Shock!

Mint az már tavaly, Prágában is kiderült, Rex Brown nem egy különösebben szószátyár figura, de azért a maga módján kedélyes és barátságos: udvariasan köszön, leveszi a napszemüvegét, majd körbe-körbenézegetve ugyan, de türelmesen válaszolgat a kérdésekre. A Pantera egykori és a Down jelenlegi basszusgitárosával a New Orleans-i doom/sludge szupergroup első budapesti koncertje előtt beszélgettünk.

Azt hiszem, sokkal inkább egyenes és célratörő lesz ez a lemez, mint a kettes vagy a hármas. Visszatérünk az alapokhoz rengeteg súlyos gitárral, direkt, világos tempókkal.

Vagyis olyan lesz, mint a NOLA?

(mosolyog) Sosem tudhatod előre, nem igaz? De eléggé a munka elején tartunk még, tehát egyelőre nem lehet igazán konkrét nótákról beszélni. Ráadásul tudod, hogy megy ez az egész: tervezel ezt, tervezel azt, a végén pedig minden teljesen másként alakul... Most úgy látom, hogy egy szimpla, lényegre törő négyes Down lemez várható. Tíz nóta, és kész, fullosan bele az egészet az arcodba, valami ilyesmit akarunk. De azért nem biztos még semmi, mert van egy rakás akusztikus, lassú témánk is elfekvőben, amiket egy EP-n akartunk kihozni még a tavalyi év második felében, és a végén ebből sem lett semmi. Egyszerűen muszáj volt egy kis szünetet tartanunk, hazamenni, feltöltődni. Szóval lehet, hogy még ezekből a dalokból is felhasználunk majd párat.

Mit szeretsz jobban, ha jammelésből születnek az új dalok, vagy ha mindenki otthon dolgozza ki a témákat?

(elgondolkodik) Végülis azt hiszem, mindkettőnek megvannak a maga előnyei.

Szerinted aki meghallgatja a lemezt, meg tudja állapítani, melyik dal született így és melyik úgy?

Igazából nem hinném, és tudod, miért nem? Mert ebben a zenekarban óriási az összhang, tényleg közös munka folyik. Ha valamelyikünk otthon, egyedül kitalál valamit, az is átmegy utána a többiek szűrőjén, mindannyian hozzátesszük a saját ötleteinket. És persze senki sem sértődik meg, ha a végén egy riffje, témája, dallamötlete vagy akár egy komplett nótája kiesik a rostán. Ez csakis így működhet.

Emlékszel az első Down próbádra?

Ó, hogyne. Phil hívott fel, hogy ugorjak le hozzájuk másnap New Orleansbe, mert Big Todd (azaz Sexy T. – D.Á.) lelépett, visszajönni nem akar, nekik meg épp nincs basszusgitárosuk, szóval játsszunk egy kicsit együtt, hátha működne a dolog. Nagy rajongója voltam a NOLA lemeznek, és éppen semmi dolgom nem volt akkoriban, így aztán örültem a megkeresésnek. Abszolút laza légkörben zajlott az egész: már a repülőn bedobtam négy-öt italt, aztán New Orleansben lementem a próbaterembe, ahol már ott várt Pepper, Kirk és Jimmy. Az első perctől kezdve megvolt a szükséges összhang zeneileg, emberileg pedig régóta jól ismertük egymást mindenkivel, szóval fel sem merült, hogy ezen az oldalon esetleg problémák támadhatnának. Tulajdonképpen már az első próba után eldőlt, hogy én leszek a Down basszusgitárosa.

Van most bármilyen egyéb bandád a Down mellett?

Igen.

Milyen?

(szélesen elvigyorodik) Igen. Egyelőre csak ezt mondhatom.

Kiknek a hatására kezdtél annak idején zenélni?

Jó hátterem volt, ugyanis van egy nővérem, aki 17 évvel idősebb nálam. Ebből fakadóan megvolt otthon az összes Beatles lemez, ezekkel szerettem meg a zenét. Az első kedvencem tehát Paul McCartney volt, aztán jöttek a súlyosabb zenék, és velük John Paul Jones, Geezer Butler... A KISS-t is fanatikusan imádtam, de Gene Simmons zenészként biztosan nem volt a példaképem, ellentétben például a Van Halen tagjaival. Igazából ma is ezeket a zenéket kedvelem leginkább, annyira nem kutatok az újdonságok után.

Vagy a Panterával, vagy a Downnal, de gyakorlatilag alig mozog olyan a színtéren, akivel még ne turnéztál volna együtt. A kimaradtak közül kivel játszanál szívesen?

Az AC/DC-vel. Tulajdonképpen már csak ők maradtak ki a szórásból. De azok után, hogy többször turnézhattunk a Black Sabbath-tal és a Metallicával, igazából teljesen elégedett vagyok így is, túl sok újdonság már aligha vár rám.

Még mondjuk egy doningtoni buli sem speciális ma már?

Különösebb újdonságot igazából az sem jelentett, hogy a Downloadon játszottunk, mert többször is felléptem már ott. Tudod, igazából nem számít már, hogy egy fesztiválon lépünk fel százezer ember előtt, vagy egy kis klubban, ahol pár százan néznek minket, mi mindig ugyanazt nyújtjuk, mindig ugyanúgy élvezzük a zenélést. A 2006-os Download fesztiválos bulink viszont talán a legjobb Down koncert volt, amit csak valaha is volt szerencsénk adni, az egészet körüllengte valami speciális hangulat.

Arra emlékszel, amikor 1998-ban Budapesten játszottál a Panterával?

Csak arra, hogy előző este baromi jól éreztük magunkat, és a város is nagyon tetszett, de magára a koncertre egyáltalán nem. Nevetségesen sok helyen játszottunk akkoriban és manapság is, szóval kissé összefolynak a dolgok... De biztosan jó lesz a ma este is, annak pedig különösen örülök, hogy a Voivoddal játszunk. Nagy rajongójuk vagyok, és nem tegnap óta.

Egy utolsó kérdés: Vinnie Paullal szoktál beszélni?

Nem. A Downban zenélek, nem a Panterában.