Vince Neil énekes ismét leszögezte: hiába indulnak búcsúturnéra, nem áll le véglegesen a Mötley Crüe gépezete azután sem, hogy 2015 végén befejezik az utolsó nagy kört. A frontember szerint a zenekarban ideálisnak tekinthető a hangulat is.
„A csapatnak nincs vége”, szögezte le Vince a The Todd N Tyler Radio Empire című műsorban. „A helyzet a következő: a Mötley Crüe üzlet. És ennek az üzletnek különböző részei vannak: a merchandising, a zene, a turnék. Utóbbi részt most abbahagyjuk. De ettől még továbbra is jön majd zene a Mötley Crüe-től különböző alkalmakra, lesznek új merch-termékek is, meg mindenféle hasonló. Csak annyit mondunk, hogy a turnézásnak vége, ennyi az egész.”
Vince szerint a zenekarban jelenleg elég kiegyensúlyozottak a személyi viszonyok. „Harminchárom éve együtt vagyunk, természetesen vitázunk, mint ahogyan a testvérek is vitáznak. Egyszer összeszólalkoztok valamin, aztán másnap tisztázzátok. Aztán megint, és megint tisztázzátok. Olyan, mint egy család. De most mindannyian jól érezzük magunkat.”
A Crüe búcsúturnéja július 2-án indul a michigani Grand Rapidsben, és november végéig gyakorlatilag folyamatosan úton tartja majd a bandát Észak-Amerikában. A koncerteken a korai idők egyik fő zenei hatása, egy másik rocklegenda, Alice Cooper lesz a Mötley speciális vendége.
Hozzászólások
Sokkal méltóbb befejezés lenne. Bár ettől még kurvára jó lenne, ha jövőre valamelyik Európai koncerten eltudnám csípni őket.