Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Slash: nem tudnak annyit kínálni, hogy ismét összeálljon a régi Guns N' Roses

Senki sem tud olyan összeget bemondani, ami ismét egy asztalhoz ültetné a Guns N' Roses klasszikus tagságát – fejtette ki Slash a CNN-en. A gitáros szerint a dolog ott ítéltetett halálra, hogy egyetlen érintett sem szeretne részt venni egy újjáalakuló turnéban.

„Rengeteg figyelem irányult a negatív dolgokra", magyarázta Slash a CNN-en, a Piers Morgan Tonightban a régi eseményeket. „Biztos, hogy ezek mind léteztek, és talán még ma is léteznek, de folyamatosan ezeket csócsálni... Összességében 1996-ban léptem ki a zenekarból, vagyis nagyon hosszú idő eltelt már azóta, hogy igazán a Guns N' Rosesra fókuszáltam volna, és Axllel is akkor beszéltem utoljára. Alapvetően az is csak annyi volt, hogy végeztem, ennyi volt. És még csak nem is feltétlenül arról beszélünk, hogy otthagytam a zenekart, inkább csak nem folytattam a munkát azzal az új csapattal, akiket Axl összerakott és irányított, vagyis az új Guns N' Rosesszal. Elém toltak egy szerződést, hogy csatlakozzak a bandához, nekem pedig nagyjából huszonnégy órámba telt, mire eldöntöttem, hogy itt most vége van."

Slash szerint nincs esély arra, hogy akár egy koncertre, akár egy turnéra újjáalakuljon a Guns N' Roses. „Sok számmal dobálóztak már, bár konkrét ajánlattal még sosem kerestek meg. Maradjunk annyiban, hogy legalább hét számjegyű összegekről van szó, néha pedig még ennél is sokkal komolyabbakról. De nem hinném, hogy mindez ezen múlna, tényleg nem. Olyasmiről beszélünk, amit igazából egyetlen érintett sem szeretne. Nemcsak rólam van szó, hanem a teljes csapatról. Vagyis nem hinném, hogy lenne olyan összeg, amit elénk tudnának tenni, hogy működjön a dolog..." Slash az idei Rock And Roll Hall Of Fame beiktatás után is azt nyilatkozta: lezárta élete Gunsszal kapcsolatos fejezetét.

A gitáros új lemeze, a héten kiadott Apocalyptic Love az előzetes becslések szerint nagyjából 30-35 ezer példányos eladásra ácsingózhat az Egyesült Államokban az első héten, ami nagyjából a fele az első Slash szólóalbum hasonló idő alatt elért 60 ezres eredményének. Ezzel a számmal a Billboard Top 20-ban biztos ott lesz a friss anyag, a Top 10-ben azonban nem feltétlenül.

 

Hozzászólások 

 
+1 #6 KicsiShin 2012-05-29 10:12
Idézet - M:
Idézet - Teritory:
Axl is, mert ő is kizárja reuniont de őt mégis utálja ezért mindenki ...


ha axl komának nem fontos a pénz, akkor miért gnr néven folytatja? az ő dolga/dolguk, de amíg csörög a kassza addig lesz gnr. és amíg annyian bekajálják azt a szopatást amit évek óta csinál. amúgy meg ha lennének anyagi gondjaik, akkor lenne az az összeg. talán még el sem lehetne akkor ítélni őket.


Talán mert a Guns N' Rosest nem Slashék alapították?!:)
Idézet
 
 
+6 #5 M 2012-05-26 12:32
Idézet - Teritory:
Axl is, mert ő is kizárja reuniont de őt mégis utálja ezért mindenki ...


ha axl komának nem fontos a pénz, akkor miért gnr néven folytatja? az ő dolga/dolguk, de amíg csörög a kassza addig lesz gnr. és amíg annyian bekajálják azt a szopatást amit évek óta csinál. amúgy meg ha lennének anyagi gondjaik, akkor lenne az az összeg. talán még el sem lehetne akkor ítélni őket.
Idézet
 
 
+4 #4 Venomádi 2012-05-25 19:01
Idézet - Teritory:
Axl is, mert ő is kizárja reuniont de őt mégis utálja ezért mindenki ...


Lehet hogy így van, de Slash határozottabb fellépésű ember akkor is. Legalábbis nem ül annyit a tökein.
Idézet
 
 
+2 #3 Palinkas Vince 2012-05-25 15:15
Idézet - Venomádi:
Azt hiszem elmondhatom erről az emberről, hogy szívből zenél, és nem a kibaszott kápéért


Mondjuk megteheti, mert az unokáinak sem lesznek már anyagi gondjai, de ettől függetlenül nyilvánvalóan így is van ahogy mondja.
Idézet
 
 
+3 #2 Teritory 2012-05-25 14:30
Axl is, mert ő is kizárja reuniont de őt mégis utálja ezért mindenki ...
Idézet
 
 
+5 #1 Venomádi 2012-05-25 14:19
Azt hiszem elmondhatom erről az emberről, hogy szívből zenél, és nem a kibaszott kápéért
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.