Shock!

május 09.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mike Bordin szerint Mike Patton „nem akar” a Faith No More-ral dolgozni

Érdemben utoljára négy évvel ezelőtt hallottunk a Faith No More-ról, és akkor is csak egy bejelentett turné lemondása kapcsán. Mike Bordin dobos friss nyilatkozata alapján úgy tűnik: a zenekar és Mike Patton énekes nem tud dűlőre jutni a folytatás kapcsán.

1127fnm

„Akadnak bizonyos problémáim, amelyeket a járvány csak tovább súlyosbított. Nem érzem úgy, hogy jelenleg képes lennék méltó teljesítményt nyújtani, márpedig nem fogok színpadra állni úgy, hogy beérem száz százaléknál kevesebbel" – e nyilatkozatot tette közzé Mike Patton, amikor 2021 őszén lemondták a Faith No More összes lekötött koncertjét. A zenekar hangszeresei már akkor sem voltak lelkesek a döntés miatt, bár tiszteletben tartották a frontember álláspontját. A csapat ugyanakkor azóta sem éledt újjá, és most egy friss podcastes interjú alapján arra következtethetünk: nem is érdemes ilyesmire számítani.

„Hat hónapon át készültünk ezekre a fellépésekre – mondta Mike Bordin dobos a Let There Be Talk podcastben. – A hangszeres rész fenomenálisan szólt. Billy Gould egyenesen azt mondta: soha az életben nem hallotta még ennyire jól megdörrenni a zenekart, és világéletében így szólaltak meg a fejében ezek a dalok. De sosem sikerült megörökítenünk ezt albumon vagy koncerten, akárhogy. Készen álltunk az indulásra, bezsuppoltuk a cuccokat a kamionokba és már úton volt a felszerelés Chicagóba, amikor aztán 36 órával azelőtt, hogy színpadra léptünk, az emberünk nem jelent meg az egyetlen betervezett teljes próbán. Egyből elmentünk hozzá, hogy kiderítsük, mi a helyzet, de egyértelmű volt, hogy fizikailag képtelen lesz rá. Mi pedig meghoztuk a döntést, hogy támogatnunk kell. Persze tudtuk, hogy hatalmas szarvihar kerekedik majd belőle, ha törlünk valami kibaszott hetvenöt bulit, de egyikünk sem akarta felvállalni a szerepet, aki annak ellenére is rákényszeríti Mike-ot a dologra, hogy egyébként nyilvánvalóan nem fog menni neki. Nem is volt min vitázni, legfeljebb azon, hogy mi a faszt kezdünk most a logisztikai oldallal..."

A csapat ezután türelmesen várt Pattonra – majd azzal szembesültek, hogy valamivel később az énekes a Mr. Bungle-lal kezd koncerteket lekötni. „Ez a mai napig így megy – emelte ki Bordin. – Szóval az én véleményem, álláspontom, ha úgy tetszik, nyilatkozatom úgy hangzik erről az egészről, hogy akkor nem tudott velünk színpadra lépni, mostanra azonban eljutottunk odáig, hogy nem is akar. És ez súlyos. Meg persze óriási különbség. Óriási. És még csak nem is nagyon beszéltünk erről az egészről... Nem kelt bennem jó érzéseket a helyzet, őszintén szólva eléggé bánt is a dolog, de ez a kérdés személyes, magánjellegű oldala. Mert ez alapvetően üzlet. Sosem akartunk senkit olyasmire kényszeríteni, ami nem megy neki. Most azonban, ahogy mondtam, a jelek szerint inkább már arról van szó, hogy nem akarja."

