Shock!

Sajnos az előző Unearth lemezt elnyelte a posta, amit ma már mélységesen fájlalok, főleg az új lemez ismeretében. A Massachusettsből származó metalcore csapatot is utolérte a sorsa, kezdi őket megismerni a világ. A hardcore és metal gyökereket magába olvasztó zenekar inkább az ikergitáros, európai vonal követője, amihez hozzácsapja az amerikai agressziót, mármint a zeneit.

1998-ban alakultak, azóta három lemezt jelentettek meg, ez a negyedik, immáron nagykiadós. A gitármunkában erősen érződik az európai heavy metal csapatok hatása (érdekes, ez az a közeg, ahol kifejezetten tetszik ez a fajta ikergitározás), illetve az svéd masszív riffelés (igen az, amitől a nyak meg bír fájdulni tíz perc alatt), meg a hardcore-ra jellemző vokáltémák, illetve dalszerkezeti megoldások. Amilyen dallamos tud lenni egyik pillanatban a zene, olyannyira pofán tud csapni egy szaggatott témával két pillanattal arrébb. Akár a Machine Head is a hallgató eszébe juthat, a harmadik dal, a This Lying World indítása például teljesen Robb Flynn-hatású. Az utolsó Machine Head lemez is elég kaotikus stílusilag, szóval ki tudja ilyenkor, mi volt előbb. Mindenesetre agyonlapítós ez a dal a javából, még akkor is, amikor majdnem a végén picit próbálnak a lágyabb érzelmekre hatni. Jó az, ha egy dal nem két témából áll, hanem okosan fel vagyon építve az elejétől a végéig, a hatást fokozván.

Mókás, hogy az ötödik dal az indítása alapján akár Iron Maiden is lehetne, tényleg. Szépen felépített a gitárszóló is ebben a dalban, vagyis inkább gitárszólók, mert a vége felé jelentős részét képezik a nótának. Az ember itt ellágyul, aztán olyan szinten megsorozzák a következő tétellel, ami súrolja az egészséges érték határát. Virágnyelven mondtam az előbb, most egyszerűbben: visszajött a súly, de valami piszok módon. Aztán kicsit visszavesznek ebből a tempóból, lazább a riffelés - szinte stoneres, hehe - a hetedik nóta elején, de megtévesztő, újra jönnek az ikergitáros témák, a Maiden három gitárosának a szemöldöke a magasba szaladna, ha hallanák, az biztos. És eddig kellett várnunk, hogy dallamos éneket halljunk, sajnos azt nem tudom, hogy ki követte el (felteszem, hogy vendégénekes), nyúlfarknyi, de határozottan jót tesz a dalnak, szerintem a jövőben lesz ilyen még több is a zenekar dalaiban. A kilencedik, Aries címet viselő tétel kis nyugtató "líra", zongorával (!), háttérben pici üvöltés, de inkább a megnyugváson van a hangsúly, mint azon, hogy rendes dal kerekedjék belőle. Utána naná, hogy újra támadnak, ezen senki nem csodálkozik, már vártuk.

A hangzás persze itt is súlyos, mint egy szívroham húsz évesen, nem Antfarmos, mondjuk nem is lehetne, mivel itt a Killswitch Engage-ből Adam Dutkiewicz volt a producere a cd-nek, aki szinte a hatodik tagjává vált a csapatnak. Amúgy a Westfieldben található Zing Stúdióban dolgoztak a lemezen. Az meg ne tévesszen meg senkit, hogy a zenekar logóján van egy rakás cirkalom, nem gótikus a zenekar egy kicsit sem.

Érzésem szerint végig fogják tarolni a világot ezzel a lemezzel, és ezt nem is bánom, jófajta zene ez. Nagyon kíváncsi leszek, mi lesz ezekkel a zenekarokkal, illetve milyen zenét fognak játszani úgy 5-7 év múlva.