Shock!

Észak-Bajorország sűrű erdeiben, Nürnbergtől alig 50 km-re fekszik Rothenburg ob der Tauber. Igazán hangulatos délnémet kisváros, takaros kis utcákkal, a házakon vörösre festett keresztgerendák, a város nagy részét a történelmi városnegyed teszi ki, a Burg. A középkori falak között sétálva szinte hallani a lovak patájának kopogását a macskakövön, a lovagok páncéljának és fegyverzetének csörgését, részeg dragonyosok kiabálását, és a Marktplatzról beszűrődő zajokat, mely talán épp egy kivégzést megtekintő tömeg moraja, talán csak a kofák kínálják eladásra portékájukat. A város szélére, a Burggartenbe érve gyönyörködhetünk a bajor erdők szépségében, de ha tovább sétálunk, a várfalon kívülre (és történetesen pont augusztus elején járunk), a Tauber folyó völgyéből különös zaj szűrődik fel, talán Wallenstein báró túlvilágról visszatért seregei próbálnak elégtételt venni a protestáns “csőcseléken”, akik annak idején győzedelmeskedtek a katolikus seregek felett, és kivívták a szabad királyi városi címet.

Aztán a szerpentinen leérkezve visszacsöppenünk a jelenbe, és meglátjuk, hogy miről is van szó. A Tauber hídján a fesztiválok környékén megszokott tarháló punkok állnak, akik ez esetben nem belépőre gyűjtenek, csak későn álltak sorba jegyért, és most “Suche Tickets” táblával az egyik kezükben (sörrel a másikban) próbálnak mégis bejutni, több-kevesebb sikerrel. (Elvileg nem lehetetlen, magam is üzérektől vettem jegyet, egyébként erről néhány adat: napijegy: 29 EU, üzérektől kb. 35 EU, három-napos jegy: 50 EU, üzérektől kb. 80 EU – érdemes tehát előre félretettetni.). A fesztivál jóval kisebb területen zajlik, mint például a Sziget, így nyilván limitáltak a jegyek, és hamarabb is elfogynak.

A kemping a fesztivál területén kívül van (őrzött területen), és bár kb. fél óra gyalogút, húsz-harmincpercenként induló buszjáratok teszik könnyebbé a sátorozó résztvevők mozgását 9.00-23.30 között
Maga a fesztivál területe teljesen szokványos, egy elkerített rész a színpadoknak, idén három volt: Főszínpad, olyan fellépőkkel, mint: Serafin, Pinkostar, Letzte Instanz, Within Temptation, Deine Lakaien, HIM, Union Youth, Suit Yourself, Kettcar, Blackmail, Such A Surge, Donots, SEEED, Farin Urlaub Racing Team (Farin Urlaubot a Die ärtztéből ismerheti, aki ismeri), illetve a fesztivál főzenekara, a The Cardigans.

A SIN-Sound For Nature színpadon megtekinthetők voltak: Megakerls, Exilia, Muff Potter, Terrorgruppe, Superstarfuckers.
Az Emergenza színpad lehet talán az, amely ennek a website-nak az olvasó közönségét leginkább érdekelheti, az esti órákban főleg hardcore, darker, doomer zenekarokat láttam-hallottam, a teljes programból csipegetve: Bist, BSK, Adrenalin, Klem, Carve, No Radical Change, Dechas, Slave To The Squarewave, Sieger, Duke, etc.
A színpadok részére elkerített területen kívül bazárok, kajáldák voltak, ill. egy külön elkerített részen a fesztivál körül kutyás őrök vigyázták a résztvevők biztonságát. Ezenkívül megtalálható a rendőrség, a vöröskereszt, külön sátorban a Bundesamt für Naturschutz, sorolhatnám.

A délutáni órákban épp a bazárok körül nézelődtem, amikor ismerős hangok csendültek fel a nagyszínpad felől. Igazából még fogalmam sem volt, hogy melyik zenekar kezdett, de az intro nagyon rokonszenves volt, amolyan neoklasszikus- gótikus dallamok keveréke, el is indultam a koncert helyszínére, közben a programfüzetből lecsekkoltam, hogy a Within Temptation holland banda kezdett, akiket fogalmam sem volt, hogy honnan ismerek, amíg meg nem láttam az énekes csajszit. No igen. Csináltak egy klipet - véleményem szerint egy közepesen gyenge számukból - valamelyik zenei adónak, noha a koncertet megtekintve elmondhatom, bőven lett volna miből válogatniuk. Sajnos nem ismerem alaposan a zenekar munkásságát, és csak egy számot konferáltak fel, a “Mother Earth”-t, így ennél bővebb tracklistával sajnos nem szolgálhatok. Színpadi show tekintetében igazán kitettek magukért, valamint a díszlet, és egyéb látványeffektek is gondos munkáról tanúskodtak.

A zenekart végignézve körbesétáltam, megfigyelve mi az, ami más egy német fesztiválon, mint amit például a Szigeten, Mezőtúron, a Művészetek völgyében, stb. megszokhattunk… Nos, az első kirívó különbség, amiről a Szigetes Csiszár-műsorban is szó volt, az a környezetvédelem.Amikor sört/egyéb italt kérsz, keményebb anyagból készült, jobb minőségű pohárba adják (egyébként a “miheztartás végett” egy korsó sör 2,7 EU, de ebben benne volt a pohár betétdíja is), és az italt elfogyasztva a poharat vissza lehet vinni bármelyik pulthoz (mindenhol ugyanolyan poharakba szolgálnak ki a főtámogató cég emblémájával). A következő pohár ital már olcsóbb, hiszen levonják a betétdíjat, a használt poharat benyomják egy mosogatógépbe, te pedig ismét tiszta pohárból élvezheted a frissítőt.

