesítő szóval jellemezhető, de amit itt művel, az komolyan rendben van. Nyilván tudja ő is, hogy a bazári hangszíneket, amiket a DT-ben használ, itt el kell felejtenie. Örülök, hogy ez még benne van, és hogy képes újra felnőni arra a szintre, amit az LTE név megkíván.
Idézet
 
#5 Torzonborz 2021-01-23 16:34
Idézet - Equinox:
Idézet - Torzonborz:
Azért ez túl komplex ahhoz, hogy sima jammelés legyen. A The Aristocrats formáció néhány daláról tényleg hajlamos vagyok elhinni, hogy jammelés, de erről nem.

Más: Petrucci szakálla végre nincs befestve!!! :)))

Nem Portnoy volt a Kékszakállú, csak herceg és vár nélkül? :D
A szám meg nagyon jó. Pár éven belül ez a dobos beszáll a Dream Theaterbe, Elég tehetséges... :)

Portnoy a kékszakállú herceg, Petrucci pedig a fekete. :D
Idézet
 
#4 Equinox 2021-01-23 13:15
Idézet - Torzonborz:
Azért ez túl komplex ahhoz, hogy sima jammelés legyen. A The Aristocrats formáció néhány daláról tényleg hajlamos vagyok elhinni, hogy jammelés, de erről nem.

Más: Petrucci szakálla végre nincs befestve!!! :)))

Nem Portnoy volt a Kékszakállú, csak herceg és vár nélkül? :D
A szám meg nagyon jó. Pár éven belül ez a dobos beszáll a Dream Theaterbe, Elég tehetséges... :)
Idézet
 
#3 kamikaze 2021-01-23 10:33
Mindenki nagyon jó a dalban (ami persze nem akkora meglepetés), de Rudess zeneiségét azért kiemelném. Azok a hangszínek és dallamos beszúrások amiket itt is használ - akár aláfestésnek -, sokkal szerethetőbbek, mint pl. Sherinian témái szinte bármelyik csapatban, ahol játszik. Szóval nem véletlenül van Jordan a DT-ben sem (ez se újdonság). Petrucci továbbra is nagyon jó és ihletett formában van, Porti meg végre itt maximálisan kiélheti magát, szerintem jobban, mint az SOA-ban. Levin pedig ,,csak" egyszerűen követi a 3 őrültet, gondolom azért ő is örömét leli a muzsikában. Erős kezdés, ha végig ilyen lenne a lemez, nem kérdés a rá adott pontszám. Örülök, hogy vannak még ilyen zenészek, akik mernek önmegvalósítani .
Idézet
 
#2 gumivitamin 2021-01-23 09:33
Dleam Theatel
Idézet
 
#1 Torzonborz 2021-01-23 08:15
Azért ez túl komplex ahhoz, hogy sima jammelés legyen. A The Aristocrats formáció néhány daláról tényleg hajlamos vagyok elhinni, hogy jammelés, de erről nem.

Más: Petrucci szakálla végre nincs befestve!!! :)))
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.