Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kilépett a Sepulturából és „másik projektben folytatja pályafutását” Eloy Casagrande

Már nem vesz részt a Sepultura idén startoló búcsúturnéján Eloy Casagrande dobos, aki egyelőre meg nem nevezett új lehetőség miatt távozik a zenekarból. Utódja Greyson Nekrutman lett.

sepultura_k2015_06

Idén Magyarországot is érintő búcsúturnéra indul a Sepultura, ám a zenekar új ütőssel csap majd bele a körútba, a metálszíntér egyik legelismertebb és legerőteljesebb dobosa, Eloy Casagrande ugyanis nem tart velük. „Csaknem tizenhárom év áll mögöttem – indokolta döntését Eloy. – Lehetőséget kaptam tanulni, hozzátenni a magamét minden dalhoz, koncerthez és stúdiózáshoz. Odaadó, intenzív és elkötelezett évek voltak ezek. Három rendkívül jó kritikai fogadtatású albumot készítettünk, számtalan koncertet adtunk öt kontinensen, és rengeteg sztori is származott ebből. Először is tehát köszönetet szeretnék mondani a Sepulturának és a rajongóknak mindazért, amit átéltünk együtt. Talán a rajongók egyelőre nem értik ezt az egészet, de a rám váró új dolgok miatt meg kellett hoznom bizonyos döntéseket. Mindnyájunkat a döntéseink határoznak meg, és ezek sosem könnyűek. A távozásom nem írja felül a zenekar iránti tiszteletemet és hálámat.”

A Sepulturát közleményük szövegezése alapján nem töltötte el felhőtlen örömmel Casagrande döntése. „Bármilyen légből kapottnak is hangzik ez, egy ilyen léptékű turné megszervezése szinte egy évnyi tervezést és felkészülést vett igénybe, ami rengeteg elkötelezett, fegyelmezett munkát és a rajongók iránti hűséget követelt, illetve a zenekar történelme iránti tiszteletet is – írták. – Andreas Kisser, Derrick Green és Paulo Xisto számára egyaránt ez a legfontosabb. Február 6-án, az első próba előtt ugyanakkor Eloy Casagrande dobos arról tájékoztatta a zenekart, hogy távozik a Sepulturából, és egy másik projektben folytatja pályafutását. A csapatot előzetes jelzés hiányában meglepte a döntés, hogy ilyen hirtelenséggel megy el a zenekarból, mindent maga mögött hagyva, ami a Sepulturához kapcsolódik. Szerencsére az amerikai virtuóz, Greyson Nekrutman átveszi Eloy Casagrande posztját, így őt üdvözölhetjük a zenekar dobosaként a búcsúturné állomásain.”

Casagrande tizenhárom évet húzott le a Sepulturában, akkor Jean Dolabellát váltotta a dobcucc mögött. A hírek fényében természetesen egyből megindultak a találgatások az említett „másik projekt” mibenlétét illetően – a legtöbben úgy vélik, a szálak Iowa környékére vezethetnek, ám ezzel kapcsolatban egyelőre nincs hivatalos álláspont…

Búcsúturnéja keretében a Sepultura a Jinjer, az Obituary és a Jesus Piece vendégeskedése mellett, november 14-én Budapesten, a Barba Negra Red Stage-en koncertezik. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#3 Windir 2024-02-29 07:52
Idézet - Barcs Bence:
Idézet - gonosztévő:
Búcsúturné mi :)))) A szokásos humbug.


Talán tényleg az, elvégre ők nem a Scorpions :D De Eloytól ez nem nagyon volt szép... mindenesetre sok sikert neki a Slipknotban :)

Szeretem a munkámat, de azonnal otthagynám a Slipknot dobszékéért. Nem mintha szeretném a Slipknotot. Nem mintha tudnék dobolni.
Idézet
 
 
#2 Barcs Bence 2024-02-28 19:28
Idézet - gonosztévő:
Búcsúturné mi :)))) A szokásos humbug.


Talán tényleg az, elvégre ők nem a Scorpions :D De Eloytól ez nem nagyon volt szép... mindenesetre sok sikert neki a Slipknotban :)
Idézet
 
 
#1 gonosztévő 2024-02-28 08:21
Búcsúturné mi :)))) A szokásos humbug.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.