Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jövő nyáron Európában is együtt koncertezhet a Mötley Crüe, a Def Leppard és a Poison

Kétszeres elhalasztás után e héten végre elstartol Észak-Amerikában a Mötley Crüe, a Def Leppard és a Poison nevével fémjelzett The Stadium Tour. Phil Collen szerint nem kizárt, hogy a zenekarok jövőre Európába is átjönnek ebben a felállásban…

1219mcdl

Eredetileg 2020-ban tartották volna meg a The Stadium Tour néven futó körutat Amerikában, amelynek két társult headlinere a Mötley Crüe és a Def Leppard lesz, előttük vendégként a Poisonnal, nyitóbandaként pedig a Joan Jett & The Blackheartsszal. A világjárvány miatt a turnét először 2021-re, majd 2022-re tolták, és most már szerencsére vége a halasztgatásnak: az első állomás Atlantában lesz június 16-án, és egészen a szeptember 9-ei Las Vegas-i fellépésig úton lesznek a zenekarok. Ha azonban hihetünk Phil Collennek, a sztori nem ér véget itt. „Az új albumunk turnéja három évig tart majd – mondta a Def Leppard gitárosa a Radio Futurónak. – Idén Észak-Amerika van soron, jövő nyáron következik Európa, aztán Dél-Amerika, Ausztrália és Japán. Remélhetőleg jövőre ezeket a piacokat is érintjük majd.”

Amikor a riporter rákérdezett, hogy jól érti-e, és az észak-amerikai csomagról lenne szó az említett területeken is, Phil igenlő választ adott. „Erről van szó. A magam részéről csakis azt tudom mondani, hogy csináljuk, de természetesen a többieket is meg kell kérdezni. De azt hiszem, a Mötley Crüe már szintén rábólintott, vagyis remélhetőleg mindenki ott lesz, Joan Jett meg a Poison is. Óriási lenne.”

A The Stadium Tour iránt már az előzetes érdeklődés is elképesztőnek bizonyult: az Államokban elővételben is több mint egymillió jegy kelt el a koncertekre, amivel a túra mintegy 135 millió dollár jegybevételt termelt anélkül, hogy bárki is hangszert vett volna a kezébe a résztvevők közül.

 

Hozzászólások 

 
#11 Farkas Csaba 2022-06-17 21:34
Sziasztok,sajno s egyet kell ertsek az elottem szolokkal.En imadom a Poisont a Motleyt de nem kellene mar ezt eroltetni fuggetlenul attol hogy latjatok micsoda bevetelt hoz...Vince Neil egy vicc,Mick Mars egy mumia hosszu evek ota.En sem gondolnam hogy Bretnek kozel a 60hoz kene nyomni hogy nezd kot hozott be a macska...rossz helyre dobott le minket a golya,ezeket a sracokat a Whiskey a go go helyen kellett volna latni a '80as evekben.
Idézet
 
 
#10 Goodbye 2022-06-17 12:55
Nekem az első felvételek alapján bőven elég lenne a Def Leppard meg a Poison, de ide úgyse jönnek, mert nálunk sajnos a béka segge alatt van az igény erre a fajta zenére.
Idézet
 
 
#9 Venomádi 2022-06-16 15:25
Idézet - Equinox:
Idézet - Venomádi:
Panoptikum.
A Leppard még so-so, de a többi bazmeg.. hajmetál 60 fölött? Takarodj.. :) nem mintha más egyéb műfaj se volna gáz, de ez valamiért különösen röhejes öregkorban. Mick Mars is mit akar még az ő korában?

A testi örömök és azok megéneklése 60 év fölött legyen tilos? A blues vagy a prog rock meg pl 35 alatt nevetséges? Ez így nem nagyon áll meg a lábán. Lemmy 70 évesen is rakkenrollabb volt mint sok 40 éves.


Nem mondtam egy szóval sem, hogy tilos. Tegyék, mindenki örömére. Simán csak nevetséges, mint ahogy az is, hogy nyomunk egy utolsó utáni turnét. Lemmynek meg az egészhez semmi köze.
Idézet
 
 
#8 Rcooley 2022-06-14 20:19
Az egész rockzene gáz 20 éves kor felett. Épeszű ember kinövi, amikor felnő.
Idézet
 
 
#7 Asidotus 2022-06-14 12:37
Idézet - Equinox:
Idézet - Venomádi:
Panoptikum.
A Leppard még so-so, de a többi bazmeg.. hajmetál 60 fölött? Takarodj.. :) nem mintha más egyéb műfaj se volna gáz, de ez valamiért különösen röhejes öregkorban. Mick Mars is mit akar még az ő korában?

