Shock!

december 03.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Andreas sem zárja ki Max és Igor részvételét a Sepultura utolsó koncertjén

Mintha hirtelen olvadozni kezdett volna a jég a Sepultura klasszikus felállásának tagjai között: Andreas Kisser egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a zenekar történetének utolsó koncertjén a Cavalera testvérpár is színpadra lépjen.

1108sepu

Épp nagyban folyik a Sepultura történetének utolsó turnéja, amelynek kapcsán egy újságírói kérdésre nemrég Max Cavalera értetlenségének adott hangot. A csapat volt frontembere ugyanakkor elvben nem zárta ki, hogy amennyiben meghívást kap, öccsével, Igorral egyetemben részt vegyen valamilyen formában a fináléban. A korábbi merev elzárkózással szemben most Andreas Kisser is megengedőbbnek tűnt egy hasonló vendégeskedéssel kapcsolatban. „Nem akarom tagadni, hogy óriási lenne az utolsó koncertet a közreműködésükkel lejátszani, de akkor annak tényleg nagyszerűnek kell lennie – mondta a gitáros a brit Metal Hammernek. – Ünnepelni kell majd, nem pedig azt megvitatni, hogy a múltban melyik döntés volt helyes vagy helytelen. Hiszen végső soron most a ma Sepulturáját ünnepeljük. Csodás lenne, ha ők is részt akarnának venni ebben.”

Andreas szavaira rímelő nyilatkozatot tett nemrég Jairo Guedz, az ős-Sepultura gitárosa, Kisser zenekarbeli elődje is, akit szintén megkérdeztek a banda búcsúturnéjáról. „Nagyon elszomorít a dolog, hiszen rajongóként én is úgy gondolom, rengeteg dolguk lenne még, rengeteget adhatnának a rajongóknak, a közönségnek – fejtegette a Metal Remainsnek a The Troops Of Doommal pár hete új lemezt megjelentetett Jairo. – De megértem Andreast, és úgy vélem: inkább az ő személyes döntéséről van szó, mivel kicsit mindenbe belefáradt. Elveszítette a feleségét, az édesanyját, és rengeteget dolgozik. Szóval érthető, hogy több időt töltene a gyerekeivel meg az új barátnőjével az állandó utazás helyett. Persze ettől még a világ egyik leghatalmasabb csapatát veszítjük el, én magam is az utolsó két album óriási rajongója vagyok. A Quadra például az egyik kedvencem, egyenesen hatalmas… Beszéltem egyébként Andreasszal és Paulóval a São Pauló-i Summer Breeze fesztiválon áprilisban, és láttam rajtuk, hogy szükségük van egy kis pihenőre. Látszik rajtuk, mennyire fáradtak emberként, családapaként, minden értelemben. Tehát hiába nem jó nekünk ez az egész, akkor is szükség van rá. Arról is szó volt, hogy talán a turné végén csaphatnánk egy igazán nagy partit: én, Max, Igor és a mostani felállás tagjai. Lehetséges, hogy az utolsó koncerten összejön a dolog.”

Búcsúturnéja keretében a Sepultura a Jinjer, az Obituary és a Jesus Piece vendégeskedése mellett, november 14-én Budapesten, a Barba Negra Red Stage-en koncertezik. Részletek itt. Max és Igor Cavalera júliusban a Rockmaratonon játszik, részletek itt. A korai Sepulturáról nemrég mi is megemlékeztünk a Klasszikushock rovatunkban, a Beneath The Remains harmincöt éves jubileuma kapcsán.

 

Hozzászólások 

 
#5 2Gábor2 2024-06-26 08:23
Idézet - Eugen:
És addig Derrick mit csinál? Nyomoz?


Megkeresi Harry Kleint a tömegben.
Idézet
 
 
#4 Eugen 2024-06-26 05:31
És addig Derrick mit csinál? Nyomoz?
Idézet
 
 
#3 Tulus 2024-06-25 14:53
Ez jól hangzik. És ha már itt tartunk, Jason-t is meghívhatnák, ha jól tudom, akkor az Against-en basszusgitározo tt pár dalban.
Idézet
 
 
#2 torta 2024-06-25 14:17
Idézet - NOLA:
Egyértelmu az egész..., a háttérben már rég meg van tervezve a dolog :-)
Gyonyoru szépen látni, ahogy lassacskán mind a két oldal elkezdett máshogy nyilatkozgatni mint az elmúlt sok-sok évben.
Szóval akkor csak osszejon az eredeti felállásu Sepu koncert :-)


Ugy legyen. Arra a 2-3 szamos vendegblokkra felretehetne a serelmeit a sok otveneves ovodas.
Idézet
 
 
#1 NOLA 2024-06-25 07:34
Egyértelmu az egész..., a háttérben már rég meg van tervezve a dolog :-)
Gyonyoru szépen látni, ahogy lassacskán mind a két oldal elkezdett máshogy nyilatkozgatni mint az elmúlt sok-sok évben.
Szóval akkor csak osszejon az eredeti felállásu Sepu koncert :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.