Noha a House Of Lords a dallamos hard rock műfaj fénykorában sem tartozott a legsikeresebb zenekarok közé, a stílus hívei abban azért általában egyetértenek, hogy első három lemezük simán ott van a valaha született legjobb melodikus művek között. A korai felállást ma már egyedül James Christian énekes képviseli, a két évvel ezelőtti World Upside Down és a friss Come To My Kingdom azonban vitán felül méltóak ehhez a patinás örökséghez. A frontemberrel a House Of Lords első budapesti koncertje után ültünk le egy röpke csevejre az A38 Hajó backstage részében.
Nem gondoltam volna, hogy valaha is Budapesten láthatom élőben a House Of Lordsot, de szerintem te sem…
Ez így van. Soha az életben nem volt szó arról, hogy valaha is játsszunk Budapesten, sem a régi időkben, sem az újjáalakulás óta, pedig gyakran koncerteztünk Európában. Nagy-Britanniában, Németországban vagy Hollandiában kimondottan sokszor jártunk.
Van amúgy kedvenc helyed, ahová különösen szívesen jársz vissza?
Svájcban például nagyon szeretek játszani, rendkívül sokan is jönnek el a bulijainkra, nem ritkán kétezer körül mozog a közönség létszáma. De tegnap Ausztriában léptünk fel, és azt is nagyon élveztem, akárcsak a ma estét, mert óriási volt a hangulat, látszott, hogy az emberek tényleg komolyan szeretik és ismerik a bandát. Szóval mától ez is a kedvenc helyeim közé tartozik. (mosolyog)
És mi a helyzet Amerikával?
Az idei amerikai programunk elég zsúfolt. Az önálló bulik mellett játszani fogunk az egyik legnagyobb ottani fesztivállá fejlődött Rocklahomán, amit nagyon sok banda akart megcsípni, de ehhez a kemény munka mellett jó adag szerencse is szükségeltetik. Rögtön másnap pedig 400 kilométerrel arrébb szintén lesz egy igen nagyszabásúnak ígérkező buli, ahol rajtunk kívül a Whitesnake, a Queensryche és a Skid Row lépnek majd fel. De az év hátralévő részében megyünk Mexikóba és Dél-Amerikába is, vagyis tényleg sokat mozgunk majd, ami nagyban köszönhető a Come To My Kingdom lemez remek fogadtatásának.
Valami tehát odaát is mozgolódik?
Igen, határozottan úgy érzem, hogy az utóbbi években mintha beindultak volna a dolgok a hozzánk hasonló bandák számára. A lemez is elkezdett elég jól fogyni.
Ez mit jelent?
Azt, hogy habár még csak most jött ki az anyag, már tízezres nagyságrendeknél tartunk, ami egy hozzánk hasonló banda esetében manapság nagyon jónak számít. Amikor a The Power And The Myth lemez kijött, sem a szakma, sem a közönség nem szerette, amit csinálunk, mivel senki sem azt várta tőlünk, és teljesen igazuk is volt. Mindez eléggé megnehezítette a dolgunkat a World Upside Down idején, de mivel az már egy igazi House Of Lords anyag lett, amit a sajtó és a tábor is nagyon szeretett, most kifejezetten jó pozícióból tudtunk nekiindulni.
Azt mondod, ismét igazi House Of Lords lemezeket készítetek, amit én is így látok, de gondolod, hogy Ken Mary és Chuck Wright is egyetértenek veled?
