Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hivatalos: Hansennel és Kiskével indul turnéra a Helloween!

Amit a múlt héten már pedzegettünk, hivatalossá vált: 2017-ben és 2018-ban különleges turnéra indul a Helloween, ahol a zenekar jelenlegi felállásához Kai Hansen és Michael Kiske is csatlakozik a legklasszikusabb, ’80-as években aktív leosztásból.

1114helloween

Pumpkins United néven fut az a világkörüli turné, amely 2017-ben és 2018-ban söpör majd végig a világon. A történelminek is nyugodtan nevezhető körúton ismét együtt áll majd színpadra a ’80-as években legendássá vált felállás magja, azaz Michael Kiske énekes, Kai Hansen gitáros, Michael Weikath gitáros és Markus Grosskopf basszer (Ingo Schwichtenberg, a hőskorszak dobosa 1995-ben öngyilkos lett). Őket a zenekar mostani tagjai egészítik majd ki a bulikon, azaz ott lesz Andi Deris énekes, Sascha Gerstner gitáros és Dani Löble dobos is.

1114helloween2

A zenekar szerint a régóta várt, de Kiske ellenkezésén mindig meghiúsult reunionhöz ezúttal a Hellbook című speciális évfordulós kiadvány jelentette a katalizátort tavaly. „Amikor a Unisonic élén eredeti Helloween-dalokat játszottam, az máris komoly flashback volt, de az eredeti felállással és Andival együtt színpadra állni egészen különleges lesz. Elérkezett az idő!”, mondja Michael. Az első koncert 2017. október 28-án lesz Brazíliában, de a zenekar természetesen Európát és érinti majd, a bulikon pedig monstre, háromórás szetteket nyomnak majd, benne a teljes életmű legjobb számaival. „Már a Hellish Rock turnékon is remekül éreztük magunkat, de most megduplázzuk ezt!”, így Kai Hansen. „Bizonyosan lesznek dalok, amiket nagyon rég vagy még annál régebben nem játszottunk”, teszi hozzá Grosskopf. „Alig várom, hogy együtt énekeljünk Michivel, az ő és az én dalaimat is. Abszolút kivételes lesz!”, mondja Deris.

A csapat leszögezi: a turné klasszikus értelemben véve nem tekinthető reunionnek, vagyis miután lement, vélhetően az aktív Helloween-felállás megy tovább, folytatás pedig nem várható.

 

Hozzászólások 

 
-1 #17 Louis 2016-11-16 11:59
A Michael Weikath is geci. Az is geci.
Idézet
 
 
+2 #16 The_Sentinel 2016-11-16 10:09
Arra azért kíváncsi lennék, hogy a Kiske és Weikath közti feszkót mivel sikerült feloldani...

(Lehet, h semmivel, és majd egymástól hermetikusan elkülönülve fognak utazni, kajálni, stb., kivéve színpad)
Idézet
 
 
+2 #15 Karesz77 2016-11-16 09:30
Nem kell Derist félteni!:) Avantasia meg Unisonic ide vagy oda ez Kiskének legalább akkora "megtiszteltetés ." Hihetetlenül várom, hogy legalább egyszer élőben is lássam őket, a "nagyon rég nem játszott" dalok kapcsán is kattog az agyam - remélem nagyon merészek lesznek - a Helloweennek talán ez az igazi támadáspontja: a viszonylag kiismerhető setlist.
Idézet
 
 
-8 #14 Ond Kond 2016-11-15 09:51
A nyuggerek összeállnak populáris gyerekmetál dalokat játszani, fejenként 1-1 Merciért.
Idézet
 
 
+2 #13 Anomander 2016-11-14 18:19
Idézet - Equinox:
Nekem is gyermekkorom hősei, ma már jóval ritkábban hallgatom őket, mint régen, de erre akkor is menni kell!

Na ezzel én is szó szerint így vagyok!
Idézet
 
 
#12 kaffer 2016-11-14 17:16
Idézet - Horváth Attila:
Deris számára veszélyes lesz Kiskével összehasonlítha tóan énekelni... [Repült már a régihez képest jobb énekes is a régi legenda miatt. (Anthrax - John Bush)]


Vagy Rob Dukes / Exodus /
Idézet
 
 
+8 #11 Horváth Attila 2016-11-14 16:38
Deris számára veszélyes lesz Kiskével összehasonlítha tóan énekelni... [Repült már a régihez képest jobb énekes is a régi legenda miatt. (Anthrax - John Bush)]
Idézet
 
 
+2 #10 Equinox 2016-11-14 16:11
Nekem is gyermekkorom hősei, ma már jóval ritkábban hallgatom őket, mint régen, de erre akkor is menni kell!
Idézet
 
 
-1 #9 Igor Igorovics 2016-11-14 14:28
Idézet - kaffer:
Idézet - Igor Igorovics:
Kifejezetten szimpatikus húzás, hogy nem dobták ki Derist meg Gerstnert. Persze kérdés az, hogy hosszú távra terveznek-e a régi-új tagokkal.


Az utolsó mondatban a válasz.

Upsz, tényleg... :-/ Azért, kösz. :-)
Idézet
 
 
+6 #8 Tom 2016-11-14 13:19
Egy olyat el tudnék képzelni, mint itthon a Pokolgáp szokta, egy duplakoncert, ahol a régi tagokkal egy klasszikus szett, aztán meg a mai csapattal egy, újabb dalokra koncentráló.
Mondjuk a FEZEN-en :)
Idézet
 
 
+3 #7 kaffer 2016-11-14 13:00
Idézet - Igor Igorovics:
Kifejezetten szimpatikus húzás, hogy nem dobták ki Derist meg Gerstnert. Persze kérdés az, hogy hosszú távra terveznek-e a régi-új tagokkal.


Az utolsó mondatban a válasz.
Idézet
 
 
+2 #6 Igor Igorovics 2016-11-14 11:44
Kifejezetten szimpatikus húzás, hogy nem dobták ki Derist meg Gerstnert. Persze kérdés az, hogy hosszú távra terveznek-e a régi-új tagokkal.
Idézet
 
 
+4 #5 Barbar19851 2016-11-14 11:22
Nem a nap,nekem ez az ev hire!!! Figyeljetek csak,meg a Pumkinhead is Happy!!
Idézet
 
 
+3 #4 bluevoodoo 2016-11-14 10:56
Idézet - George:
Fantasztikus hír!!!Kiske azon kevés énekesek egyike(G.Hughes még),aki szinte még jobban is énekel manapság,mint anno mondjuk 20 éve...csendben jegyzem meg,hogy márcsak Rachel Bolan+Snake Sabo(Skid Row) maradtak az egyetlenek,akik gyerekes sértődősdit játszanak és tojnak a fejünkre...


Leginkább csak Bolan, ha lehet hinni a szájkaratehistó riáknak.
Idézet
 
 
+2 #3 bluevoodoo 2016-11-14 10:56
Összejött a kétmillió euró? :D Viccet félretéve, ezt meg kell nézni.

http://www.blabbermouth.net/news/helloween-to-be-rejoined-by-michael-kiske-kai-hansen-for-pumpkins-united-world-tour/
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.