Shock!

Jó tíz évvel ezelőtt, amikor megjelent a The Oncoming Storm lemez, úgy tűnt, az Unearth egyike lesz azon amerikai zenekaroknak, amelyekre akár nagyon fényes jövő is várhat. Imádtam és széthallgattam azt a lemezt, mai fejjel is kiemelkedően jónak tartom, és azzal együtt, hogy a 2004-es szintet soha többé nem tudták már nemhogy felülmúlni, de megismételni sem, különösebben később sem tudtam belekötni Trevor Phippsék teljesítményébe. Teszik a dolgukat mindenféle elhajlás nélkül, és kész – vannak bandák, akiknek a folyamatos megújulás áll jól, az Unearth meg abba a kategóriába tartozik, akik valahol mindig ugyanazt csinálják, még sincs az embernek rossz érzése a lemezeik hallatán. Viszont alighanem ez is közrejátszott abban, hogy érdemben nem nagyon voltak képesek magasabbra kapaszkodni a színtéren.

Nincs ez másképp a Watchers Of Rule-lal sem, hiszen a banda stílusa jottányit sem változott, alapvetően most is ugyanúgy a Slayer, a Pantera és a klasszikus göteborgi vonal által körülvett mezsgyén taposnak a megszokott, pár riff vagy tempó erejéig felbukkanó csipetnyi sludge-os, illetve Meshuggah-szerű kitekintésekkel. Ha eddig szeretted őket, különösebb csalódásban tehát nem lesz részed, viszont nem hallgathatom el, hogy nekem talán ez az új lemez kapta el a fejemet a legkevésbé az eddigi munkáik közül. Az ugyanis egyszerűen nem igaz, hogy minden Unearth-album tökegyforma. Az irányvonal igen markáns, de éppúgy vannak az anyagaik között nüansznyi eltérések, mint ahogy egy-egy újabb AC/DC- vagy Motörhead-produkció is maximum a felszínes hallgató számára ugyanaz száz százalékosan, mint a legutóbbi. Ez a mostani lemez összességében például határozottan pörgősebb, durvább, gyorsabb és brutálisabb, mint például a legutóbbi Darkness In The Light, és ugyan akad rajta egy-két momentum, amelyre már elsőre is felkapja a fejét az ember, az egész pályás letámadás hosszabb távon sajnos kissé egysíkúvá teszi az albumot. Az öklelő hatás maradéktalan, de ezúttal kevesebb a valóban karakteres szerzemény, ez az igazság.

Mint mondtam, az album ennek ellenére nem rossz: van benne energia és dög, és most is minden pillanatát fűti az a bizonyos mindent felemésztő tűz, az a mániákus jelleg, ami a kezdetektől fogva ott rejlik a csapatban, és amit annyira lehet bennük szeretni. Viszont igazán mágikus pillanatokat ezúttal nem igazán hallok a lemezen, és ami kiugró (a talán legizmosabb Guards Of Contagion, a Never Cease vagy a Trail To Fire), az is elsősorban a dallamosabb, fogósabb jelleg miatt az. Márpedig ez az oldal kissé most háttérbe szorult a zúzdák mögött. De a saját kötelező köreiket azért simán lefutották így is, még a bónusz Spirit In Black feldolgozást is állat módon kenik. Nem mintha mást vártam volna tőlük...

A Watchers Of Rule egy tipikus Unearth-album, egy szemernyivel sem kevesebb, de egy szemernyivel sem több ennél. Nincs vele különösebb bajom, de nem hiszem, hogy valaha is ezt a lemezt szedem majd elő bármelyik korábbi munkájuk helyett, ha éppen őket támad kedvem hallgatni.