Nézd, amikor a The Power And The Myth-et csináltuk, én az elejétől fogva mondtam a srácoknak, hogy ezt a lemezt nem szabadna House Of Lords néven kiadni, mert egyszerűen nem az a zene van rajta, amit az emberek ettől a bandától várnak. Ken, Chuck és Lanny Cordolla nem hallgattak rám, nekik bejött az az irány, de ezzel nagyjából egyedül voltak. Ne érts félre, óriási muzsikusok mind, semmi rosszat nem tudnék mondani róluk, de zeneileg már nem mozgunk egy vonalon. A lemezcégünk szintén nem kedvelte a lemezt, és miután jól meg is buktunk vele, megkérdezték tőlem, hogy nem tudnánk-e visszakanyarodni a klasszikus House Of Lords stílushoz. Én erre mondtam, hogy ha rajtam múlna, semmi akadálya nem lenne, hiszen én magam is ezt erőltettem, a többieket viszont manapság már más zenék izgatják. „Hát akkor keress új társakat”, mondták, én pedig így is tettem. Ken és Chuck tényleg mindenütt azt hangoztatják, hogy ez nem House Of Lords, számomra – és ahogy elnézem, nemcsak számomra – viszont nagyon is az, méghozzá pont azért, amiért a Whitesnake is Whitesnake, amíg David Coverdale áll a fronton. Az énekhang és a zene tesznek valamit House Of Lordsszá, nem pusztán a név, de ha már itt tartunk: a banda nevének kizárólagos tulajdonosa a Frontiers Records, és a megállapodásunk értelmében én vagyok az, aki használhatja. Ha Ken és Chuck is House Of Lordsként akar fellépni, tőlem simán megtehetik, de a jogi helyzet akkor is ez. Vagyis a House Of Lords hivatalosan akkor is az én bandámat jelenti majd.
A Frontiers tehát azt mondta, keress új társakat. Áruld el, honnan sikerült leakasztanod egy olyan fantasztikus gitárost, mint Jimi Bell?
Ó, Jimi a legjobb a világon! Komolyan mondom, hogy a leghatalmasabb gitáros, akivel valaha is együtt zenéltem. Annak idején együtt nőttünk fel Connecticutban, aztán amikor Kaliforniába költöztem, hogy csatlakozzak a House Of Lordshoz, valahogy elveszítettük egymást szem elől. Amikor azonban a Frontiers megbízott, hogy hozzak össze egy új csapatot, ő volt az első, aki eszembe jutott.
Gregg Giuffriát nem akartad visszacsábítani a bandába?
Gregg remekül érzi magát egy Mississippi államban működő Hard Rock Hotel és kaszinó igazgatójaként, és nemcsak túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy visszatérhessen az aktív zenéléshez, de a zeneipar üzleti oldalához is jobban kötődik annál, minthogy ezt megengedhesse magának. Az egész Power And The Myth korszakban ott állt a háttérben, részt vett a munkában, de az ideje sajnos már akkor sem engedte, hogy teljes erőbedobással bekapcsolódhasson a melóba. Ugyanígy legutóbb sem tudott nagyon belefolyni a dalokba, de a billentyűs részek producerelését azért el tudta vállalni. A Come To My Kingdom elkészítésében azonban már semmilyen minőségben nem vett részt. De jóban vagyunk továbbra is, segíti a bandát, ahol csak tudja.
Beszéljünk egy kicsit a régi időkről! Létezett annak idején egy Giuffria nevű banda, ami csinált két remek albumot, ám egyszer csak bekerült a képbe Gene Simmons, és megszületett a House Of Lords. Mi történt pontosan?
Gene Simmons nagyon megkedvelte a Giuffriát, de amolyan menedzser-szerűségként bevallottan egy igazi szupergroupot akart létrehozni a csapatból, kicsit fel akarta frissíteni a zenekar vérkeringését. Ezért döntöttek úgy Gregg-gel, hogy megválnak David Glen Eisleytől, aki egyébként egy óriási énekes volt, nagyon szeretem a hangját. Ezután körülbelül ötszáz énekest hallgattak meg, és óriási szerencsémre engem választottak ki közülük. Gene akkoriban nagy erőbedobással egyengette a banda útjait, az első albumnak ő volt az executive producere, és a kiadóján keresztül eleve ő biztosított nekünk megjelenési lehetőséget. Mindannyian sokkal tartozunk neki.
Milyen arc az igazi Gene Simmons?
Üzletember. Hihetetlenül okos fickó. Majdhogynem unalmas. (nevet) Mindig is üzletember volt: nem iszik, nem dohányzik, csakis azon jár az esze, hogy egy adott szituációban mi a következő lépés, és hogyan lehet még több pénzt kitermelni belőle.
