A Summer Rocks első napja. Aznapra sajtóbelépő nincs, interjúlehetőség a szervezőktől szintén nincs. Aztán mégis ránk mosolygott a szerencse a kiadó képében, akik felhívtak és elhívtak. A szálloda halljában láttunk valakit, aki teljesen hasonlított Rob Halfordra, de pici volt, trottyos térdgatyát és szemüveget viselt, tehát pontosan olyannak tűnt, mint egy jóságos nagypapa.
Csak azok a tetkók a kopasz fején… Hű, akkor ez mégiscsak Rob papa! A Nagy Metal Isten egyébként halálosan aranyos és halk szavú, titty ide, totty oda, szóval fura átváltozóművész ő is, belegondolva a szöges-motoros-sikítós mivoltába.Hamarosan megérkezett interjúnk alanya is, a Mount Everest magasságú, géppuskalábú dobos, Scott Travis.
Miután elmesélte, hogy tetszik neki a városunk, mert olyan régimódi, de aztán sétált egyet a Westend City Centerben is, bekapcsoltuk a diktafont:
…szóval, ahol most voltam, az a bevásárlóközpont itt a sarkon. Tök jó.
Aha, segít a népnek, hogy gyorsan megszabaduljon a pénzétől.
Ennyire drága?
Hát, a legtöbb embernek azért eléggé.
Sejtettem, hogy a többségnek az. Eléggé drága helynek látszott.
Tudod, Uniósok lettünk, az árak fel, a bérek ugyanott lent…
Pedig azt hittem, Budapesten minden baromi olcsó.
Csak egy év, és minden annyiba fog kerülni, mint nálatok.
Igen, félek, hogy ti is olyan drága hely lesztek mint Párizs, London vagy ilyesmi.
Oké, akkor beszéljünk a Priestről és arról amiről úgyis mindenki beszél, az újraegyesülésről. Mik voltak az eddigi reakciók?
Nos, a média reakcióit még nem nagyon volt időm figyelni, de a közönség egyértelműen és túláradóan pozitív ezzel kapcsolatban. Mindenhol nagyszerű a közönség reakciója is koncerteken. Tegnapelőtt Prágában is óriási koncertet adtunk, miattuk. Csodálatos látni, ahogy élvezik a klasszikus dalokat a klasszikus felállásban hallgatni.
Ezek szerint nem terveztek az utolsó két lemezről játszani dalokat, mint ahogy például az Iron Maiden tette, mikor Bruce Dickinson újra beszállt hozzájuk?
Nem, semmiképpen. Ez az egész újraegyesülő turné erről szól, mármint nem csak a tagok újraegyesüléséről, hanem a klasszikus dalokról. Ezért nem játszunk az utolsó két lemezről, de például a Halford szólóanyagokról sem semmit.
Hogy áll össze a setlist, mennyi nagyon régi klasszikust vesztek elő?
Nos, szerintem az összes dalunk nagyon régi klasszikus! (nevet) Az utolsó közös lemez a Painkiller volt, és már az sem egy mai darab. Arról két dalt játszunk, és aztán megyünk szépen vissza az időben, a Turbo, British Steel, Screaming For Vengeance, és a többi lemez dalai egyaránt helyet kaptak a programban.
A tervezett új albumról tehát még semmi…
Nem, mivel bár már haladunk ezekkel, de még egyik dal sincs előadható fázisban.
Hol tartotok ezekkel?
Még nem kezdtük el konkrétan összepróbálni őket. Nagyjából kicsit több mint félkésznek mondanám őket, mondjuk azt, hogy háromnegyed részben mindegyikük megíródott már. Még egy kis gitár itt, egy kis ének ott, valahogy így. És persze utána jön a keverés és a mastering, trallala…
A megjelenést mikorra tervezitek?
Reményeim szerint október környékére.
Oké, menjünk picit vissza az időben, picit nyitogassuk ki a te aktáidat is: Dobolni mikor kezdtél?
