Shock!

Szép lassan mindenki megírja a maga kis eszmefuttatását a modern világ elgépiesedéséről, a hálózat csapdájában vergődő emberekről. Bizony, mikor még 1977-ben megalakult a zenekar, nem volt se net, se mp3, de még a 48K-s ZX Spectrumtól is öt év választotta el őket.

Azt gondolhatnánk hát, hogy ez a cseppet sem fiatal csapat most csendes melankóliával zengedez visszafogott dallamokat a múltba révedve, de bizony erről szó sincs. A Threshold például a szememben erősen elbújhat az új Saga lemez mellett (alatt), mert bár a tagok nem mai csikenek, mégis friss, energikus prog rockot nyomnak tizenkilencedik (!) lemezükön. Játékos és súlyos témák váltogatják egymást, persze az alapjuk az a klasszikus progrock vonal, melynek ugyanúgy alapító tagjai voltak, mint a Yes, az Asia vagy a Marillion, de a nyitó track modern hangzása és az azt követő Keep It Reel húzós progmetalja (!) máris simán meggyőzhet mindenkit, hogy itt többről van szó mint a hangszerek pár évenkénti menetrendszerű portalanítása. A Crichton tesók billentyű-gitár feleselgetése sokszor a húros hangszer irányába mozdul el, karcosítva ezzel a soundon, de még a szintire épülő I'm Back is olyan feszes lüktetéssel menetel, ami nem hagyja lankadni a hallgatót.

Az If I Were You leheletfinom akusztikus ballada, az Outside Looking In emlékeztet leginkább a hömpölygősebb, szintidúsabb vonalra, de a megtévesztően zongorával indító Don't Look Now újra felráz, és egy groove-os, tempós csápoldává fajul (persze igényesen, szénné vokálozva, mint mindegyik dal a lemezen), és így tovább. Kiváló az egyensúly a dallamok és a rockos súly között, ha proggereknek kellene autós-száguldozós lemezt ajánlanom, egyértelműen a Network lenne a tippem. Királyul is szól az anyag, semmi retro feelingem nem volt a hallatán, egyedül az a fránya pergő puffog kicsit furán, na, az tényleg fura, de szokható, és persze ez nem von le túl sok pontot a konklúziónál, ha csak ennyi az össz problémám. Márpedig tényleg csak ennyi.

Nem tudom, a mai prog zenét hallgató generáció mennyire emlékszik a Saga nevére, de remélem, ezzel a lemezzel minél többen megismerik és kikapják őket az öreg progger skatulyából. Ez az izgalmas, klasszikus értékrend alapján építkező, mégis időszerű lemez a bizonyíték arra, hogy az idő előrehaladtával nem kötelező begyöpösödni és ellaposodni, mindenki addig fiatal, míg a lelke fiatal. Tehát, kilenc egész kilenc tized ennek az örökifjú csapatnak.