Mi az, amiben más a Holdfényexpressz, mint az eddigi lemezeitek?
Lovasi András: Nem tudom, egy csomó minden más, nem tudok rá válaszolni. Ákos, válaszolnál? Te okosabb vagy!
Dióssy D. Ákos: Hogy miben más?
Igen, miben más?
D.Á.: Több mindenben. Ami elsőre hallatszik, az az, hogy jobban szól, jobban sikerült megcsinálnunk. Kicsit mások a számok is, nehéz ezt így meghatározni. De nem szándékosan, ez így alakult.
Kommerciális szempontok mennyire befolyásoltak/befolyásolnak benneteket a lemezkészítésnél?
D.Á.: Semennyire, abszolút nem. Soha nem írtunk át egy számot azért, hogy fogyaszthatóbb legyen, soha nem írtunk át szöveget azért, hogy fogyaszthatóbb legyen. Soha nem csináltunk olyan borítót, hogy az eladjon több CD-t. Ezek nem számítanak.
Gondolkodtatok már azon, hogy mi lehet sikeretek titka?
D.Á.: Persze, mindig ezen gondolkozunk...
Mondjuk jó időben, jó helyen?
D.Á.: Ez igaz volt '90-ben. Ez bejött, de most erről azt mondani, hogy jó idő, s jó hely arra ami Magyarországon a magyar nyelvű élő zenélésben folyik, azt mondani nagyon nagy csúszás és hazugság lenne. A zenekarnak volt olyan periódusa, hogy mikor jó időben jó helyen volt, most egyszerűen az van, hogy szerintem Európában egyedülálló módon ez egy olyan zenekar, hogy megalkuvás nélkül, teljesen saját erőből, teljesen saját szerzeményeivel, saját szövegeivel különösebb kívülről rákényszerített változás nélkül eljutott a népszerű zenekarok közé. Ez tényleg egy sikertörténet. Különösen, hogyha azt nézzük, hogy a zenekar közben nem lett puha, nem lett gyáva, nem adta el magát. Legalábbis nem kaptunk senkitől pénzt ezért, tehát ha eladtuk is magunkat, akkor nagyon rosszul csináltuk, mert nem kaptunk érte senkitől semmit.
Generációs zenekar a Kispál és a Borz?
D.Á.: Most már szerintem egyáltalán nem, mert gyakorlatilag 18-20 éves átlagéletkorú a közönségünk. Generációs olyan szempontból, hogy általában rock-koncertekre fiatal közönség jár. András, te hogyan vélekedsz erről?
L.A.: Én nem értek ehhez, ezen vitatkozzanak azok, akiket ez érdekel. Azt gondolom Magyarországon nem jelenik meg annyi lemez, hogy ki kéne találni ilyen címkéket.
Sok tizenéves jár a koncertjeitekre, kész vagytok egyfajta példaképként megjelenni előttük?
D.Á.: Én nem vagyok híve ennek a példakép dolognak. Én úgy gondolom, hogy nem szeretnénk példaképek lenni, viszont óhatatlanul valamilyen szinten azok vagyunk. Lovi, te hogy gondolod?
L.A.: Én sem szeretnék példaképként fellépni. Példakép legyen a Dióssy, azért vettük be a zenekarba, mert ilyen példakép típusú. Beatzenekar vagyunk. Tudod a beatzenészek nem példaképek. Aki példakép, az az Ákos, de ő is csak a közgazdászok előtt.
Mi az, amit egyértelműen elutasítotok a zeneiparból?
D.Á.: Én a playbacket, abszolút...
L.A.: Amit nem szeretünk. Szinte soha nem csináljuk, csak hogyha tévészereplések vannak, akkor rákényszerülünk. Mi egy előadói zenekar vagyunk - amellett persze, hogy saját szerzeményeket játszunk -, hasizommal nehezen tudnánk eladni a zenekart.
Kell-e sajnálkozni azon, hogy a hagyományos értelemben lehetetlenné vált zenét vagy művészetet "csinálni"?
