Back On The Ground címmel új szöveges videót tett közzé James LaBrie, a Dream Theater frontembere, aki a hónap végén adja ki harmadik, saját neve alatt futó albumát. Az Impermanent Resonance egyik dalát nemrég már közzétette az énekes, akinek fő szerzőtársa ismét Matt Guillory billentyűs volt.
Július 29-én jelenik meg az InsideOut gondozásában James LaBrie harmadik saját néven futó szólóalbuma, az Impermanent Resonance, amelyen a szokásos fő társak, Matt Guillory billentyűs és Marco Sfogli gitáros mellett a Soilwork egykori agya, Peter Wichers is nagyban hozzájárult a dalok végső formába öntéséhez. „Számomra ez a lemez annak a stílusnak és zenei iránynak a kiterjesztése, amit az előző albumokkal megteremtettünk”, mondja az anyagról LaBrie, aki legutóbb 2010-ben adott ki szólólemezt Static Impulse címmel. „Annyi a különbség, hogy az új album dalai magasabb szinten állnak, és olyan egyéniséggel rendelkeznek, amire minden egyes zenekar törekszik. Erőteljes, emlékezetes, ragadós és efelett zeneileg szélsőséges is az anyag, egyértelműen lejön belőle, miként érett össze a zenekar. Tényleg úgy érzem, hogy itt sikerült eddig a legjobban elkapnunk a lényeget.”
A felállás változatlan a legutóbbi produkcióhoz képest, vagyis LaBrie és fő szerzőtársa, Matt Guillory billentyűs oldalán Marco Sfogli gitáros, Peter Wildoer dobos/üvöltős és Ray Riendeau basszusgitáros hegeszt. Újdonságot jelent azonban, hogy a dalszerzésbe a Soilwork ex-gitárosa, Peter Wichers is besegített, aki a stúdióban gitározott is a lemez egyes dalaiban. A keverésért Jens Bogren és Tony Lindgren felelt.
A dallista az alábbi:
01. Agony
02. Undertow
03. Slight Of Hand
04. Back On The Ground
05. I Got You
06. Holding On
07. Lost In The Fire
08. Letting Go
09. Destined To Burn
10. Say You're Still Mine
11. Amnesia
12. I Will Not Break
Hozzászólások