Shock!

A Pesti Est Café jó helynek tűnik. Fent hangulatos kávézó, az alagsorban pedig ideális klubhelység kisebb bandák koncertjei számára. (Azt, hogy a Haelo mennyire nem a "kisebb banda" jelzőt érdemli, majd később részletezem.) A személyzet kedves, az árak tűrhetőek, már kezdés előtt szép számú, kulturált a közönség, nemek aránya is rendben. Tehát minden adott volt egy maradandó koncertélményhez, mivel jelentős elvárással érkeztem ám!

A színpadot először az érdekes nevű VL45 vette birtokba. Semmi információval nem rendelkeztem róluk, de elmondásuk szerint sokáig stagnáltak a megfelelő énekes hiányában. Most megvan a frontember, és bár a zene egyszerűbb volt, de az énektémák néha a Faith No More-t, a Toolt és a miskolci Varso nyugisabb pillanatait juttatták eszembe, ami abszolút pozitív dolog. A közönség is jól levette a zenét, sokan figyeltek és jutalmazták tapssal a srácok szerzeményeit. Sőt, még egy sikeresnek mondható közönségénekeltetési próbálkozás is történt, ami pedig előzenekaroknál általában nem szokott működni. Remélem, hogy hallunk még a bandáról!

Ezután következett, ami miatt nagyon vártam ezt az estét. Az egykor after all néven futó miskolci formáció most Haelo néven hivatott leakasztani a jelenlévő zeneértők állkapcsát. Nagyon régóta figyelem a srácok munkásságát, és bár zenéjük kicsit egyszerűsödött (a burjánzó, komplex, eklektikus progmetalból ma általuk futurocknak nevezett húzós, modern muzsika lett, ami nem ismer határokat és skatulyákat), zsenialitásuk minden fellépésükön és kiadványukon lenyűgözött. Így volt ez most is. Bár az A.C.I.D. című debütalbumot hanyagolták, a lemezelőzetesnek szánt Something to Show EP dalai és új szerzeményeik egy olyan érett, kidolgozott zenei világot mutattak, hogy legszívesebben egyenként pofoznám fel az összes lemezkiadó főnökét, amiért hetente tucatnyi kópiazenekart szerződtetnek ahelyett, hogy Haelo-ék művészetét támogatnák. Az a fantasztikus az egészben, hogy zenéjük ugyanúgy megfoghat egy páratlan, tördelt ritmusokra utazó progmetalost, egy Tool-Faith No More vonalon mozgó arcot vagy akár egy Linkin Park-rajongót is, aki a szállós, nagyívű refrénekre csettint elégedetten. Az új basszusgitáros határozottan küldte a mélyeket a cseppet sem egyszerű dobtémákra, amit a szintetizátor futurisztikus hangjai és a héthúros gitáron megszólaló modern riffek tettek még masszívabbá. A koronát minderre Oláh Szabolcs (alias Kju) tette fel, aki két különbözően megeffektezett mikrofonnal (és néha egy elektroakusztikus gitárral a nyakában) ezer hangon tolmácsolta az igényes angol szöveggel bíró szerzeményeket. Ő itthon az az énekes, aki szinte mindent el tud énekelni (abszolút mindent csak Daniel Gildenlöw tud…). Az ártatlan éteri dallamok és eszeveszett üvöltések közötti széles spektrumon mozogva teljessé tette a Haelo által nyújtott zenei élményt.

Az új dalok közül a Velvet című "utazás" volt a legmegkapóbb, remélem, hogy nemsokára CD-n tudom döngetni! És itt még egyszer ki kell adnom magamból: MIÉRT??? Miért van az, hogy ilyen istenadta tehetségű zenészek, akik több albumnyi remek zenét alkottak az évek során, változatlanul kis klubokban küzdenek a rajongók kegyeiért? Persze, nem könnyű muzsika, de pl. a System of a Down sem az. Minden elismerésem a tagoké, hogy változatlanul gőzerővel zenélnek és veszik az akadályokat. Remélem, hogy a külföldi menedzsment segítségével sikerül nagyobbakat előre lépniük, mert mindenkinél jobban megérdemelnék a hazai bandák közül, és ezzel nem a többieket kicsinylem le.

Az első hangoknál kiderült, hogy a jelenlévők legtöbbje a Fish! zenekar fiatalos, bulizós zenéje miatt jött. A kb. fősulis korú srácok a húrok közé csaptak, és néha punkos, HC-s és funky-s elemeket is felvonultató muzsikájukra szinte azonnal bemozdult a terem. Látszik, hogy a tagok nem először állnak a "világot jelentő deszkákon". Főleg a jó hangi adottságokkal rendelkező énekes tett ki magáért "frontemberségben", de szerintem túlzás az első dalok után olyan kérdésekkel előhozakodni, hogy "Csináljunk lemezt?", "Ki venné meg?" és "Ugye szerettek minket?". Persze, jópofa és közvetlen a dolog, nem is ez a baj, csak megakasztotta a koncert lendületét. Tényleg nem tudom, hogy miért volt szükség a három perces dalok között néha másfél perces monológokra. Egyéni hangszeres teljesítményt nem tudok kiemelni, de nem is ez a lényeg. A hangulat jó volt és sokat is játszottak. A végét nem vártam meg, egy ideig hallgattam őket, aztán egy szinttel feljebb mentem, hogy az amúgy is fáradt Haelo tagokat agyondicsérjem.

