Shock!

május 11.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Koherens és dalszerzési téren is komoly erényeket mutat”: hallgasd meg az új Opeth-lemezt!

Öt év után új albummal jelentkezett az Opeth. A konceptuális jellegű The Last Will And Testament több meglepetéssel is szolgál, és most végighallgatható.

0803opeth

A zenekar Moderbolaget kiadója, illetve a Reigning Phoenix Music közös gondozásában, hosszas várakozás és az eredetileg tervezetthez képest néhány hetes csúszás a mai napon végre megjelent az Opeth tizennegyedik nagylemeze. A The Last Will And Testament öt évvel követi a sorban a legutóbbi In Cauda Venenumot, és egyben a csapat fennállásának harmincéves jubileumát is ünneplik vele. „Imádom ezt a lemezt! – mondja a friss műről Mikael Åkerfeldt énekes/gitáros. – Talán még azt sem túlzás kimondani, hogy büszke vagyok rá... Akadnak rajta ismerős összetevők, hiszen a zenénk java azonos forrásból származik, vagyis annyira azért senkit sem érhet sokként, ha opethesen szól a zene. De kissé így is lenyűgöz, amit véghez vittünk a The Last Will And Testamenttel. Olyan, mint egy megvalósult álom: reményeim szerint koherens és dalszerzési téren is komoly erényeket mutat, de ugyan mit tudhatom én? Általában a különlegesebb dolgokat részesítem előnyben a maguktól értetődőkkel szemben, de szerintem ezzel a kisebbséghez tartozom, és ez rendben is van így. De előre szólok: senki se várjon azonnali hatást! Ez persze jellemző ránk. Ha viszont egyből leesik a tantusz, az is teljesen oké!"

opeth_cA csapat új dobosával, a Paradise Lostból igazolt Waltteri Väyrynennel rögzített lemez egy két világháború között játszódó, rejtélyekkel teli családi történetet mesél el. Vendégként Ian Anderson, a Jethro Tull élő legendájának fuvolajátéka is színesít néhány tételt, de felbukkan a háttérvokálokban Joey Tempest, a Europe frontembere is. A dallista az alábbi:

01. §1
02. §2
03. §3
04. §4
05. §5
06. §6
07. §7
08. A Story Never Told

A lemez most teljes egészében meghallgatható, a zenekar európai koncertkörútja pedig februárban esedékes. Magyar koncert a jelen állás szerint sajnos nem várható, hozzánk legközelebb február 19-én, Münchenben lehet elcsípni Mikaeléket.

 

Hozzászólások 

 
#2 JR 2024-11-22 10:51
Fú, nekem ez már nagyon nem. Ugyanazt érzem, mint a Dream Theater-nél: hiába lettek jobb zenészek és tanultak meg egy track-be 20 helyett 200 témát belesűríteni, hiába lett jobb a hangzás meg az egész produkció, ha már nem dalokban gondolkodnak, hanem csak teljesítményfok ozásban. :(
Persze, jóra lehet ezt is hallgatni, mint amúgy bármit.
Idézet
 
 
#1 imi 2024-11-22 08:44
Végre a hörgés-pártiaknak is kedveznek, de úgyis köpködni fogják sokan ezt is.
Nekem nagyon tetszik (írom ezt kb az 5. track hallgatása közben)!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.