Európai koncertdátumokat jelentett be 2019-re a Rammstein, amelyek már minden bizonnyal az új albumhoz kapcsolódnak. Magyar fellépés nem lesz, de a közelben azért szerencsére játszanak.
Május 27-28-án, két gelsenkircheni koncerttel kezdődik a Rammstein 2019-es európai turnéja, amelynek során végig arénákban és stadionokban játszanak majd Till Lindemannék egészen augusztus 22-éig. Utóbbi buli ráadásul pont Bécsben, az Ernst Happel Stadionban lesz, vagyis a magyar rajongók legegyszerűbben itt nézhetik meg a zenekart, akik ezúttal sajnos elkerülik hazánkat. Amennyiben valakinek az időpont nem megfelelő, július 16-án és 17-én Prágában is megnézheti a csapatot az Eden Arenában.
Remélhetőleg a turnéra már végre kijön a csapat új albuma is, aminek igencsak itt az ideje, hiszen a legutóbbi Liebe Ist Für Alle Da 2009-ben jelent meg. „A jelenlegi állás szerint tavasszal jelenik meg a lemez”, mondta nemrég Paul Landers gitáros. „Most elsősorban közösen, együtt zenélünk úgy, hogy mindenki egy helyiségben tartózkodik, a hangszereket pedig direktben a keverőpultba kötöttük be. Ezúttal nem volt olyan szakasz, amikor mindenki külön dolgozott az ötletein, inkább együtt dolgoztuk ki a dalokat. Mindenkinek nagyon bejött, ahogy megszólalt a zene, így az a döntés született, hogy inkább egységesen zenekari jellegű albumot csinálunk ahelyett, hogy mindenki külön játszana. Még meglátjuk, mi lesz mindennek a végeredménye a lemezen, de az alapötlet mindenképpen az, hogy egy zenekart hallasz játszani. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy az élő megszólalásunk inspirálta ezt a hangzást.”