Elég rendesen kaszál a Mötley Crüe a nyáron beindított búcsúturnéval: a zenekar még csak az első szakaszt fejezte be néhány nappal ezelőtt, de máris több mint 28 millió dollár folyt be a jegybevételeből.
Júliustól november 22-ig, a The Final Tour idei körének befejeztéig harmincnyolc koncertet adott a Mötley Crüe az Egyesült Államokban. A zenekar mindig is komoly élő attrakciónak számított a tengerentúlon, de az irántuk támadt kereslet most – nyilván a búcsúturné miatt – még a szokásosnál is nagyobb: eddig csaknem 497 ezren nézték meg a zenekart a bulikon, és 28,5 millió dollárt hagytak a kasszákban. Ezzel a zenekar arányaiban az év egyik leglátogatottabb turnéját produkálta odaát.
A Crüe jövőre európai koncerteket is ad, de egyelőre csak a Sweden Rock fesztiválos fellépésük biztos.
Hozzászólások
Ne viccelj már! Ő maga mondta, hogy sokkal jobban énekel, mint régen! :-)