Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Nem sima konceptlemezben gondolkodtam, hanem olyasmiben, amihez teljes előadást lehet kapcsolni”

0906dtA már ismert The Gift Of Music dal után most egy rövid teaser is érkezett a Dream Theater hónap végén érkező The Astonishing nagylemezéhez. A dupla konceptalbum bő másfél évtizede az első sztorimesélős anyag a bandától.

„Jó ötletnek tűnt zenekari szinten, hogy elkészítsünk egy újabb konceptalbumot”, mondta a Rolling Stone-nak John Petrucci gitáros a lemezről korábban. „A legutóbbi konceptlemezünk, a Scenes From A Memory 1999-ben jelent meg, jó tizenöt éve, így most úgy gondoltuk: minden megfelelő ahhoz, hogy csináljunk egy újabbat. Tudtam, hogy először is egy sztorira van szükségünk a dologhoz, az ugyanis nem izgatott, hogy valami laza vezérfonalra fűzzük fel a dalokat önkényesen. Nem egy sima konceptlemezben gondolkodtam, hanem valami olyasmiben, amihez teljes előadást lehet kapcsolni, és hogy minden elem a helyére kerüljön, egy ilyet mindig a sztorinak kell vinnie magával. Vagyis kellett egy történetvonal, egy helyszín, karakterek, térképek, minden. A munka nagyjából két és fél éve indult, egy évembe került, mire összeraktam a sztorit annyira, hogy elővezethettem a többieknek. És mivel valami olyannal akartam előrukkolni, ami közel áll hozzám, tudtam, hogy a zenének valahogy szerepet kell játszania a történetben. Nagy sci-fi- és fantasy-rajongó vagyok, így elég határozottan tudtam, hová szeretnék eljutni. De tényleg bele kellett merülni és dolgozni kellett rajta, újra és újra átfésülni, minden egyes nap, mire végre volt valami komoly a kezemben.”

A The Astonishing összesen nagyjából 130 percnyi zenét rejt, a dallista az alábbi lesz:

Act I

01. Descent of the NOMACS
02. Dystopian Overture
03. The Gift of Music
04. The Answer
05. A Better Life
06. Lord Nafaryus
07. A Savior in the Square
08. When Your Time Has Come
09. Act of Faythe
10. Three Days
11. The Hovering Sojourn
12. Brother, Can You Hear Me?
1203dreamtheater13. A Life Left Behind
14. Ravenskill
15. Chosen
16. A Tempting Offer
17. Digital Discord
18. The X Aspect
19. A New Beginning
20. The Road to Revolution

Act II

01. 2285 Entr'acte
02. Moment of Betrayal
03. Heaven's Cove
04. Begin Again
05. The Path That Divides
06. Machine Chatter
07. The Walking Shadow
08. My Last Farewell
09. Losing Faythe
10. Whispers on the Wind
11. Hymn of a Thousand Voices
12. Our New World
13. Power Down
14. Astonishing

A lemez európai turnéja február 18-án startol, és a banda a teljes The Astonishinget eljátssza majd a koncerteken. A zenekar tavalyi budapesti bulijáról itt olvashatsz.

 

Hozzászólások 

 
+1 #11 Wendiii 2016-01-14 06:54
Idézet - RobertThorn:
Én tényleg nem értem azokat, akik még mindig Kevin Moore-t sírják vissza. Már kb. húsz éve nincs a zenekarban! Most komolyan mondjátok, hogy azóta semmi nem jött ki tőlük, amitől az agyatokat eldobjátok?
Mert szeritnem számtalan remek lemezt adtak ki nélküle, telis-tele kurva nagy nótákkal - kezdve mindjárt az annak idején alaposan megköpködött (ma meg persze most már mindenki számára 'ja, de hát nekem mindig is tetszett'..) Falling lemezzel.

Nem mondom, hogy nem fordultak elő náluk kevésbé erős számok (de azok is csak ritkán), de szeritnem is kb. Portnoy lelécelése után mélyültek el a szürkeségbe, s továbbra is azt mondom, hogy Rudessben is sokkalta több van, mint amit hallunk belőle, csak szerintem Petrucci-diktatúra van a doboscsere óta, és egyszerűen nem tud kibontakozni.

Éppen ez a probléma, hogy most már csak jó dalok vannak egy-egy albumon, de jó ALBUM 2001 óta nem volt.
Idézet
 
 
+1 #10 Bakk-Dávid László 2016-01-14 06:52
Idézet - RobertThorn:
továbbra is azt mondom, hogy Rudessben is sokkalta több van, mint amit hallunk belőle, csak szerintem Petrucci-diktatúra van a doboscsere óta, és egyszerűen nem tud kibontakozni.

Ha megfigyeled, éppen hogy mostanság hallható jobban Rudess. De mint mondtam, hatalmas potenciál megvan, csak annyi a baj, hogy az ütemterv betartását a valódi inspiráció elé helyezik.
Idézet
 
 
+3 #9 RobertThorn 2016-01-14 04:59
Én tényleg nem értem azokat, akik még mindig Kevin Moore-t sírják vissza. Már kb. húsz éve nincs a zenekarban! Most komolyan mondjátok, hogy azóta semmi nem jött ki tőlük, amitől az agyatokat eldobjátok?
Mert szeritnem számtalan remek lemezt adtak ki nélküle, telis-tele kurva nagy nótákkal - kezdve mindjárt az annak idején alaposan megköpködött (ma meg persze most már mindenki számára 'ja, de hát nekem mindig is tetszett'..) Falling lemezzel.

