Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Távozott a Skid Row-ból Erik Grönwall

Ismét énekes nélkül maradt a Skid Row: két év után Erik Grönwall is búcsút intett a New Jersey-i hard rockereknek. Az okot a frontember egészségügyi nehézségei jelentik.

0328grnwall

Távozik a Skid Row soraiból Erik Grönwall énekes. A korábban elsősorban a H.E.A.T soraiból ismert, 35 éves svéd frontembert még a bandához történt csatlakozása előtt leukémiával diagnosztizálták, és ugyan legyőzte a betegséget, a rendszeres ellenőrzések, illetve immunrendszerének általános állapota miatt döntött a kilépés mellett.

„Lehetőséget kaptam, hogy mindössze hat hónappal a leukémia miatti kezeléseim után beléphessek ebbe a fantasztikus zenekarba – írta nyilatkozatában Erik. – Egy hónappal később pedig máris világ körüli turnén találtam magam a Skid Row-val. Hűha! Igazi valóra vált álom vált ez. Ugyanakkor a csontvelő-transzplantáció miatt legyengült immunrendszeremmel elég komoly kihívást jelentett turnézni. Tiszteletben tartom és megértem, hogy a Skid Row aktívan turnézó zenekar, és mivel a zenekar tagjaként nem tudom minden elé helyezni az egészségemet, úgy döntöttem: az lesz a legjobb, ha félreállok. Imádom a Skid Row-t, csakis tiszteletet érzek a srácok iránt, de a saját egészségemet még jobban szeretem és tisztelem. Napról napra erősebb és egészségesebb vagyok, de miután egyeztettem az orvosommal, arra jutottunk: több időt kell adnom magamnak a lábadozáshoz, erre pedig a Skid Row énekeseként nincs lehetőségem. Ezért hoztam meg ezt a nehéz döntést a továbblépésről."

Grönwall köszönetet mond a zenekarnak és a rajongóknak az elmúlt évekért, és később kiadott, második nyilatkozatában hangsúlyozza: nem beteg, és nem is arról van szó, hogy nem akar turnézni. „Úgy képzeljétek el az immunrendszeremet, mint amikor egy négyéves gyerek minden vírust hazahord az óvodából. Időbe telik ismét felépíteni a szervezetem ellenálló-képességét, de napról napra erősebb vagyok. Ugyanakkor továbbra is rendszeres ellenőrzésekre, vérvételre kell járnom egy svédországi hematológiai központba, és ez is nehézségekbe ütközött a Skid Row időbeosztása mellett. Az egészségügyi előéletem miatt nagyon komolyan kell vennem, így aztán nem erőltethetem túl magam" – mondja.

„Büszkék vagyunk mindarra, amit alkottunk és elértünk Erikkel az elmúlt több mint két évben – így a Skid Row. – Csakis a legjobbakat kívánjuk neki egészségügyi és minden egyéb tekintetben. Az elmúlt két év megünneplésére a zenekar koncertlemezt jelentet meg, amely tökéletesen megörökíti majd ezt a korszakunkat."

Erik Grönwall egyetlen lemezt készített a Skid Row-val, a 2022-ben kiadott, sokat vitatott elődeihez képest viszonylag kedvező fogadtatású The Gang's All Here-t. A csapatnak még hátra van néhány lekötött észak-amerikai koncertje májusra és júniusra, ezeken meglepő választásként Lzzy Hale, a Halestorm énekesnője segíti majd ki őket.

 

Hozzászólások 

 
#2 nikfisz 2024-03-28 17:44
Nem lepődök meg,ez várható volt. Bach-al kéne csinálni egy világ körüli búcsúturnét,osz t kalap kabát.
Idézet
 
 
#1 kornel 2024-03-28 15:35
Vmi furcsa párhuzamos univerzumban létezik a Skid Row pár évtizede.+ ez az átjáróház az énekesekkel... Pedig a Thickskin elég erős anyag volt- durva,hogy annak is már kb 21 éve- és a kesőbbieket se találtam olyan katasztrofálisn ak,de a Solinger-éra óta végképp szétesni látszik a történet.Bár valszeg elvannak így is.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.