Shock!

Amennyiben hagyományőrző, egyszersmind mai igényű power/heavy metalról van szó, Andy B. Franckra mindig lehet számítani! A 2001. év egyik legütősebb albuma feltétlenül a Brainstormhoz fűződik, most pedig saját csapatával, a Symphorce-szal alkotott kimagaslót a stuttgarti srác.

Valahogy így kell ma, az új évezred kezdetén játszani ezt a zenét! Vonatkozik ez a sebességcentrikusabb Brainstorm muzsikájára és a kimért, megfontolt tempókra alapozó Symphorce-ra egyaránt. Voltaképpen bármit csinál Andy, markáns énekhangja és stílusa döntően meghatározza a végeredmény milyenségét, így széles skálán mozgó, érces orgánuma illetve fennen szárnyaló, nagyívű dallamai ebben a közegben is nagyszerűen érvényesülnek.

Klasszikus Metallica-, Pantera-jellegű bevezetőből kibontakozva telepszik a hallgatóra a súlyosan lassú, doom érzéssel áthatott Speak My Mind, amelyről a Candlemass egy lemezt megért, korszerűbb "vadhajtása", az Abstrakt Algebra is eszembe jutott. A másodikként berobbanó Unbroken tagadhatatlanul Nevermore-os (Inside Four Walls nóta) riff köré épül, összhatását tekintve pedig olyasmi, mint egy harapósabb Dream Theater-darab a Pantera szűrőjén áteresztve. Pillanatnyilag ez az egyik favoritom a PhorcefulAheadről. A Slow Downnal tovább szigorodik a lemez, címével ellentétben ez nem egy lassú tétel, az új dobos Sascha Sauer jól megtapossa benne a kétlábgépet, miközben a vezérriffben a Judas Priest-ízek is szépen előjönnek. Az utóbb említett két dal irányozza elő a korong középső szakaszának karakterét, majd a Falling Through Againnel ismét visszavesz a sebességből a csapat, itt a versszakok érzékeny líraiságából fenséges power metal óda bontakozik ki fokozatosan. Alighanem ezt nevezném meg az eleve hihetetlenül nívós anyag következő csúcspontjaként. Ám ezután se adják alább a fiúk, a Rage Of Silence monumentalitásába megint nagy adag régi Priest vegyül, a gonosz Touched And Infected modern rifelésével tűnik ki, míg a Nothing Left a letargikus doom tempókat és hangulatot hozza vissza az album végére.

Nos, az előbbiekben felsorolt hatásokat sikerült a Symphorce-nak speciális, egyéni módon ötvöznie és persze az ének teszi fel a koronát az egészre. Andy teljesítménye pedig valami egészen csodálatos! Megvan benne mindaz, amit egy remek adottságokkal bíró klasszikus heavy metal énekes hangjában annyira szeretni lehet, mi több, az én ízlésvilágomba is pontosan beleillik. Sikeresen kijárta hősünk a régi jó Halford-, Dickinson-iskolát, emellett olyan kevésbé ismert, ám annál kiválóbb dalnokokhoz is fűzik "rokoni" szálak, mint mondjuk honfitársa, Martin Obermeier (egykori Letter X-és Chinchilla-torok) vagy az amerikai Russ Anderson (Forbidden).

Szóval az ezévi összesítésben nálam bizonyosan a PhorcefulAhead album foglal majd el a 2001-es Brainstorm anyagéhoz hasonló pozíciót. A pontszám ennek megfelelően ennyi.