Szerintem senki nem távozott elégedetlenül a helyszínről. Az összeállítás sem volt rossz, mivel sem a VL45, sem a Haelo stílusa nem ütött el annyira a Fish!-től, hogy a bulizni vágyó tizenévesek ne nézzék végig az előzenekarok műsorát, akik így új híveket is szerezhettek. És még egyszer külön köszi a Fish!-nek, hogy meghívták a miskolciakat. Remélem, hogy az okt. 29.-ei Angertea, Aebsence, Isten Háta Mögött buli után is legalább ekkora vigyorral fogok hajnalban a Keleti felé ballagni!

Kántor Tamás

Még soha nem voltam a Pesti Est Caféban, de tudván, hogy a Liszt Ferenc téren van, nem sokat vártam a helytől, az a környék ugyanis, finoman szólva sem egy rock-központ.
Ehhez képest, pozitívan csalódtam. Kicsit drága ugyan, de nem vészes, jól is néz ki és még érdeklődők is voltak! Hát kell ennél több?!

Kis csúszással, kilenc körül lépett színpadra a VL 45. Megmondom őszintén, még soha nem hallottam a nevüket sem, nem tudtam, mire számíthatok tőlük. Azt kell, mondjam, mind színvonalban, mind stílusban jó választásnak bizonyultak a srácok. Ilyen Faith No More-szerű (azért érezhetőek voltak más hatások is) zenét nyomtak, nem agyonbonyolítva, de mégis változatosan, izgalmasan. Gitárszólók és virgázások helyett inkább a ritmusokra helyezték a hangsúlyt, valamint a frontemberre, akinek valami iszonyat jó hangja van. Mint később megtudtam, ez csak a második bulija volt a bandával, de ez abszolút nem látszott. Mozgott a színpadon, kommunikált a közönséggel, és valami k...a jól énekelt! Stílusában ugyanúgy ott vannak az agresszív üvöltések, mint a pattonos dallamok, de hála istennek, azért inkább az utóbbiakat részesíti előnyben! Érdemes lesz megjegyezni a VL45 nevet, bármit jelent is!

A Haelo-val a Szigeten találkoztam először, de mégsem mondhatom, hogy ismeretlenek lettek volna előttem, mivel 1998 óta járok after all bulikra, ami ugye kvázi a Haelo jogelődjének tekinthető. Azon a bulin kicsit sokkoltak az új nóták, az új hangzás, az új megközelítés. Azóta már láttam őket kétszer, a Something to Show E.P.-t is beszereztem és megszerettem a dalokat is. Van ugyanis bennük potenciál, és ha az ember elvonatkoztat a múlttól, nagyon is lehet őket szeretni. Az meg csak külön öröm, hogy a Freezin’-ben ugyanúgy ott a nyakatekertség, a fifikásság, ha tetszik, progosság, mint a régi after all dalokban, de ugyanilyen könnyen ráharaphat az ember például a Before the Storm fülbemászó, jó értelemben vetten ragadós refrénjére, vagy a Velvet szépségére. Állítólag komoly külföldi érdeklődés van a miskolci srácok első lemezével kapcsolatban, így, remélhetőleg a tavaszi megjelenés után megkaphatják végre azt az elismerést, amit régóta megérdemelnének! A dalokon nem (most sem) fog múlni, az biztos!

Ezen az estén is a már megszokott programot játszották, azzal az eltéréssel, hogy nem volt Incubus feldolgozás, hanem helyette még egy sajátot kaptunk, a Satorit. Nagy eltérés nincs, ez is illeszkedik a Scan – Eraser fémjelezte vonulatba. Természetesen elnyomták a teljes STS E.P.-t és öröm volt látni, mennyire bejött a jelenlévőknek a hamarosan klipesítésre is kerülő Before the Storm! Végre minden adott volt egy jó Haelo bulihoz, volt aktív, lelkes közönség, jó volt a helyszín, szépen és hangosan szóltak a nóták. Így már a zenekar is jobban bemozdult, láthatóan élvezték a bulit. Nekem a csúcspontot ezúttal is a záró Freezin’ jelentette, borult, zaklatott ritmizálásával, sötét hangulatával. Még egy-két ilyet a lemezre, de azonnal! A többivel sem volt gond, és a zúzós előadásmód is sokat dobott a koncerten. A hangszeresekre ezúttal sem lehetett panasz, Szabi pedig megint olyan csodálatosan énekelt, ahogy csak igen kevesen tudnak itthon, ráadásul a legoptimálisabb megszólalás érdekében, gyakran két mikrofont is használt egyszerre!

Hamar elrepült a kb. 45 perces program, remélhetőleg hamarosan már egy komplett, másfél órás koncertet is láthatunk Tőlük, igazán ideje lenne már! Addig is, azt mondom: nagyon sok jó zenekar van itthon, melyek közül kettőt sikerült ezen az estén elcsípni. Bánhatja, aki nem volt ott!

Kiss Gábor