Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2015-ben nekilát az új lemeznek a Lamb Of God

Az idei évben nem volt túl aktív a Lamb Of God, akiknek ki kellett pihenniük Randy Blythe énekes 2012-es prágai letartóztatását, majd az azt követő, felmentéssel zárult pert. Mostanra azonban nagyjából feltöltötték az elemeiket, így semmi akadálya annak, hogy 2015-ben nekilássanak az új album munkálatainak.

„Játszunk jövőre pár igazán nagy bulit, és előbb vagy utóbb írunk egy lemezt is”, mondta a zenekar 2015-ös terveiről Randy a Noiseynak. „Amit eddig írtak a srácok, az mindenesetre nagyszerű. De előtte még vár ránk a Soundwave Ausztráliában februárban, aztán pár napra elmegyünk Indonéziába is utána, ahol remélhetőleg szörfözni is nyílik majd némi időm. Nyáron szintén lesz pár nagyobb léptékű fellépésünk. Most mindenesetre muszáj volt kivennünk egy kis szabadságot, hiszen a legutóbbi kör nagyjából három évig tartott: írtunk, stúdióztunk, turnéztunk, aztán letartóztattak…”

Az emlékezetes prágai események természetesen elég rendesen kihatottak Randy és a zenekar mindennapjaira. „Az egész jogi cirkusz több mint egy éven át lebegett ott felettem, miközben koncerteztünk az Államokban, majd befejeztük a turnékat. Kemény, nagyon kemény év volt ez számomra, szóval hálistennek már mögöttem van. Amikor idén januárban abbahagytuk a koncertezést Dél-Afrikában, nekiálltam a könyvemnek, ami szintén valamikor 2015-ben jelenhet meg, most áll szerkesztés alatt. Dark Days lesz a címe, és alapvetően arról szól majd, mi történt Csehországban. A szerkesztőm most küldte vissza nekem a kéziratot, szóval ezt kell jóváhagynom most januárban. Talán a nyáron megjelenhet, de nem vagyok benne biztos, mennyi ideig tart majd ez az egész…”

A csapat legutóbbi albuma Resolution címmel jött ki 2012-ben.

 

Hozzászólások 

 
+2 #2 Rinner Tamás 2014-12-31 17:30
Chris Adler egy félisten! Ezt már sokan tudjuk!
Idézet
 
 
+2 #1 Sárvári Gábor 2014-12-31 15:31
A Resolution albumukról itt olvastam egy kritikát, meghallgattam . . . És csak annyi jött ki belőlem hogy: Aztabüdöskurvaé letbebazzeg! Tudom nem túl szofisztikát.
Na azután az album után, én már nagyon várom a következőt. Chris Adler meg biztos hogy nem ember!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.