A technikásabb dalokban kicsit a "most mutasd meg" elvet érzem, a hangszerek, főleg a gitárok szólóznak, csavarják az ütemeket, és néhol eléggé úgy érzem, direkt a "legyünk még elvontabbak" mottó jegyében tekergetik a dalok alapjait.
Leginkább ezt érzem hibának: A zene alapja a Dal kellene, hogy legyen, de ez a legtöbb esetben nem így van. Még a legnagyobb virgamágusok is, lásd Liquid Tension vagy egyebek, úgy írják meg az agyonszólózott, széttekert nótáikat, hogy legyen bennük valami fogódzó, egy markáns főriff, vagy egy "refrén", ami segít a hallgatónak a nótát az emlékezetébe vésni és megszeretni.
A Fragile című líraibb szerzemény már jófelé tapogatózik, itt inkább Satriani, vagy nyugisabb Marty Friedman hangulatokat vélek felfedezni, már majdnem Dal ez a nóta.
Viszonylag szól minden, bár dög és erő sajnos pici sincs a felvételben - ez gondolom anyagi okokra vezethető vissza. A szinti hangszínek is kissé vékonyak, amolyan játék-Casiokra emlékeztetnek, a gépdob pedig sajnos még a gépdobok között is az egyik legputtyogósabb. A netről le lehet tölteni normális hangmintákat, akár egy trackerrel össze lehet rakni élőbb hangzású dobokat.
Konklúzió? Hmm, attól függ, miért instrumentális a zenekar. Ha kényszerből, akkor mindenképpen egy jó énekes megtalálása legyen a cél (a dobos mellett persze), és onnantól a jó hangszeres képességeket karakteres dalok megírására lehet fordítani, ahol az énekes részek közötti szólóknál nagyon jó szolgálatot fognak tenni a virgák és a megtekert ötletek. Ha pedig instru banda akar maradni a Station X, akkor átgondoltabb kompozíciók, maradandóbb alkotások megírása a cél. Az itt hallható alapok nagyon ígéretesek ehhez. Ez az a demó, amin azt hallom, hogy a következő lehet igazán jó, ha jó felé haladnak. Sok sikert hozzá.