L.A.: Sajnálkozni nem kell. A művészet egy nagyon érdekes biznisz, gyakorlatilag egy szellemi terméket lehet eladni iszonyú pénzekért, az anyagköltség nem olyan nagy, tehát nagy haszon van rajta. Az biztos, hogy a minőség és a gazdasági siker egyre kevésbé találkozik össze, de annak is vannak azért jelei, hogy mondjuk a popzenében mindig születnek olyan intelligens, normális produkciók, amiket aztán milliókban adnak el, meg általában meg is újítja néhány évre a popzenét, aztán utána azt is kiárusítják.
D.Á.: Azért az általános szabály, hogy a jó zenét is ugyanúgy el lehet adni, mint a rosszat, nem drágább a jó zenét eladni, mint a rosszat. Csak nem olcsóbb.
Gondoljátok, hogy a zenének mindig kell valami jelentéstartalom?
L.A.: Nem gondoljuk. A mienkben szeretném, hogyha lenne, de nem kötelező. Azt gondolom ez egyfajta szemléletmódot jelent, ahogy a Kispál és a Borz szemléli a világot vagy ahogy viszonyul. De hát semmiképpen nem akarunk ilyen programzenekarrá válni, hogy mittudomén - szeretjük a nokedlit és elítéljük a marhahúslevest, de főleg délben.
Fontos számotokra, hogy egy adott koncerten jól érezzétek magatokat?
D.Á.: Igen, nagyon fontos.
L.A.: Két dolog fontos: hogy a koncerten jól érezzük magunkat, meg a koncert után. Meg előtte...
Mit szeretnétek csinálni, ha el lehetne vonatkoztatni az adott helyzettől, ha megfeledkezhetnétek arról, hogy itt és most kell dolgozni, a hazai popüzletben?
L.A.: Hogyha sokkal több pénzem lenne mint amennyi van, akkor valószínűleg sokkal többet tudnék dolgozni...
D.Á.: De ha nem lehetne zenélni, hanem levágnák a kezed?
L.A.: Nem tudom most hirtelen... Először megírnám az emlékirataimat, azt pénzzé tenném és varratnék magamnak két kezet.
Mi lehet ma az együttes szerepe a magyar könnyűzenei életben?
L.A.: Mi vagyunk a csoda!
D.Á.: Mi vagyunk a Noé bárkája, aki fölkapaszkodik erre a "hajóra" és túléli ezt az évezredet.
L.A.: Mi több szempontból is ilyen kirívó esete vagyunk a magyar popzenének, mi vagyunk a cáfolat arra, hogy csak úgy lehet, ahogy a faszszopók gondolják.
Van olyan lemez vagy dal, amelyet már nem szívesen játsszátok a koncerteken?
L.A.: Persze. Van, amit nem tudunk eljátszani vagy azért mert nem emlékszünk rá vagy azért, mert nagyon unjuk játszani.
Hogyan vázolnátok zenei ízlés tekintetében az együttes tagjai közötti különbségeket?
L.A.: Kispál az végül is nem bír hallgatni semmit amit én kedvelek. Én meg azt, amit Kispál nem.
D.Á.: Kispi az inkább ilyen zenecentrikus, szimfonikus izéket, nagyívű szép zenéket, meg a Beatles-től a Pink Floydig mindent hallgat. A Lovi meg a legújabb Radioheadeket, tehát az ilyen jobb fajta agyas zenéket.
Ez a dalírásnál is előjön?
L.A.: Ezen a lemezen több olyan dal van, amit egyedül én írtam. A klasszikus képlet az, hogy a Kispál hoz egy alapötletet és akkor abból csinálunk valami számot úgy, hogy mindenki hozzáteszi a magácskáét.
Bedőltök a médiáknak és a konvencióknak?
L.A.: A média befolyásolja a közönséget, a közönség befolyásol aztán bennünket. Nem nekünk kell viszonyulnunk a sajtóhoz, hanem a sajtónak hozzánk, nekünk nyilván használnunk kell őket, mert, hogy reklám. Amúgy én nem szeretem a sajtót, mert ezer olyan interjú jelenik meg, amikor kiforgatják a mondanivalómat. Van egy pár nagyon korrekt újságíró aki, ha hülyeséget mondasz, akkor úgy, ahogy van, leírja.
Rózsás Anikó & Bakó Csaba
