Megjelent a Winger új albuma. A Seven címet viselő nagylemez most hivatalosan, teljes egészében végighallgatható.
A lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:
01. Proud Desperado
02. Heaven's Falling
03. Tears Of Blood
04. Resurrect Me
05. Voodoo Fire
06. Broken Glass
07. It's Okay
08. Stick The Knife In And Twist
09. One Light To Burn
10. Do Or Die
11. Time Bomb
12. It All Comes Back Around
„Tizenegy dalt írtunk, de Kip hatot kihajított közülük, mert azt mondta: ennek az albumnak olyannak kell lennie, mint a Boston első lemezének, ahol minden nóta megkerülhetetlen – nyilatkozta még korábban az albumról Beach. – Azt akarja, hogy progresszív legyen a lemez, olyan, amilyet még ő sem hallott azelőtt. Mutattam neki ezeket a lényegre törő rockriffeket, ő meg annyit mondott: az első három akkord után máris tudja, mi lesz a következő három… Szóval inkább valami olyasmi felé haladunk, ami egyszerre popos és együtténeklős, de közben dögös, súlyos, progresszív riffelésen alapszik, a Karma vonala a meghatározó. Ez a cél.”
Az albumot most hivatalosan végig lehet hallgatni.
Hozzászólások
A lemez a szólólemezek progresszívitás át keveri a dallamos, dögös riffes rockkal. Elsőre furcsa, mert az ember azt hinné h egy riff vagy dallam úgy folytatódik hogy...és nem. Emészteni kell akkor üt be. Jó ez a lemez na.
Egy hallgatás után: a Karmát nem is ugorja meg. A klasszik csilliós lemezekhez képest szinte minden b-kategóriásan szól, a maiakkal összevetve nem lóg ki.
A puha és alulkevert igaz amúgy, de engem nem zavar. Ez a zene a harmóniákról szól és az énekről, azt meg maximálisan kiszolgálja a hangzás.
Nem üt, nem karakteres, nem vezeti a dalokat. Puha, háttérben van, alulkevert.
Ilyenkor azért örülök, hogy nem vagyok szakmabeli, és nem veszek észre minden apró szakmai hiányosságot vagy szépséghibát, de nekem nem tűnik itt semmi zavarónak. Mi a nem jó a dobhangzáson?
azt észrevettem, hogy ez is B-kategóriásan szól sajna... főleg a dob