Szeptember 3-án jelenik meg az Iron Maiden új nagylemeze. A Senjutsu – hasonlóan elődjéhez, a 2015-ös The Book Of Soulshoz – ismét dupla formátumú album, és most teljes egészében, hivatalosan végighallgatható.
Ma jelenik meg az Iron Maiden új, tizenhetedik nagylemeze. A Kevin Shirley producerrel 2019-ben, Párizsban rögzített album a BMG-nél érkezik Senjutsu (japánul körülbelül taktika, stratégia) címmel, Mark Wilkinson borítójában, összesen 82 percben, két lemezre elosztva a játékidőt és a dalokat. „Vannak a lemezen nagyon komplex dalok, amelyek sok munkát igényeltek, hogy úgy szólaljanak meg, mint terveztük – mondja Steve Harris basszer/főnök. – Vagyis a munka sokszor rengeteg kihívással járt, de Kevin remekül el tudja csípni a zenekar lényegét, így szerintem megérte az erőfeszítést!" „A dalok változatosak, némelyikük igen hosszú – teszi hozzá Bruce Dickinson énekes. – Egy-kettő pedig igencsak eltér az általános stílusunktól, és alaposan meglepi majd a Maiden-rajongókat. Persze remélem, jó értelemben!"
A számos különböző formátumban napvilágot látó anyagra az alábbi dalok kerülnek fel:
01. Senjutsu (8:20) - Smith/Harris
02. Stratego (4:59) - Gers/Harris
03. The Writing On The Wall (6:13) - Smith/Dickinson
04. Lost In A Lost World (9:31) – Harris
05. Days Of Future Past (4:03) - Smith/Dickinson
06. The Time Machine (7:09) - Gers/Harris
07. Darkest Hour (7:20) - Smith/Dickinson
08. Death Of The Celts (10:20) – Harris
09. The Parchment (12:39) – Harris
10. Hell On Earth (11:19) - Harris
A lemez most teljes egészében, hivatalosan végighallgatható. Az Iron Maiden idén június 9-én elvileg Budapesten, a Groupama Arénában koncertezett volna, de a turnét elhalasztották 2022-re, és egyelőre nem lőttek fel újabb magyar dátumot. Június 20-án ugyanakkor Prágában, július 10-én pedig Bécsben már biztosan fellépnek Steve Harrisék.
Hozzászólások
Köszönöm, meghallgatom, nem rémlik, hogy hallottam volna őket!
Egész hasonló cuccokat hallgatunk mostanában, Vola nekem is alap, plusz Bakos Attila nagy rátalálás volt (a black metal albuma is nagyon üt), de vele együtt a Thy Catafalque teljes életműve is.
Aztán ott van Devin, bár én a régebbi albumait sokkal jobban szeretem, nálam még mindig az Ocean Machine meg a Terria a legnyerőbb, plusz még a Synchestra és az Epicloud, de mindegyikben vannak értékek.
Aztán a Redemption is egy közös pont, bár sztem az első albumukat ők sem tudták überelni.
Kicsit hiányolom a Leproust, szőröstül-bőröstül, bár ott is az első három album az abszolút nyerő nálam, de az utolsó kettő sem rossz. (Malina még mindig nem ment le a torkomon.)
És felhívom a figyelmedet az Agent Fresco-ra, a Destrier c. albuma fantasztikusan jó, plusz az Ihlo nevű banda Union nevű albumára is!
Ennyi értelme volt a nyökögésnek.
Nem egy nagy lemez, de szarnak sem nevezném. A nagy lemezeiket már megírták.
Nem tudom pontosan hogyan kezeljem a hozzászólásodat , de ezen cikk alatti utolsó bejegyzésemmel akkor hadd kérdezzem meg (költői kérdés):
Vannak olyanok, akik szerint a kommentszekció alatt csak rajongók szólhatnak hozzá, és csak a legnagyobb megelégedettség ben és áhítatban. Ön egyetért ezzel?
Vannak olyanok, akik szerint minden véleményt személyes támadásként kell értelmezni, hiszen az az Ő identitásuk megsemmisítésév el, értékrendjük elleni támadással fenyeget. Ön egyetért ezzel?
Egyesek szerint ízlésről vitatkozni nem érdemes, így minden vélemény amit ők maguk is kifejtenek, értéktelenné válik, hiszen ízlésről vitatkozni nem érdemes, tehát megnyilvánulni sem érdemes ízlésről. Ön egyetért ezzel?
Amennyiben bármely kérdésre a válasz igen, javasolt valóban megszüntetni a kommentelést, mert az alternatíva azt jelentené, hogy némi önismeretet kell az embernek magára szednie, az meg fájdalmas.
Ne gondold ám, hogy a te véleményed nagyobb súllyal esik latba, mint itt bárki másé. Először amúgyis kijártam volna a helyedben a 8 általánost, mert a helyesírásod alapján ember nem feltételezné hogy négynél tovább jártál.
Semmi besértődés nincs, de te magad írod, hogy téged zavar, hogy ha valaki mesterműnek kiáltja ki az új Maiden albumot, meg irritál. Érdekes, de én elég fanatikus Maiden rajongóként sem idegesítem magam azon, hogy neked mondjuk ez nem mestermű. Ok, valószínűleg a békésebb rajongók közé tartozom, és vannak a bigott vallásosak... de azoknak az elvakultsága ugyanolyan nevetséges, mint amikor te például idegeskedsz rajtuk. Akkor minek is cukkolod saját magad? :D A kommentelés egyébként jó, a vita is, szerintem ezek egészséges dolgok, kivéve, ha valaki elkezd idegeskedni egy ilyen semmiségen... ;)
Köszi ! meghallgatom őket...van amit ismerek, van amit nem....a 30 feletti elméletet ismerem ...:).