A testi örömök és azok megéneklése 60 év fölött legyen tilos? A blues vagy a prog rock meg pl 35 alatt nevetséges? Ez így nem nagyon áll meg a lábán. Lemmy 70 évesen is rakkenrollabb volt mint sok 40 éves.

szerintem is van műfaj, aminek nem áll jól a korosodás, pont pl. a hajmetal ilyen
És igen, vannak műfajok, amelyeknek meg a fiatalság nem áll jól. Emlékszem, 1989-ben, a sok kölyök, aki death metalt játszott, igen mókás volt. És szerintem a Slayernek sem állt rosszul, hogy 50+-osok voltak, inkább, mint a huszonéves kor.
Doomot meg nem is engednék 40 év alatt játszani. (És bluest sem, bár, az nekem mindegy, mert én azt nem hallgatok.)
Idézet
 
 
#6 Equinox 2022-06-14 12:20
Idézet - Venomádi:
Panoptikum.
A Leppard még so-so, de a többi bazmeg.. hajmetál 60 fölött? Takarodj.. :) nem mintha más egyéb műfaj se volna gáz, de ez valamiért különösen röhejes öregkorban. Mick Mars is mit akar még az ő korában?

A testi örömök és azok megéneklése 60 év fölött legyen tilos? A blues vagy a prog rock meg pl 35 alatt nevetséges? Ez így nem nagyon áll meg a lábán. Lemmy 70 évesen is rakkenrollabb volt mint sok 40 éves.
Idézet
 
 
#5 Venomádi 2022-06-14 11:29
Panoptikum.
A Leppard még so-so, de a többi bazmeg.. hajmetál 60 fölött? Takarodj.. :) nem mintha más egyéb műfaj se volna gáz, de ez valamiért különösen röhejes öregkorban. Mick Mars is mit akar még az ő korában?
Idézet
 
 
#4 shmonsta 2022-06-14 11:11
Király! Ha lesz, akkor megyek.
Idézet
 
 
#3 ma 2022-06-13 19:50
A Motley, Poison és a többiek voltak, akik az igazi (vagy ál) amerikai lazaságot sugároztak magukból. A fiatalságot, életérzést, hogy milyen lehet California. És még szerintem a zenék is királyok voltak.
Pontosan ezért ez a ráncos, szemüveges, néhol meghízott, néhol szinte mozgásképtelen állapot nem igazán erre való. Még akkor is ha többnyire az átlag 60-asoktól sokkal jobban tartják magukat. De most komolyan Brett Michaelsnek kell énekelni, kacsingatva az 50-60-as asszonyoknak, hogy "when I take you under my gun, our flesh and blood will be as one". Persze egy szobában azt képzelve, hogy még nincs 30, úgy ok, de így. És ez minden korabeli zenekarra vonatkozik.
Idézet
 
 
#2 nikfisz 2022-06-13 11:22
Még egy nosztalgia turné!Szeretem őket,de már kb. 30 éve túl vannak a zeniten.(Vince Neil meg egyenesen botrányos.)Ez tényleg egy "piac".Lengyel.....
Idézet
 
 
#1 Bólogató kutya 2022-06-13 08:02
Phil tényleg azt mondta, hogy "piacokat"?
Tudom, ők ebből élnek, de ha már sikeressé akarják tenni ezt a projektet errefelé is, a marketingeseikn ek lehet, nem kellene hagyniuk, hogy ennyire nyíltan és ezekkel a szavakkal reklámozzák "a terméket".
Nem vagyok naív, nyilván egy rakás pénzt várnak ettől, én is csinálnám a helyükben, de azért valamivel rajongóbarátabb csomagolású felvezetéssel.
Bírom az összes bandát, főleg a Mötley-t, de biztos, hogy ezen a turnén nem nézem majd meg őket, leginkább az elmúlt időszak élő és lemezes, lélektelen és sajnos öreges, neten jól dokumentált teljesítményeik miatt.
Ettől még sok sikert nekik a turnékhoz!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.