Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Led Zeppelin: Page szerette volna, ha London után folytatódik a sztori

A héten megjelent a Led Zeppelin olyannyira várt Celebration Day DVD-je, rajta minden idők legsikeresebb hard rock zenekarának legutolsó, 2007-es londoni fellépésével. Jimmy Page gitáros egy interjúban elárulta: annak idején reménykedett a folytatásban. A BBC egyik esti beszélgetős műsorában Page nem rejtette véka alá: ő a maga részéről hitt benne, hogy a 2007-es koncertet akár továbbiak is követhetik.

„Majdnem öt évre vagyunk az O2-es koncerttől, és azt kell mondanom: azt gondoltam akkor, talán lesznek még további összeröffenések ilyen-olyan okból. De ahogy teltek az évek, most már nem tűnik a dolog annyira valószínűnek, igaz? De legalább ez a koncert itt van…” Page a Rolling Stone-nak pár hete ugyanezt mondta: „Azt hiszem, ha lennének koncertek a közeljövőben, akkor már beszélnénk róluk. Szóval én nem látom, hogy ez megtörténne. A Celebration Day egyfajta testamentuma annak, amit 2007-ben csináltunk, tessék, ott van.”

Page, Robert Plant énekes és John Paul Jones basszer, illetve Jason Bonham dobos a jelenlegi állás szerint tehát valószínűleg tényleg utoljára állt színpadon Londonban 2007. december 10-én, az O2 Arenában. A hivatalosan Ahmet Ertegun, az Atlantic Records néhai alapítója, a Zeppelin egyik felfedezője tiszteletére rendezett koncertre az interneten keresztül lehetett jegyekhez jutni sorsolás útján: a 18 ezer belépőért több mint 20 millióan jelentkeztek. Plant egy interjúban az 1975 óta adott legjobb Led Zeppelin koncertként értékelte a 2007-es bulit, de ennek ellenére sem akar folytatást. „Tudom, hogy egy rakás zenekar játszik esténként 20 ezer embernek, miközben tíz éve nem adtak ki lemezt, de ez nem cél nálunk", mondta a frontember, aki egyébként az újjáalakulás legnagyobb kerékkötője: társai a londoni buli után győzködték arról, hogy folytassák a Zeppelin sztorit, ő azonban nem volt hajlandó kötélnek állni.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.