Megjelent az In Flames új albuma. A Foregone most hivatalosan, teljes egészében végighallgatható.
Február 10-én, Foregone címmel jelent meg a Nuclear Blastnél az In Flames új albuma. A csapat Howard Benson producerrel és Mike Plotnikoff hangmérnökkel készítette el tizennegyedik nagylemeuét, a 2019-es I, The Mask folytatását. A banda mostani felállásában Anders Fridén énekes és Björn Gelotte gitáros mellett Bryce Paul basszert, Chris Broderick gitárost és Tanner Wayne dobost találjuk – igaz, utóbbi három esetében még mindig nem tiszta, hogy fix státuszú embernek vagy csak állandó kisegítőnek számítanak-e.
A lemezre az alábbi szerzemények kerülnek fel:
01. The Beginning Of All Things That Will End
02. State Of Slow Decay
03. Meet Your Maker
04. Bleeding Out
05. Foregone Pt. 1
06. Foregone Pt. 2
07. Pure Light Of Mind
08. The Great Deceiver
09. In The Dark
10. A Dialogue In B Flat Minor
11. Cynosure
12. End The Transmission
A Foregone most hivatalosan, teljes egészében végighallgatható a megjelenés örömére. Mindeközben a zenekar elszivárgott hangszereseiből álló The Halo Effect is előrukkolt első nagylemezével, a Days Of The Losttal.
Hozzászólások
Szívesen újra- és újra meghallgatom, szóval az évvégi listán szinte biztosan helye lesz. A Halo Effect-nél jobban tetszik, az utóbbi 2 DT-nél nem, de azokat elég kevés múlja felül az utóbbi 10 évből.
Kíváncsian várom a kritikát is, ez tényleg egy eltalált lemez lett pedig tőlük nem vártam ilyen erős anyagot.
Részemről 9-t megér a 10-ből a jelenlegi melo-death szintéren.
Nekem bejön a cucc, tényleg egy viszonylag úriemberesen megoldott visszakanyarodá snak tűnik, elsőre az jutott eszembe, hogy na jól van, meglett nekik mégis a Clarity CD a fiók mélyén, legközelebb a Reroute-ot kellene megtalálni.
Halo Effect viszonylatában itt az erős részeket jobbnak érzem a Halónál, de az összkép még alatta van 1-2 hallgatás után.
("Az erős részek még erősebbek, a gyengék még gyengébbek...:))
Amúgy valahogy az album második fele (>=track7) jobban bejön, mint az eleje.
A core-s nyávogások újfent elcseszik az egészet, a lehangolt gitárok, a blastbeat és a duplázás szőnyegek pedig szimplán indokolatlanok, semmit nem tesznek hozzá. Pedig a kurvajók a szólók, a Great Deceiver (+intro) pedig csupán egyedüli számként hozza azt amilyennek az elejétől a végéig kellene lennie a lemeznek. A Halo Effectnek is van pár hibája (nekem ott a dallamos refrének nem igazán feküdnek) de zeneileg hibátlan. Ezerszer inkább mint az uj In Flames...
Ezt próbáld újra magyarul.
Nem eszi meg. 3-4 szám tényleg 10 pontos, de a többi nem üti meg ezt a szintet. A Halo Effect majdnem minden dala tizes. Egy baja van, hogy már rongyosra hallgattam... talán ezért jól esik az In Flames is.
Ezt erőteljes túlzásnak nevezném akkor is, ha az In Flames valóvan nem azzal töltötte volna az elmúlt majd két évtizedet, hogy a saját alkotásaik csúcsá ássák alá a megújulásnak tituált puritán californiai modulok bazírozásával.
Nálam egyelőre nem, és ebben a pillanatban nem is látom, hogy ez bekövetkezne.
Én is erre gondoltam elsőre, de elsőre a Halo Effect is mesterműnek tűnt "mert visszatértek a gyökerekhez". Szóval 6-8 hallgatás után eldől, az még néhány hét.
szokott, vagy bilincset raktak az újjaira?