Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A nagylemezek ideje lejárt”

Tommy Lee többször is kijelentette az utóbbi hónapokban, hogy nem látja sok értelmét a továbbiakban teljes nagylemezekben gondolkodni, és a MusicRadarnak adott interjújában megismételte e kijelentését. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem lesz több Mötley Crüe album.

„Sokkal inkább EP-kben gondolkodom, kicsi művekben", magyarázta a Mötley Crüe dobosa. „Az igazat megvallva kibaszott nagy baromság egy éven keresztül rabszolgaként gürizni a stúdióban, miközben a közönség mindössze egyetlen nótát akar. A teljes nagylemezek ma már semmilyen szinten sem jelentenek sokat. A szólódolgaim és a Mötley Crüe kapcsán egyaránt ez a véleményem, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy a zenekarom mindenképpen egyetért majd velem a kérdésben. De őszintén: miért ne csinálnánk egy négyszámos EP-t igazi bombadalokkal? Annak meglenne a hatása! Ha a listákat, statisztikákat nézed, egyértelműen lejön belőlük, hogy az emberek már nem vásárolnak albumokat, inkább a single-k futnak. Nem kell atomtudósnak lenni ahhoz, hogy lássuk ezt..."

Tommy ugyanakkor leszögezte: a Mötley Crüe még nem jutott elhatározásra a kérdésben. „Nikkinek említettem a dolgot, ismeri az álláspontomat, de döntést még nem hoztunk. Természetesen ha a Mötley mondjuk a The Dirt mozifilmhez készítene egy zenealbumot, akkor lenne értelme egy teljes anyagnak, de az ilyen kivételektől eltekintve csak azért csinálni nagylemezt, hogy nagylemezt csináljunk... Mondom, én inkább négy nótánként adnám ki a dolgainkat, és persze gyakrabban, mondjuk évente kétszer. Ez amolyan igazi nyerő pozíció lenne. A nagy, minden ízében kidolgozott albumok ideje lejárt."

Ami az új Mötley Crüe dalokat illeti, a dobos szerint teljes számokkal még nem rendelkezik a zenekar, csak kósza ötletekkel. Tommy a The Dirt moziváltozatáról is csupán annyit tud, hogy a projekt halad, de rendezőt még nem választottak hozzá.

 

Hozzászólások 

 
+1 #3 matheusthemaggot 2011-08-01 15:20
Üdv! Ez a kommentem szerkesztőnek szól!
Van egy metal-lal foglakozó blogom (metalworld.blogger.hu) és egy cikket szeretnék készíteni arról, hogy egyre többen az EP-s megoldáshoz fordulnak. Ehhez szeretném kölcsönkérni annak a szövegnek egy részét, amit Tommy Lee mondott. Természetesen a forrást is kiírnám! Várom a válaszod!
Idézet
 
 
+3 #2 kamikaze 2011-07-20 08:59
Hasonló véleménnyel állt elő néhány éve (5-6?) Coverdale is. Ő akkor azt vízionálta a lemezeladások katasztrófális visszaesése kapcsán, hogy a nagylemez kiadások belátható időn belül, főleg az illegális letöltések miatt, értelmüket vesztik. Ezek helyett a zenekarok jobban járnak, ha apránként, 2-3 számonként hozzák ki a felvételeiket, melyeket a saját, vagy a kiadós honlapokról lehetne majd térítés ellenében letölteni. Amikor aztán egy albumnyi zeneanyag összejön, akkor teszik elérhetővé a hozzávaló borítókat is. Szóval mindenki saját maga "rakná össze" otthon a kész CD-ket. Előnye annyi lehetne, hogy sokkal frissebb anyagok születhetnének, a hátránya viszont - legalábbis számomra -, hogy az egész elveszítheti a varázsát. Őszintén szólva nem örülnék neki, de sajnos egyre nagyobb ennek az esélye. Az biztos, hogy valamit tenni kéne a lemeziparban, mert előbb-utóbb beüt ott is a csőd. Ha ugyan már nem késő!
Idézet
 
 
+2 #1 Mr. Cool 2011-07-19 09:48
Fura, de lehet benne valami., de akkor újabb 10 év múlva majd részletekben adják ki az egyes dalokat, mert már az sem érdekli az embereket?:S
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.