Nem mondom, hogy nem fordultak elő náluk kevésbé erős számok (de azok is csak ritkán), de szeritnem is kb. Portnoy lelécelése után mélyültek el a szürkeségbe, s továbbra is azt mondom, hogy Rudessben is sokkalta több van, mint amit hallunk belőle, csak szerintem Petrucci-diktatúra van a doboscsere óta, és egyszerűen nem tud kibontakozni.
Idézet
 
 
+2 #8 vova666 2016-01-14 01:32
Idézet - Tulus:
Jobb lenne, ha inkább tartanának pár év szünetet.
Ez egy bizonyos S-betűvel kezdődő zenekarra is vonatkozik.


Kire gondolsz, a Ságer Tibóra?
Idézet
 
 
+1 #7 Tulus 2016-01-13 19:38
Jobb lenne, ha inkább tartanának pár év szünetet.
Ez egy bizonyos S-betűvel kezdődő zenekarra is vonatkozik.
Idézet
 
 
+1 #6 Bakk-Dávid László 2016-01-13 16:20
A hangszertudássa l és az évek során kialakult elképesztő rutinnal járó önbizalom miatt, sajnos elveszett az igazi varázsa a zenekarnak. S bár a végeredmény mindig professzionális , az ilyen nagyágyúk sokkal többre lennének képesek, ha valóban törekednének az újra, és nem arra, hogy tartsák a megszokott tempót. Addig, amíg kínlódtak és veszekedtek (főleg az első 4-5 album során), sokkal jobb zenéket írtak. Kövezzetek meg, de a Dramatic Turn of Events-szel a Train of Thought óta nem sorakoztattak fel jobb albumot. Lehet, hogy csak az én véleményem, de Portnoy távozása miatt ott is volt egy nagy adag bizonyítási vágy, hosszú idő óta. Az is igaz, hogy azóta semmi jelét nem mutatták a konfortzónájukb ól való kimozdulásnak (az új konceptalbumot zeneileg egyelőre nem tekintem nagy kísérletezésnek , még ha a sztori és időtartam szempontjából nagyobb falatnak is számít az eddigi dolgaikhoz képest), úgy néz ki, ez teljesen kiveszett Portnoy távozásával.
Idézet
 
 
+1 #5 dreambarker 2016-01-13 14:42
Hiányzik az a spontán játékosság, ami a régi lemezeket jellemezte. Hallgasd meg a Take The Time-ot, az Erotomania-t, a Trial of Tears-t vagy a teljes Scenes lemezt....

Idézet - Wendiii:
Idézet - Proggie Head:
Pontosabban valaki. Kevin Moore. Nelkule a lelek is kiveszett a DreamTheaterbol mar nagyon reg, az Awaik volt az utolso jo lemez.

Én ezt a határt a Six Degrees-ig tolnám ki, utána folyamatosan fáradtak. Az utolsó két lemezt, csak egyszer hallgattam meg, de ez már nagyon nem az a világ, amivel anno elkaptak. Ahogy Adam is írta, itt valami hiányzik...
Idézet
 
 
+5 #4 TopFeri 2016-01-13 13:22
A hangzást kellene élőbbé, természetesebbé , akusztikusabbá tenni. Így túl steril. Nem jön át a zenész ember. Mint annyi más modern albumon...
Idézet
 
 
+8 #3 Wendiii 2016-01-13 12:12
Idézet - Proggie Head:
Pontosabban valaki. Kevin Moore. Nelkule a lelek is kiveszett a DreamTheaterbol mar nagyon reg, az Awaik volt az utolso jo lemez.

Én ezt a határt a Six Degrees-ig tolnám ki, utána folyamatosan fáradtak. Az utolsó két lemezt, csak egyszer hallgattam meg, de ez már nagyon nem az a világ, amivel anno elkaptak. Ahogy Adam is írta, itt valami hiányzik...
Idézet
 
 
-5 #2 Proggie Head 2016-01-13 12:08
Pontosabban valaki. Kevin Moore. Nelkule a lelek is kiveszett a DreamTheaterbol mar nagyon reg, az Awaik volt az utolso jo lemez.
Idézet
 
 
+3 #1 Adam 2016-01-13 11:55
A történet ezek alapján nekem gagyinak tűnik, de a nyilatkozatban némi magyarázatot kapok rá,hogy miért ilyen jellegű dramaturgiára volt szükség,jóllehe t ez nem menti fel teljesen a gagyiság vádja alól.
A zene pedig.. Egyelőre elmegy mellettem amit hallottam,de majd az album eldönti. Nagy reményeket nem fűzök hozzá.
Fura,mert az új albumok sem rosszak,mégsem maradnak meg bennem,ritkán kerülnek elő. És ez nem feltétlen igaz más veterán bandákra,szóval nem csupán azért van ez nálam így mert bezzeg régen minden jobb volt..
Itt valami hianyzik...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.