Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Meghalt Prince

0421princwe57 éves korában holtan találták minnesotai otthonában Prince-t. A könnyűzene történetének egyik legnagyobb ikonja az utóbbi hetekben komoly influenzás megbetegedéssel küzdött, halálára azonban mégsem számított senki.

Sajtósa is megerősítette Prince halálhírét. Amerikai idő szerint csütörtök reggel hívták ki a mentőket az énekes/zeneszerző otthonához, de az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. Prince hetek óta influenzás volt, két koncertet is lemondott emiatt a közelmúltban, ám Atlantában mégis színpadra lépett április 14-én. Ezt követően viszont olyan rosszul lett, hogy repülőgépének le kellett szállnia Illinois-ban. Utána azonban hazaengedték a kórházból. Egyelőre nem áll rendelkezésre bővebb információ azt illetően, mi okozhatta az énekes halálát.

Prince Rogers Nelson 1958. június 7-én látta meg a napvilágot Minneapolisban, zenei zsenialitása már gyermekkorában feltűnt környezetének. A számtalan hangszeren kiválóan játszó, teljesen egyedi zenei látásmóddal és eszköztárral rendelkező előadó a '80-as évek egyik legnagyobb popsztárja lett az olyan lemezeknek köszönhetően, mint az 1982-es 1999, az 1984-es Purple Rain vagy az 1986-os Parade. Karrierjének csúcsát mindenképpen a '84-es lemez jelentette, amelyhez hatalmas sikerű film is készült, az album pedig több mint 22 millió példányban kelt el világszerte. Prince-t akkoriban Michael Jackson egyetlen lehetséges kihívójának tartották a popzene leghatalmasabb sztárja címért. Az énekes ugyanakkor a '90-es évektől kezdve már jóval kisebb léptékekben tevékenykedett, és a turnézást is visszafogta: az utóbbi években komoly ízületi problémákkal is küzdött. Magyarországon egyszer lépett fel, a 2011-es Szigeten, e koncertről Réti Zsolt galériáját itt lehet megtekinteni. Munkássága, avantgarde szemlélete számos rock- és metalzenekart is megihletett.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+9 #7 ezrrl 2016-04-22 15:25
Nyugodjék Békében!

A fanyalgóknak itt egy videó,hogy mekkora zenész volt,és ez csak a gitár:

https://www.youtube.com/watch?v=6SFNW5F8K9Y
Idézet
 
 
+8 #6 Pasolini 2016-04-22 08:14
David Bowie, most pedig Prince.... Nyugodjon békében. Sajnos szép lassan az összes pop- illetve rock ikon távozik az élők soraiból.
Idézet
 
 
+11 #5 Dead again 2016-04-22 05:48
Nyugodjék békében.
Idézet
 
 
+14 #4 ddrum77 2016-04-21 20:32
RIP Sexy M. F.
Idézet
 
 
+22 #3 Final Command 2016-04-21 19:48
:-((
Nyugodjon békében.
Nyilván nem az én stílusomat játszotta, de köszi hogy a Purple Raint raktátok a hírhez, ez egy hatalmas szám és emlékeztet rá, hogy egy olyan előadóról beszélünk aki egy olyan dalt vitt a slágerlisták élre 84-ben, aminek a 2/3-a egy gitárszóló. Még a diszkókban is adták anno, nekem ez a szám = Prince.
Idézet
 
 
+22 #2 Chris92 2016-04-21 19:45
A popzene egyik legsokoldalúbb, legkreatívabb és legcoolabb arca volt, az életműve önmagában nagyobb mint egy tucat másik előadóé. Nyugodjék békében. :(
Idézet
 
 
+28 #1 queensryche999 2016-04-21 19:08
Bazmeg... olvastam arról, hogy betegeskedett, na de ez?
A popzene egyik királya volt, cseppet sem túlzás Jacksonnal példálózni a jelentőségét tekintve. (Hangszeres kvalitásai pedig még az akkori krémből - 80-as évek - is kiemelték.)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.