Shock!

Számomra eléggé a semmiből bukkant elő a P.O.D. pár éve, mikor néhol elkaptam azt az autós-ütközéses (vagy mi) videoklipjüket. A rap nem nagyon jött be, de súly volt a zene és megjegyezhető a refrén, szóval valahol mégis benne volt a spiritusz a nótában. Aztán meghallgatva a teljes előző lemezt, megértettem, mi az amit szeretnek benne a népek, húz mint az igavonó, de emellett modern, és aki bírja a rappel kombinált zúzdát, annak simán azonnal bejött.

A Payable On Death viszont első hallásra is kommerszebb lett, amcsi rockrádiók felé kacsintgat a lemez. A másolásvédelem elég idegesítő, mivel PC-n csak a saját lejátszójával hajlandó elindulni a CD, de csakis 128 kbps minőségben, ami ugyebár elég gagyerák. Viszont van a korongon bónusz, lehet vele titkos webhelyre menni, cuccokat letöltögetni, meg megnézni némi videót, amelyen a lemez készítéséről filozofálnak a láthatóan hirtelen milliomossá vált fiúk. Juhé. Ráadásul mindez hosszabban is megnézhető a bónusz DVD-n, lebegős tökű rappergatyák és megfordított baseballsatyik töméntelen mennyiségben. Van némi info a borító festőjéről is. Na de vissza a zenéhez. Szóval, a rádiórocknál tartottunk. Bizony, hátrébb lettek keverve a gitárok, az agressziométert lecsavarták közepesre (léggitározni még lehet rá de a szomszéd néni már nem dörömböl át), az ének pedig sok szirupos mázt kapott. Az első nóták még valamennyire megmozgatnák a vérkeringést, de a negyedik Execute The Sounds prüntyögése és jamaikai tájszólásos reggae-je hallatán el-elbillen a gyanútlan kritikus feje. Másrészt, ugyan kifejezetten a dallamosodáson van a hangsúly, mégsem sikerült olyan melódiákat kitalálni, amik benne maradnának az ember fülében, hogy azt dúdolja reggel a zuhany alatt, a főnök fejét bámulva a munkahelyen, aztán hazafelé a metrón és éjjel a paplan alatt is.

Ne kerteljünk, a P.O.D. már meglévő rajongóinak jó része számára csalódás lesz ez a lemez, azok pedig, akik ezzel a lemezzel ismerik meg a bandát, tuti nem lesznek elvakult diehard fanok. Ahhoz energia kell, meg egyéniség. A borító mondjuk gyönyörű, a kódex-szerű, pergamenszínű lapokra Daniel Martin Diaz festőművész varázsolt középkori hangulatú miniatúrákat és szimbólumokat. Kár, hogy a zene nem nőtt fel a csomagoláshoz...