Shock!

május 08.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Timo Tolkki visszavágyik a Stratovariusba

Noha tavaly decemberben nagy dérrel-dúrral bejelentette visszavonulását, most úgy tűnik, mégsem akar teljesen eltűnni a színről Timo Tolkki, a Stratovarius egykori alapító gitárosa. Az utóbbi évtizedben folyamatosan visszatérő, súlyos mentális gondokkal és alkoholproblémákkal küzdött zenész még azt is megpendítette egy interjúban, hogy szívesen visszatérne egykori társaihoz…

„Jól ismerem a srácot, játszott is a Symfonia zenekarom előzetes demóin”, magyarázta Tolkki a Rock Overdose-nak az új Stratovarius dobosról, Rolf Pilvéről. „De egyébként már nem járatom az agyamat annyit a Stratón, hiszen öt éve kiléptem a zenekarból. Minden jót kívánok nekik. Keményen dolgozó srácok. Szeretem őket és hiányoznak. Szeretném, ha egyszer még csinálhatnánk még egy albumot és turnét a Visions felállással. Mondjuk úgy öt éven belül, vagy valahogy így. Az tényleg nagyszerű lenne.”

Tolkki jelenleg saját stúdióját építi, ami valószínűleg még ebben a hónapban elkészül, de egy Marilena Animado nevű görög énekesnővel is dolgozik egy közös projekten. Erről azonban egyelőre még nem tudja, mikor lehet kézzelfogható eredménye. „Nagyon messze vagyok a nyugdíjba vonulástól, és jövőre hallani fogtok rólam, egyelőre ennyit mondhatok”, fogalmazott.

A Tolkki helyén Matias Kupiainennel is elég jól elüzemelő Stratovarius új lemeze február 22-én jelenik meg Nemesis címmel. Az albumot egy Unbreakable című EP előzi meg január 25-én. A banda Magyarországon is bemutatja az album dalait az Amaranthe társaságában, március 23-án a Club 202-ben. További részletek a Concerto honlapján.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.