Mike szavai alapján mintha már le is zárta volna a Patton-fejezetet magában. „Hálásak vagyunk neki mindazért, amit kaptunk tőle. Óriási áldás, hogy egy ilyen gigantikus, elképesztő tehetségű emberrel zenélhettünk. Ami pedig a jövőt illeti, semmit sem tudunk. Vajon akar-e még valaha velünk játszani? Erről nem nekem kell nyilatkoznom. A gyerekeimnek gyakran mondtam, főleg, amikor még kicsik voltak, hogy értékeljék, amijük van, ne pedig azon rugózzanak állandóan, ami nincs. Úgyhogy én is hálás vagyok a Jim Martinnal töltött éveinkért, a Chuck Mosley-val töltött éveinkért, de még a Courtney Love-időszakért is, mert abból is tanultunk. És hogy hálás vagyok-e a Mike Pattonnal töltött időkért? Naná, hiszen egyébként az egész életem másképp alakult volna. De nem erőltethetek rá valamit, amit, ahogy én látom, nem szeretne. Csak ennyit tudok erről mondani. Nem szeretnék vitát gerjeszteni, kurvára nem valami harsány szalagcímre utazom, egyszerűen csak megpróbálom szavakba önteni, hogy látom a helyzetet."

A Faith No More 2009-ben támadt fel több mint tíz év szünet után, és utoljára 2016-ban álltak színpadon.

 

Hozzászólások 

 
#5 kamikaze 2025-04-18 14:36
Idézet - latexbaba:
Idézet - kamikaze:
vagy Pattont kéne lecserélni valaki másra, aki hajlandó velük dolgozni. Ezt meg totál elképzelhetetle nnek gondolom, hogy bárki mással működhetne.
AC/DC, Linkin Park, Van Halen? :P


Mondok én is: Purple, Sabbath, Heep, Maiden, Accept, Anthrax stb.. És mégis olyan hihetetlen, hogy esetleg lehetne Patton helyett egy ilyen kreatív őrültet találni.
Idézet
 
 
#4 Bólogató kutya 2025-04-18 14:12
Idézet - latexbaba:
Idézet - kamikaze:
vagy Pattont kéne lecserélni valaki másra, aki hajlandó velük dolgozni. Ezt meg totál elképzelhetetle nnek gondolom, hogy bárki mással működhetne.
AC/DC, Linkin Park, Van Halen? :P


Alice In Chains, Judas Priest, Black Sabbath, Fear Factory, Sepultura, Dream Theater? :)
De még az Iron Maiden is jól döntött Blaze-zel, inkább az, mint a néma kuss és a semmi, legalább zenéltek tovább valahogy. Queen feat Adam Lambert, meg biztos volt még más is. Hazaiakat nem is említve.
Vagy a (számomra) rosszabbik példák közül ott van a Pantera....

Simán mehetnének tovább picit módosított néven, Serj Tankian-nal. Vagy Vörös Andrással. Vagy mással, aki méltón tudja, amit kell. Aztán később úgyis visszajönne Patton, amikor készen áll rá, aztán annyi.
Hajrá FNM!
Idézet
 
 
#3 Equinox 2025-04-18 13:46
Azért volt már énekesük Patton előtt is, meg lehet próbálni, hogy utána jöhetne-e valaki. Mindenki pótolható, főleg egy olyan valaki, aki nem is akar része lenni az egésznek.
Idézet
 
 
#2 latexbaba 2025-04-18 12:25
Idézet - kamikaze:
vagy Pattont kéne lecserélni valaki másra, aki hajlandó velük dolgozni. Ezt meg totál elképzelhetetle nnek gondolom, hogy bárki mással működhetne.
AC/DC, Linkin Park, Van Halen? :P
Idézet
 
 
#1 kamikaze 2025-04-18 07:04
Ez egy elég szomorú történet, hogyha ilyen méltatlanul ér véget egy jobb sorsra érdemes zenekar. Már az annyira hihetetlen, hogy az újjáalakulás óta ilyen sok idő telt el, lényegében tétlenül. Vagyis a pályafutásuk során kb. 20 évig inaktívak voltak. Ehhez képest kész csoda, hogy egyáltalán még zenekarként lehet beszélni róluk. Ha ennyire gáz a helyzet, akkor vagy fel kéne oszlani (ami lehet csendben (lélekben) már megtörtént), vagy Pattont kéne lecserélni valaki másra, aki hajlandó velük dolgozni. Ezt meg totál elképzelhetetle nnek gondolom, hogy bárki mással működhetne. Vagyis a helyzet reménytelen, ugyanaz a kilátástalanság , mint a SOAD-nál.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.