Shock!

Ha véletlenül nincs tévéd, néhány infó, mit kell tudni a képen látható szőke hölgyről: Karai Anna tavaly a The Voice műsorban üvöltötte be magát a köztudatba egy Paramore dallal. Anna azóta már kizárólag a szólókarrierjére koncentrál, lassan a bemutatkozó lemeze is elkészül, amiről egy dal október 13-án szólalt meg először a ClassFM-en. A produkció érdekességeként érdemes megemlíteni hogy a lemezre a Bloody Roots ex- és a Moby Dick beugró dobosa, Tarcsai Ádám írja a dalokat.

Kiss Gábor: Rögtön fülbe ragadó, meglehetősen rádióbarát dal, amiről az Evanescence, a Lacuna Coil és társaik ugranak be. Túl sok izgalmat nem rejt, de igényesen összerakott cucc, jó hangzással és tetszetős énekdallamokkal. Angolul valószínűleg jobban megdörrenne, illetve a Voice-ban elővezetett rekesztéseket is hiányolom.

Pálinkás Vince: Utoljára a második Megasztárt követtem, és mindig megdöbbenek, hogy még mindig nem fulladt ki ez a műfaj, pláne, hogy időnként rockzenét kedvelő ismerőseim is rendszeres nézők. Ilyen felvételeket látva felmerül bennem, hogy talán mégis érdemes lenne figyelni, mert amúgy hellyel-közzel hozzám is eljutott az a tendencia, hogy egyre szalonképesebbek a rockos felhangok az ilyen műsorokban. Anna ennek ékes példája: jó hang, jó kiállás és remélem, megóvja az ég attól, hogy Tóth Gabi 2.0 irányba induljon el. Nem azért, mert Gabival bármi gond lenne, hanem mert mindketten egyéniségek.

Valentin Szilvia: Megkerülhetetlenek a kereskedelmi kiadók sztárgyár-műsorai, így természetesen Karai Annáról is tudtunk. Karyn Crisis óta kevésbé meglepő (főleg az utóbbi években), ha egy lány az éneket vegyíti az extrémebb üvöltéssel, hörgéssel - legalábbis aki nem a ClassFM-en nevelkedett. Első szólódala a mai igényeknek megfelelő pop-metal, és messze jobban énekel itt, mint a Voice-ban. Emlékezetes refrén vagy bármiféle fogósság nélkül ugyanakkor ez is csak csepp lesz a tengerben. Annának túlságosan egyedi hangja sincs, a dal tizenkettő egy tucat, és még csak nem is hörgött egy másodpercig sem. 

Draveczki-Ury Ádám: Sokakkal ellentétben nincs elvi kifogásom a tévés tehetségkutatósdival szemben, már persze amennyiben annak kezeljük ezeket a műsorokat, amik: zenei zsírpapírba csomagolt trash-realityknek, nem pedig tényleges tehetségkutatóknak. Azt illetően elképzelésem nincs, mennyit profitálhat valaki abból, hogy egy itthon ezermillió sebből elvérzett, csúful bebukott mutációból is viszonylag hamar kiesett, de ezt majd az idő úgyis eldönti. Karai Anna első szólódala a modern metal és a plázapunk borotvaéléről hullik alá csúnyán a mélybe – egyetlen esélye lenne, mégpedig egy tényleg erős, fogós refrén, ez azonban hiányzik belőle, így marad az erőltetett mű-keménykedés egy meglehetősen középszerű énekhanggal. Anna amúgy szimpatikus, vagány lánynak tűnik, de ez a vonal akkor is elég komoly zsákutca, talán még az 5.B osztály leglázadóbb csajai sem lesznek vele elégedettek.

Karai Anna facebook