Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Úgy tűnik, most tényleg bejut a KISS a Rock And Roll Hall Of Fame-be

A KISS nyerte meg a közönségszavazást a jövő évi Rock And Roll Hall Of Fame beiktatás kapcsán. Gene Simmonsékat tizennegyedszerre jelölték idén az elismerésre – a jelek szerint ennyi eredménytelen év után most már tényleg nem lehet kihagyni őket a dicsőségcsarnokból.

A közönségszavazatok 17,22 százalékával nyerte meg a voksolást a KISS a Rock And Roll Hall Of Fame-be történő beiktatás kapcsán, amivel megelőzték a Nirvanát (15,69 százalék), a Deep Purple-t (11,93 százalék) és a YES-t (10,88 százalék). A közönségszavazás végeredménye beleszámít majd a végeredménybe, amelyhez azért még természetesen mintegy hatszáz zeneipari résztvevő is hozzáteszi majd a magáét. A végleges döntés decemberben születik meg, a gálát pedig az eddigiekkel ellentétben nem Clevelandben, hanem New Yorkban tartják majd áprilisban.

A KISS – noha évek óta hangoztatja, hogy nekik abszolút nem fontos ez az elismerés, de a többiekkel ellentétben tettek azért, hogy a közvélemény tudjon a jelöléséről: Gene Simmons és a banda eredeti gitárosa, Ace Frehley rút sajtóüzengetésbe kezdett a gála kapcsán.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 bogar 2013-12-16 11:36
Amilyenek a KISS tagok, biztos lesznek Hall Of Fame-es cuccok is, és amilyen én vagyok biztos veszek is belőle! :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.