Ahogy valaki korábban írta, ez valószínűleg Harris Dream Theater imádatából ered. Azt hiszi, hogy ettől és a hosszú daloktól lesz progresszív a zene. Csak sajnos jelen esetben ez inkább a felesleges időhúzás érzetét kelti. Nincs meg ehhez sem a kompozíciós, sem a zenei tudásuk. A hangzásról nem is beszélve. Véletlenül pont most hallgattam meg a visszatérő Victory címadóját, és basszus, még az is sokkal erőteljesebben, jobban szól, pedig a Maidenhez képest egy futottak még kategóriás zenekar!
Rendben, ez az én listám. De azt tudni kell, hogy arra is van tanulmány, hogy 30 fölött mintegy befagy az ember zenei ízlése. :) Nem untatok ezzel senkit, utána lehet járni annak akit érdekel a hogyan és a miértje.
Arch/Matheos: Winter Ethereal
Atoma: Then Came The Wave (single)
Vola: Inmazes
Bakos Attila: Aranyhajnal
AtmosFear: Zenith
Circus Maximus: Nine
Devin Townsend Project:Transce ndence
Fleshgod Apocalypse:King (Labyrinth is, ha nem lenne széttolva a maszter)
Ghost Ship Octavius: Ghost Ship Octavius
Orbit Culture: Rasen
Redemption: The Fullness of Time
Redemption: Snowfall on Judgement Day
Redemption: The Art of Loss
Sanctuary: The Year The Sun Died
Threshold: Dead Reckoning
Threshold: Hypotthetical
Subterranean Masquerade: Mountain Fever
Countless Skies: Glow
Soen:Lotus
Ezek azok a lemezek, amik ha nem is teljes egészében, de néhány dal erejéig ténylegesen libabőrt tudtak/tudnak nekem okozni.
Az is igaz azonban, hogy távolodok el a metál zenétől és egyre inkább a komolyzene az, amiben megtalálom azt, amit én magam is hiányolok a progresszív metál fronton (az talán látszik, hogy elsősorban abban vagyok érdekelt, de hallgatok death-et is), ti. hogy semmi nem történik a dalokban, hiányoznak a harmóniamenetek , a melódia is egy utógondolat (előtérbe került a ritmika), minden kb. 3 hangból áll. Én nem vagyok a gitárszólók és az instrumentális gitárzene híve, számomra azok is unalmasak zeneileg. :( Egy szó mint száz, ha kritikusan tekintek zenékre, az általában azért van, mert zeneileg nem izgalmasak. És ez nem egy elitista hozzáállás, ezt alá lehet támasztani pl. egy kottával. Ezzel együtt, nyilván nem kell minden zenébe komplex harmóniamenet és nem tudom milyen bonyolult ritmikai képlet. Az új Maiden lemezen pl. a nyitó Senjutsu szerintem egy elég jó dal., talán a legizgalmasabb a lemezen, pedig abban sem történik nagy csoda zeneileg, mégis tök jó! Viszont jól látható és dokumentált, hogy a komplexebb zenék maradandóbb élményt nyújtanak mint az egyszerűbbek. Azt hiszem ez is olyan dolog, hogy mit szokott meg az ember. Összefoglalva, én, ahogy egyre több komolyzenét hallgatok, annál inkább tartom unalmasnak még a progresszív metál zenét is. Mondom, nem elitizmus beszél belőlem, egyszerűen ez van... Ettől még érdekel, hogy mi zajlik metál fronton és nem zárkóztam be egy toronyba. Ha úgy tűnik lesajnálok valamilyen zenét, akkor ennek ez a tapasztalat állhat a hátterében, de nem áll szándékomban senkit megbántani, sőt lesajnálni sem. Miért tenném? Ízlések és pofonok. Azt viszont el lehet mondani, hogy zeneileg ez vagy az az album, nem izgalmas (ettől még lehet jó).
Szerintem sehogy. Vagy megvan a kémia, vagy nincs - ahogy írták azt korábban. Olyan eshetőség van például, hogy egy lemezhez idő kell, vagy mondjuk olyan élethelyzetben, korban vagy, hogy elkezd működni. De akkor is kell valami, ami megragad benne.
Ami a lemezben tetszik:
- A dalok lényegi részei többnyire nagyon jók, sok helyen jön a Maiden-mágia, főleg, ha valaki szereti az elszállósabb dolgaikat is (mint pl régen a Th Loneliness of The Long Distance Runner)
- Dickinson megint nagyot énekel, néha túl is vállalja magát, de ez sem baj. Aki szereti a heroikus, pátoszos dalait, az imádni fogja ezeket is.
- Nicko dobolása fantasztikus, nagyon jók a témái
- a szólók is nagyon jók
- jó a hangzás, sokkal jobb, mint amit az előzetesek alapján vártunk
Ami nem tetszik:
- ezt legjobban a Hell on Earth példáján tudom bemutatni: jön egy 2 perces intro, szép, elrévedős, de nyugodtan lehetne külön track is. Utána egyszer csak belevágnak egy, az intróból totál nem következő dalba, ami nagyon jó, van húzása, Dickinson nagyon jól énekel. De sajnos 7:00 körül, teljesen feleslegesen, leültetik az egész dalt, ami innentől már nem is tér magához. Ennek a leültetésnek semmi értele. Korábban, a Nomad-ban volt funkciója, ott az ember a csillagos sivatagi éjszakában érezhette magát, de itt agyonütik vele a dalt.
- Rengeteg a felesleges témázgatás a dalokban. Nagyon soknak semmi funkciója, tényleg unalmasak.
- A japán téma nem igazán kapcsolódik a lemezhez, remélem nem csak az új sörükhöz kapcsolódó marketinghúzás, persze annak elég jó
Igen, lesz jövőre.