Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2019 előtt garantáltan nem lesz új Dream Theater

Hihetetlen vagy sem, de a csapathoz képest szinte maratoni lemezínségre kell felkészülnie a Dream Theater rajongóinak: John Petrucci gitáros egy friss interjúban leszögezte, hogy jövőre még biztosan nem jelenik meg a 2016-os The Astonishing folytatása.

dream_theater_k2015_02

„A két G3-turné egészen tavaszig lefoglal, szóval nem igazán fogjuk tudni beindítani a dolgokat, csak valamikor jövőre”, szögezte le John Petrucci Eddie Trunk műsorában a SiriusXM-en. „A megjelenés pedig a rákövetkező évben várható. De nagyjából már tudjuk, milyen irányt szeretnénk majd venni a lemezzel, és izgatottan várjuk is a munka kezdetét. De ez még egy ideig nem esedékes.”

Ami az említett irányt illeti, John szerint az a tematikus turné, amely májusban Budapestet is elérte, és amelynek koncertjein a csapat elejétől végéig eljátssza az 1992-es Images And Words lemezt, mindenképpen hatással volt a csapatra. „Az, hogy ismét felfedeztük az akkori zenéinket, illetve felidéztük a ’90-es évek elejének hangulatait, ismét összekapcsolt bennünket a Dream Theater akkori korszakával, ha fogalmazhatok így.”

Új album tehát 2019 előtt biztosan nem várható. Bizonyára vannak, akik bánják ezt, de olyanok is, akiknek ezzel egyenesen az imáik hallgattattak meg. A Dream Theater ugyanis gyakorlatilag a 2000-es évek folyamán végig rengeteg bírálatot kapott amiatt, hogy sorozatban, szinte automata módjára hozzák ki az újabb és újabb anyagokat, amelyeket ráadásul a közönség is rendszerint vegyesen fogad.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 farkasfi 2017-11-11 19:49
Idézet - nikfisz:
Lehet,hogy megeszi reggelire az utóbbi DT lemezeket,viszo nt a sáros nyomába nem ér a klasszikus albumoknak.


"Igaz, igaz, mintha magam mondtam mondtam volna..." :)
Idézet
 
 
+2 #3 nikfisz 2017-11-11 19:13
Lehet,hogy megeszi reggelire az utóbbi DT lemezeket,viszo nt a sáros nyomába nem ér a klasszikus albumoknak.
Idézet
 
 
+6 #2 iLane 2017-11-10 23:05
Petrucci jó fej a Sons of Apollo meg jó lemez. :)
Idézet
 
 
+3 #1 James Smith 2017-11-10 22:19
Nem baj. Nem is kell. A friss Sons of Apollo megeszi reggelire az utóbbi DT albumokat.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.