Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Suicide Silence: minden dalt más énekessel játszanak majd az emlékkoncerten

Speciális koncertet ad december 21-én Pomonában a Suicide Silence, hogy így tisztelegjenek november 1-jére virradóra motorbalesetben elhunyt énekesük, Mitch Lucker emléke előtt. Az esemény összes bevételét a frontember árván maradt ötéves lánya, Kenadee javára ajánlják fel.

A koncert hírét Mark Heymlun gitáros jelentette be november 24-én, a hatodik California Metalfesten, San Bernardinóban. „Mindannyian tudjátok, hogy elveszítettük a testvérünket”, mondta Mark. „Jobban hiányzik nekünk, mint bármi ezen a kurva világon, de nagyon fontos nekünk, hogy a bajban kiderült: a Suicide Silence tényleg egy család, beleértve a zenekar mellett az összes stábtagunkat, bárkit, aki valaha is velünk dolgozott, és persze a rajongókat. Mindenki egy nagy családot alkot, ami életünk legfantasztikusabb történése, és nagyon hálásak vagyunk érte. A legbonyolultabb szituáció áll előttünk, amivel minden nap meg kell birkóznunk. Már az is hihetetlen, hogy egyáltalán itt kell állnom, hogy erről beszéljek…”

A Suicide Silence egyelőre nem tekint távolabb a december 21-ei koncertnél, amit a Fox Theaterben rendeznek meg. Itt minden egyes dalban más énekes áll majd a zenekar élén, a bevételeket pedig Kenadee Lucker oktatására fordítják. Konkrét neveket egyelőre nem hoztak nyilvánosságra, de hamarosan minden kiderül.

A banda néhány hete emlékalapot hozott létre, amelyből Lucker feleségét és árván maradt ötéves kislányát támogatják majd. Aki 20 dollárnál többet adományoz, egy pólót is kap a csapattól, az 5 dollár feletti adományok gazdái pedig egy, a banda weboldalán belül hamarosan létrehozandó tribute aloldalon láthatják vissza a nevüket.

Lucker Harley-Davidsonján hajtott délnek Huntington Beach főutcáján Halloween estéjén, amikor valamivel 21 óra előtt egy villanyoszlopnak ütközött. A motor a karambol után tovább csúszott lefelé az úttesten, és nekicsapódott egy Nissan furgonnak. Mitch olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már a helyszínen meg kellett műteni, de az orvosok sajnos nem tudtak rajta segíteni: nem sokkal reggel 6 óra után, már a kórházban elhunyt. Felesége utólagos közlése szerint az énekes a baleset előtt nem sokkal alkoholt fogyasztott.

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 Vanihspower 2012-11-26 11:31
Több ilyen hozzáállású ember/zenész kellene a világnak!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.