Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Júliusban jelenik meg az új Lamb Of God, máris meghallgatható egy dal

0516logEddig bizonytalannak tűnt, vajon kijön-e idén új lemezével a richmondi Lamb Of God, hiszen a csapat dobosa, Chris Adler például eleve a Megadeth beugrósaként dolgozott az utóbbi hetekben, most azonban a csapat váratlan örömhírrel szolgált a híveknek: már júliusban megjelenik a friss album. A VII: Sturm Und Drang című anyagról máris meghallgatható az első szám, a Still Echoes.

Josh Wilbur producerrel készítette el új nagylemezét a virginiai Lamb Of God, amely VII: Sturm Und Drang címmel jelenik meg idén júliusban. A zenekar Észak-Amerikán kívül mindenütt a Nuclear Blast istállójába került az eddigi Roadrunner helyett, és a Wilbur mellett Nick Rowe és Kyle McAulay hangmérnökökkel készített nagylemezről ide kattintva máris meghallgatható egy Still Echoes című szerzemény. A dal egyébként május 18-ától jön ki hivatalosan is single-ként. „Elérkezett az idő, hogy a rajongók megkapják az első ízelítőjüket az új Lamb Of God-albumról", mondja Randy Blythe énekes. „Ez egy nagyon-nagyon sötét, ugyanakkor megszólalását tekintve igen változatos lemez. És mivel mindig jó egy gyors és agresszív darabbal előrukkolni elsőként, a Still Echoest választottuk kezdésnek. Élvezzétek és zúzzatok rá!"

Maga a Still Echoes nem meglepő módon egyébként Randy prágai börtönélményeiről szól, és a lemez több dalában is visszaköszön majd a frontember három évvel ezelőtti csehországi büntetőügye. Blythe ugyanakkor többször is leszögezte az utóbbi hónapokban: senki se várjon börtönlemezt emiatt, az album ennél szövegileg is jóval szélesebb spektrumon mozog majd.

 

Hozzászólások 

 
#2 miso 2015-05-18 19:14
Egész jó, a Resolution csalódása elleneére ez egy várós album.
Idézet
 
 
-6 #1 Jézus 2015-05-16 19:50
Egész jó ahhoz képest, hogy ilyen core-ság.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.