Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Bűnösnek vallotta magát Phil Rudd

1223philruddBűnösnek vallotta magát a bíróság előtt Phil Rudd, az AC/DC volt dobosa: a zenész elismerte a drogbirtoklás tényét, illetve azt is, hogy halálosan megfenyegetett valakit.

Óvadék ellenében továbbra is szabadlábon védekezhet Phil Rudd, az AC/DC 61 éves dobosa, aki körül tavaly ősszel sűrűsödtek be a dolgok, és ez végül oda vezetett, hogy a zenekarból is újfent kikerült. Rudd tegnap megjelent egy új-zélandi bíróság előtt, és bűnösnek vallotta magát, de ezt leszámítva semmit sem mondott a tárgyaláson, és újságírói kérdésekre sem válaszolt. Viszont az ügy mindenképpen komoly: a bírósági dokumentumok szerint majdnem fél gramm metamfetamint és 91 gramm marihuánát foglaltak le a dobos otthonában még novemberben, amikor házkutatást tartottak nála. Utóbbi vizsgálatot az tette szükségessé, hogy a dobos telefonon azzal fenyegette meg egy munkatársát és annak lányát, hogy megöli őket. Ez Phil ügyvédje szerint pusztán csak egy dühös, indulatos beszélgetés volt, Ruddnak természetesen esze ágában sem volt ténylegesen megölni az érintetteket, de Új-Zélandon ilyesmivel fenyegetőzni is bűncselekménynek számít.

Phil ügyében június 21-én hoznak ítéletet. A korábbi hírek szerint akár hét év szabadságvesztés is várhat rá, bár ezen azért őszintén megdöbbennénk…

 

Hozzászólások 

 
+4 #6 Malcolm 2015-04-22 18:37
Csak mivel fog kopogni? A fogaval nem az biztos. . . Amugy en rettenetesen birom, ahogy dobol, de hogy valaki ekkora idiota legyen. Megsertodik azon, hogy nem lett megasiker a Head Job, aztan beleall a foldbe annyira becuccol es nekiall telefonalgatni. Na ez lett a vege. . . Pedig csak vele teljes az AC (ok, meg Mal hianyzik de az o visszaterese eselytelen) - legalabb is nekem. . . Na majd lesz a sutoben Head Job.
Idézet
 
 
+1 #5 Claudius Oltarimanus 2015-04-21 19:37
Idézet - iLane:
Börtönben halálra fogja idegesíteni a cellatársakat a radiátoron lekopogott 2/4-ekkel...

A "Tanú" jutott eszembe: Mi lesz ebédre? - Kopp, kopp - Tarhonya! :D egy új-zélandi börtönből szerintem ki lehet bírni akár 7 évet is.
Idézet
 
 
+1 #4 valarmorgulisz 2015-04-21 19:19
Idézet - iLane:
Börtönben halálra fogja idegesíteni a cellatársakat a radiátoron lekopogott 2/4-ekkel...



Leköptem a monitorom, mikor olvastam..de tökre megérte. :D :D: :D
Idézet
 
 
+6 #3 queensryche999 2015-04-21 10:42
Nem kívánom neki, de magas labda:

youtu.be/S5xnc1p7BMk
Idézet
 
 
+5 #2 keviny 2015-04-21 09:17
Idézet - iLane:
Börtönben halálra fogja idegesíteni a cellatársakat a radiátoron lekopogott 2/4-ekkel...


Oké, megvan a nap kommentje. :)
Idézet
 
 
+47 #1 iLane 2015-04-21 09:03
Börtönben halálra fogja idegesíteni a cellatársakat a radiátoron lekopogott 2/4-ekkel...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.