Tizenhárom éves voltam. Hogy miért pont dobolni kezdtem, nem is tudom. Fura így visszagondolni, ki milyen véletlen folytán választja ki a hangszerét. Azt hiszem, szimplán az volt az oka, hogy a dobok királyul néztek ki, a sok fém alkatrész, meg króm, szóval, szerintem ez fogott meg benne legelőször. Aztán ott voltak a dobos mozdulatai: egyszerre atletikus és mechanikus, marha jól nézett ki szerintem, szóval ez volt a második ok. Aztán valahol szereztem pár dobverőt és haverokkal elmentünk valahová ahol volt dob, kipróbáltam és beleszerettem.
Próbáltál bármilyen más hangszert is?
Valami minimális zongorát, aztán nagyjából ezzel ki is fújt.
Ezek szerint annyira nem is érdekel például a zeneszerzés?
Tényleg nem.
Csomó zenésszel játszottál már, voltak vagy vannak kedvenc zenésztársaid?
Azt hiszem, Paul Gilbert, akivel a Racer X-ben játszottam együtt: ő egy csodálatos zenész. Meg hát, ugyanabban a zenei közegben nőttünk fel, ugyanazokat a klasszikus lemezeket hallgattuk, UFO, Led Zeppelin, Van Halen, Deep Purple, Judas Priest… Így hát, bármikor elkezdtünk jammelgetni, hatalmasakat zenéltünk, mivel mindketten ismertük ezeket a zenéket, és ráadásul volt benne egy kiváló képesség arra, hogy a legkülönbözőbb zenéket is a saját módján játssza el.
Beteljesületlen álmaid akadnak még? Stílusok, amiket kipróbálnál, emberek, akikkel játszanál?
Zeneileg nincsenek. Már megijedtem, hogy másfajta álmokra gondolsz, hehe…
Másfajták milyenek vannak?
Például egy kósza ötlet, aki akkor bukkant fel mikor Prágában voltunk: szívesen élnék ott. Vagy itt. És ez nem hízelgés, hisz nem ismerlek, lehet, hogy többet nem is találkozunk, szóval minek hízelegnék, egyszerűen csak szeretem ezt a vidéket, amit “keleti blokknak” hívnak. Holnap megyünk Szófiába, meg aztán Budapest… vagy hol is vagyok? Ja, EZ Budapest… (nevetünk) Szóval Szófia, az hol is van, mondd már…
Bulgária…
Az az, Bulgária, köszönöm. És tényleg itt is szép. Egyszer vagy kétszer már jártam itt, de más minden és mindenki. A közönség is… Lengyelországba is megyünk, aztán itt van Oroszország, na, oda nagyon szeretnék eljutni, de még sosem jött össze. Talán ez egy olyan hely, ahol nagyon szeretnék játszani egyszer. Sokszor megkérdezik, milyen helyeken szeretnék még fellépni, nos, Oroszország egyértelműen a listám tetején szerepel.
Hogyhogy nem voltatok eddig ott?
Valahogy eddig sosem jött össze, de most, hogy Rob újra a banda tagja, biztos vagyok benne, hogy legkésőbb jövőre oda is eljutunk. 2005-ben, mikor újra turnézni indulunk, talán. Eddig valahogy vagy az ottani promoternek nem volt jó, vagy épp nekünk, mindig volt valami kavarás, és hát, valljuk be, Oroszország azért már elég messze van Keleten, szóval hatványozottan több szervezést igényel, hogy eljussunk oda is.
Arra szokott jutni időd, hogy meglátogasd a városokat, ahol felléptek?
Néha igen, például ma is, olyan kettő körül érkezhettünk, és sétálgattam itt ebben a városrészben, bementem erre a Westend nevű helyre, ettem is valami kiülős kajáldában. Aztán, például Prágában volt egy egész napunk, mármint egy teljes szabadnapunk és másnap, a koncert napjának is egy része. Két napra megyek is vissza Prágába, mivel lesz két szabad napunk mielőtt újra játszanánk Franciaországban. Ezek az országok nagyon fontosak számomra, valahogy a rajongók is sokkal befogadóbbak.
Tehát szerinted is más errefelé a közönség?
