A budapesti élő rockzene nincs elkápráztatva túl sok olyan hellyel, ahol egy zenekar igazán igényesen, tisztán és erősen szólalhat meg, no meg persze elegendő közönség előtt. A Wigwam - legalábbis a megszólalás tekintetében ezen az estén is jól teljesített, igaz, körülbelül fél háznyi, ám annál lelkesebb közönség előtt lépett színpadra a Nemesis.
A koncertet úgy hallgattam végig, hogy az új lemezt még csak pár pörgetés erejéig volt szerencsém "átlapozni", de azért így is sok mindent le tudtam szűrni a buli első blokkjából. Az első részben ugyanis - a Queensryche vagy a Dream bizonyos korszakaira emlékeztetően - egy az egyben eljátszották a Terra Incognita anyagát. A dalokon elsőre is azt lehetett észrevenni, hogy folyamatos a fejlődés mind a kompozíciókat, mind a szép és érdekes történetet tekintve. Örülök, hogy végre itthon is "felvállalódott" egy konceptlemez elkészítése, ráadásul a sztori nem sablonos vagy bugyuta - hangulatában engem kissé a Spawn képregények sötéten, szomorúan szép világára emlékeztet (de ez már tényleg teljesen szubjektív)
Pontosan emiatt találtam az első apró hiányosságokat - igazából csak Fábin és Kiss Zolin láttam, hogy igazán átélve adják elő a dalokat - a többiek is profik voltak, de kicsit, mintha "rutinszagot" éreztem volna a levegőben. Mindenesetre jó volt hallani, hogy a dalok zöme általában gördülékeny, szép dallamokra épült, amit egyre ritkábban szakítottak meg a Dream-vonalhoz tartozó, kissé oda nem illő szólók. A lemez instrumentális dalában Kiss Zoli is gitárt ragadott (ha jól láttam, Fábi egyik régebbi bárdját), és zúztak egy isteneset. Nagyon picit éreztem a közönségen, hogy "fáradnak" ennyi új daltól egyszerre, de a lemez végigjátszása után a srácok rögtön belecsaptak egy első két lemezes "best of" programba - erre azért újra feléledt a nézőtér, nagy fejrázások indultak be újra. A Virágénekkel indult a második blokk, ahol a klasszikusok között elfért egy dobszóló is (hogy addig a többiek szusszanjanak egyet, ez egy ilyen hosszú koncerten érthető), és persze jött a többi jól ismert dal is, a Végzet Ajtajától a Négy Tükörig.
Végül, mivel a közönségnek még ez a majd két óra sem volt elég, a Némethonban felvett két feldolgozást is eljátszották - A Queensryche Missionja gyakorlatilag az eredeti hű másolata volt, míg a Rainbow Gates Of Babylon című dalát jól megkeverték, előnyére.
Fáj a nyakam. Jó volt.
