A Vale of Tears hazánk régi underground harcos csapatainak egyike. Hihetetlen belegondolni, hogy már tizenhárom éve nyomják, az Illdisposed Inner Interest pedig harmadik lemezük a sorban. Már mielőtt betettem a korongot a lejátszóba, gondolatban ki is osztottam egy piros pontot a srácoknak, a borító ugyanis nagyon igényes – Havancsák munka -, csakúgy, mint ahogy a cd kialakítása is.
Az már kevésbé érthető, illetve jókora hibapontként írható a fotós számlájára, hogy vajon mért kell azt, aki erősen kopaszodik, pont úgy fényképezni, hogy ez minél nagyobb hangsúlyt is kapjon. Jó, nem kell mindenkinek Seb Bach vagy Zakk Wylde típusú r'n'r ősállatnak lenni, de az ilyen hibák akkor is rontják az összképet. Na de térjünk rá a zenére!
Jobb híján a csapat muzsikája dallamos death metalként definiálható. Sok dallammal, horzsoló death riffekkel és torokszaggató vokalizálással. In Flames, At the Gates rajongók előnyben. Rögtön a nyitó Landscape Disguised Agony felvonultatja a csapat minden erényét. Gyors death témát dallamos refrén vált, mely alatt egy szintén meglehetősen fogós gitártéma segíti elő a minél könnyebb befogadhatóságot. Sajnos azonban az első pár hang alatt ki is ütközik a lemez egyetlen gyengéje, a hangzás. Minden megdörren, tisztán is szól az anyag, de érzésem szerint sok a magas hang, amitől nem lesz mélysége, teste a soundnak. Kicsivel több méllyel sokkal súlyosabb hangzást lehetett volna elérni. Természetesen ez csak a kötelező szőrszálhasogatás, maximálisan élvezhető a lemez megszólalása, és szerencsére a dalok minősége is hamar feledteti ezt a kis mellékzöngét.
A hangszeres szekciót amúgy csak dicsérni tudom, ha a Time Judge Modern Agest a lemezen hallható feszességgel és precizitással hozzák élőben is, akkor tényleg le a kalappal a csapat előtt. Mind a ritmusszekció, mind a gitárosok remekül teljesítenek úgy ebben a dalban, mint a lemez egészén egyaránt. A gyengébb pontot az énekes Mulicz Feriben látom. Hangja tökéletes ehhez a muzsikához, azonban hosszabb távon kicsit egysíkú, amit hoz. Nyilván nem szükségeltetik három oktáv ide, de engem azért zavar, hogy gyakorlatilag egy hangon üvölti végig a lemezt. Az énektémák esetében összesen annyi jelenti a változatosságot, hogy gyakorlatilag minden nótában hallható mély hörgés is, mely általában a refrének, visszatérő részek alatt hangsúlyozó szerepet tölt be. Kivételt képez ez alól a Martyrs Prove vagy a These Solemn Words, melyeket Feri gyakorlatilag végighörög.
A Wired-up Mindsban a Stardrive-torok Cselényi Csaba vendégszerepel, de sajnos rá sem lehet ismerni, ami viszont megkérdőjelezi, hogy ebben a formában a vendégakciónak volt-e értelme. Rajta kívül Oláh Zsolti rittyentett egy kiváló szólót a Diaporamaba, illetve a Dying Wishes Papp Lajos hörrent a Termination Pointban, de őt sem lehet túlzottan kihallani. Ennek bevezetőjében amúgy egy archív rádiófelvétel is hallható, mely jól illeszkedik a nótába, tökéletesen illik hangulatához. Az albumot a Lost Reality tempós, egyszerűbb témája zárja.
Jó kis anyag a harmadik Vale of Tears lemez, a dallamos death metal hívei biztos nem fognak mellé vele. Ha a vokálokat sikerül kissé változatosabbá tenni, legközelebb én sem leszek ennyire szőrösszívű.