Abszolút. Na nem kinézetre, meg nem a lányok vagy a fiúk, érted… Nagyon nyitottak, igazi heavy metal rajongók, nem úgy, mint az Államokban, ahol egy metal rajongó is ugyanolyan divatember, mit vegyek fel, hogy nézzek ki, ilyesmi…
Az Államokban, ahol élsz, hogy működik a metal és a Priest? Mert Európa azért mindig erősebb volt ilyen szempontból…
Azért lassan odaát is rendeződik a helyzet, lassan erősödik a metal, az utóbbi pár évben, sőt, talán az utolsó egy évben volt ez érezhető. Van ez a Darkness nevű zenekar például, no, ők eléggé híresek most odaát, és olyanoknak nyitották fel a szemét akik eddig még sosem hallgattak keményebb zenét. Persze az én generációmból sokan hallgatnak metalt a nyolcvanas években sokan hallgattunk olyan bandákat mint a Quiet Riot, a Ratt vagy a Mötley Crüe, de a fiatalabbak most kezdik felfedezni maguknak. De így van ez a kevésbé metal bandákkal is, úgy egyáltalán, egy jó ideig hiányzott az igazi rock’n’roll. Nem voltak vevők olyasmire, ami csak annyiból áll, hogy farmer, póló, gitárok és dobok, csak így, samplerek nélkül, billentyűk nélkül… De lassan kezdenek az ilyen zenekarok is előtűnni, és ez azért jó dolog.
Te szoktál új bandákat hallgatni?
Néha, de nem igazán.
Kedved vagy időd nincs?
Nem is tudom, nekem az kell, hogy ha meghallok valamit a rádióban vagy bárhol, üssön szíven, fogjon meg valahogy, akkor kezdem el hallgatni.
Honnan szerzed az inspirációt, új figurákat, hatásokat?
Általában bármi inspirál a zenében, akár egy jó gitárriff, vagy egy jó énekdallam…
A Priestnek mi a dalírási folyamata?
Azt hiszem, először hárman jönnek össze, mármint gitárok és ének, néha az énekdallam az első, néha egy riff, aztán valami dobgéppel felveszik az alapokat, ezt kapom meg én, hogy agyaljak a kíséreteken.
A Painkillernél ez hogy működött? Nekem ott nagyon úgy tűnik, mintha a dob adná az alapot…
Igen, a dob intro az én ötletem volt, de a dal akkor már részleteiben megvolt. Épp erre a dalra gyúrtam, egy bevezetőt próbálgattam a stúdióban, de még épp hogy csak bemelegítettem, szórakoztam. Egyszer csak megállítottak, hogy hű, ez meg mi volt. Mondtam, hogy csak egy ötlet, semmi különös. De nekik nagyon tetszett, így rágyúrtuk a nóta elejére, és egy csomó helyre a dal közben is betettük különböző variánsait, így egyfajta keretbe foglalta a nótát.
Az új album milyen irányba fog elmozdulni? A kísérletezősebb vagy a tradicionálisabb Priest dominál majd?
Azt hiszem, ez a tradicionálisabb albumok közé fog tartozni. Azt hiszem, klasszikus album készül, legalábbis hangzása alapján így írnám körül.
Ha véget ér a turné és az egyéb zenekari elfoglaltságok, mit csinálsz majd?
Költözöm Prágába a feleségemmel! (nevet)
Van egyáltalán szabadidőd?
Vannak időszakok, mikor sok van, igen. Például most volt két évem, mielőtt ez az újraegyesülős dolog beindult. Ilyenkor szeretek sportolni, aktív maradni. Kosarazom (tán csak nem? - BZ), de sokat foglalkozom számítógépekkel is.
Az utolsó kérdés következik, kissé lököttnek is tűnhet…
Sebaj, ezek szoktak lenni a legjobbak.
Nos, ezt mindenkitől meg szoktuk kérdezni és sok lökött választ kaptunk már: Mi az élet értelme?
Wow. Az élet értelme. Hehehe, talán a kevesebb interjú, mert annyira nem a kedvencem ez az elfoglaltság. Hű, bárcsak lenne valami frappáns szövegem erre. Talán, hogy egészségesen élj, kezeld jól az embertársaidat és találj valakit aki boldoggá tesz. Nagyjából ennyi. Légy boldog.
Akkor ennyi volt, hagyunk pihenni.
Ó, ez gyors és fájdalommentes volt, kösz!
További fotók:
Judas Priest