Úgy vettem észre, hogy közvetlenebbek egymással az emberek (egyébként a résztvevők 98%-a német), nem csak mogorva arccal suhantunk el egymás mellett, hanem koncertek után és közben “megbeszéltük a látottakat” , és mikor megtudták, hogy külföldi vagyok, még sörre is meghívtak, igazán példás vendégszeretet…

Miután ily módon kiműveltem magam, átszaladtam az Emergenza színpadhoz, ahol éppen a francia Klem tépte a húrokat, verte a bőrt (mármint a dobon). A banda valamiféle gatyaszaggató riffparádét hozott, hörgéssel … Igazából zeneileg nem volt velük semmi baj, sőt, remek színpadi showt adtak, amelyhez hozzátartozott az is, amit én magam elég nevetségesnek tartottam, de ha valaki rajong az ilyen zenékért, annak a szemében biztosan emelte volna az előadás színvonalát a következő látvány: vízihulla-jelleget kiemelő festés az arcon, valamint bőr sísapka a gitároson, mindehhez az elengedhetetlen latex viselet, láncokkal.

A HIM kezdéséig még ennél a színpadnál belenéztem a Crave nevű spanyol hardcore banda színpadi szereplésébe. Ez viszont igazi deszka-hardcore-metal volt, tökig torzított, csutkára feltekert gitár, az énekes (aki kinézetét tekintve kidobóembernek is simán elment volna) a zenei stílushoz megfelelően görnyedezve, ugrálva rohangált a show alatt a színpadon, komoly riffelés, kevés instrumentális rész, viszont a közönség nagyon élvezte, magam a “darálóba” be sem mertem menni. Apró érdekesség, hogy a koncert végén az énekes “…and here’s our demo if you liked it” felkiáltással behajított néhány CD-t a tömegbe…

A HIM előtt a főszínpadon a Deine Lakaien adott nagy sikerű koncertet, bár magam inkább mulatságosnak tartottam, valamint azok az enyhén illuminált hosszú hajú barátaink is, akik a koncert végén “Ihr seid Seiße!” bekiáltásokkal adták a zenekar tudtára, nem sértődnek meg, ha nem lesz ráadás. Azért néhány szót tényleg megérdemel a zenekar, hiszen látszott rajtuk, hogy örömmel csinálják. A zenei stílusukat elektronikus elemekkel díszített akusztikus keveréknek írnám le. Két hegedűs hölgy (helyesebben szólva az egyik kezében egy elektromos hangszerré átalakított hegedű volt), és egy nagybőgős úriember képviselte az akusztikus hangszereket.

Volt egy gitáros, aki inkább effektekre hagyatkozva színesítette a zenét, dobgép adta az elektronikus hátteret, mindehhez képzeljünk hozzá egy, a Rammsteinból kölcsönzött énekhangot. A problémám az volt velük, hogy a számaik nagyon egy kaptafára készültek, inkább a szöveg mondanivalójában próbálták kifejezni magukat. Pedig igazán jó shownak indult. Sejtelmes intro, mialatt a zenekar tagjai különböző pózokban várták a kezdést, a gitáros háttal a közönségnek, égnek emelt tekintettel, majd beindult a dobgép, és gyorsult a tempó is. Az ének egyébként angol volt, mindenki döntse el, hogy szerinte ez a némettel szemben emelt-e valamit a produkció élvezhetőségén.

A fesztivál egyik főzenekara, a HIM, 23.00^h körül kezdett, alig negyed órával a meghirdetett időpont után. Minden albumukról három-három számot énekeltek el, kezdve a “Burried Alive By Love”-val., eljátszva szinte az összes slágerüket (van a HIM-nek más is?) olyanokat, mint a “Poison Girl”, a “Funeral Of Hearts”, a “Wicked Game”, a “Right Here In My Arms”, vagy a “Join Me”. Háttérben a HIM koncerteken megszokott (noha nekem ez volt az első) heartagramm látszott, jelezvén, hogy love metalról volna szó…vagy mi… Ville Valo pedig igazán élvezte a fellépést, nem látszott meg rajta, hogy előtte való (Valo?) nap is fellépett valahol, és másnapra is volt betervezve fellépésük. A számok között pedig hosszú perceken keresztül kommunikált a közönséggel, ami akár szimpatikussá is tehette volna alakját, de sajnos a kommunikáció nagy része önmaga ünnepeltetése volt.

Bár azt hiszem a HIM-rajongóknak ez teljesen természetes.
Igazából a finn zenekar fellépésén látszott leginkább, hogy “van mit a tejbe aprítani”, így: intelligens lámpák parádéja (bár ez csak azért volt látványosabb, mert a többi zenekar alatt még világos volt), szárazjég-füst ”hegyek”, stb. Mindent összevetve, lehet, hogy nem a kedvenc zenekaraim léptek fel, de annyira tetszett a hangulat, a környezet, a társaság, hogy úgy érzem, megérte megvenni a napijegyet még drágábban is, jövőre is biztosan kilátogatok, mindemellett javaslom mindenkinek saját felelősségre…