És sikerült neki pénzt kitermelnie a House Of Lordsból? Mennyi lemezt adtatok el annak idején? Soha nem olvastam erről semmi hivatalosat…
Az első lemezből valamivel kevesebb, mint 500 ezer példány fogyott Amerikában, tehát majdnem aranylemez lett. A Saharával sikerült túllépnünk ezt a határt a Remember My Name nóta óriási sikere miatt, mire azonban a Demons Down album megjelent, a zeneipar megváltozott, és a hozzánk hasonló csapatoknak már nem igazán volt esélyük a továbblépésre. Ennek ellenére az a lemez sem futott rosszul otthon, olyan 250 ezret abból is eladtunk. Vagyis mindig létezett egy viszonylag komoly, stabil bázisunk, még ha nem is gyártottuk zsinórban a platinalemezeket.
Miként tekintesz vissza a régi albumaitokra?
Az első érából sokáig a Demons Downt szerettem a legjobban, de így visszatekintve igazából mindhárom nagyon jó volt. Ha felteszem az első lemezt vagy a Saharát, csak annyit tudok mondani, hogy „hűha!” Volt a bandában valami egészen különleges kohézió, és ez végig hallatszik a zenén. Na, ezt sikerült aztán hazavágni a The Power And The Myth-tel, amiből pontosan a House Of Lords lényege hiányzott… De jelenleg az új album a kedvencem, mert végre megint látom a folytonosságot, a fejlődést a World Upside Down-hoz képest, amit egyébként szintén imádok.
Ha már folytonosság: stabil felállást valamiért sosem sikerült kialakítanotok, csak Gregg és te képviseltétek az állandóságot. Ennyire nehéz volt veletek együtt dolgozni?
Pontosabban egészen mostanáig nem volt stabil a felállás… (mosolyog) Egyébként nagyon egyszerű oka van, hogy annak idején miért járkáltak folyamatosan ki-be a csapatból a különféle zenészek: mert akkoriban Gregg Giuffria volt a zenekar vezetője, ő pedig hihetetlenül maximalista. Bármikor azt érezte valakin, hogy nem nyújt száz százalékot vagy nem klappol vele kapcsolatban minden a legapróbb részletig, egyből ajtót mutatott. Az egyetlen kivételt ez alól én jelentettem, méghozzá két okból: egyrészt én voltam a House Of Lords arca és hangja, másrészt a zenét illetően mindig remekül tudtunk együtt dolgozni. Megvoltak persze a saját kis vitáink, nem értettünk egyet egy csomó dologban, de a zene sosem volt kérdés kettőnk között. Elkötelezettek voltunk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a zenekarból.
Igaz, hogy gyakorlatilag az egész Sahara albumot Doug Aldrich játszotta fel?
Pontosan így van. Aktívan részt vett a lemez készítésében, a turnét azonban nem tudta bevállalni, mert akkoriban főállásban éppen a Hurricane gitárosa volt. Feljátszotta a dalokat, óriási munkát végzett, de sajnos nem tudott tovább maradni. Ezért aztán bevettük a csapatba Michael Guyt, róla viszont menet közben derült ki, hogy nem passzol közénk.
Kik a kedvenc énekeseid?
Robert Plant az abszolút kedvencem, mindig is ő volt számomra a legnagyobb, nagyrészt az ő hatására alakult ki a stílusom. De majdnem ennyire szerettem Steve Perryt és Roger Daltreyt is.
Mi minden idők három legjobb lemeze?
A Led Zeppelin I, a Led Zeppelin II és az AC/DC Back In Blackje, ez nem is lehet kérdéses. Ezeknél ütősebb rockalbumokat egyszerűen nem lehet csinálni!
Mi az élet értelme?
Hogy csináld azt, amit szeretnél és légy boldog. Rengetegen képtelenek erre, csak élik az életüket és álmodoznak arról, hogy jó lenne ezt vagy azt csinálni, de nem tesznek semmit azért, hogy megvalósítsák az álmaikat, pedig ez a lényeg. Csak egy életed van, amit nem szabad elvesztegetned. Ja, és persze a gyerekek. Van egy lányom, számomra ő jelenti az élet értelmét.
Fotó: Valentin Szilvia
További fotók: House Of Lords
